Nálunk az első szülői értekezlet javarészt arról szólt, hogy kinek, mikor miért kellene ilyen és olyan fejlesztésre mennie ahhoz, hogy iskolaérettnek legyen nyilvánítva. Én magam részéről mindig is úgy gondoltam, hogy egy óvódás korú gyereknek fára mászni kell és a homokozóban rohangálni, ahhoz, hogy fejlődjön, de nyilván vannak olyan esetek, ami kicsit több szülői figyelmet igényelnek vagy akár szakember bevonását is. Nincs is ezzel semmi gond, de én sokkot kaptam azon, hogy mennyi mindennek kell megfelelnie egy ilyen kicsi gyereknek ahhoz, hogy iskolába mehessen.

Teljesen abban a hitben voltam, hogy aki iskolaérett, az szellemileg képes lesz megfelelni az iskola követelményeinek, esetleg kevésbé izgága, tud egy helyben üllni huzamosabb ideig. Itt megjegyezném, hogy szerintem minden gyereknek minél tovább kellene élveznie az óvódás kor “szabadságát”. A szabad játék örömét, a kint tartozkódás előnyeit és azt, hogy nincsenek egy padhoz láncolva egész nap. De azzal is tisztában vagok, hogy jelen években sajnos az oktatás terén nagyobb problémák is vannak sajnos mint az, hogy az iskolába lépő kisgyerekek gerincének megfelelnek-e a székek, amin üllnek vagy szabad-e egyáltalán 45 percig egyhelyben lenniük. És ez végtelenül elszomorít.

Na, de mit is jelent az iskolaérettség?

Az iskolaérettség nem azt jelenti, hogy gyerek mennyire okos és intelligens, hanem az iskolai életre való alkalmasságot jelenti. Egy sokkal komplexebb, lelki- és testi gondolkodási folyamat eredménye. Az a kérdés, hogy testileg és lelkileg a gyerekeünk képes-e az iskoláskor követelményeinek megfelelni. Szülői nyelvre fordítva a szót, nem fogja-e kikészíteni az iskola gyermekünk lelkét, az elvárások, a hajtás esetleg fizikai erőnléte, nem fogja-e hátráltatni sikerélményét.

Nézzünk néhány példát, mit néznek ilyenkor az óvodapedagógusok, logopédusok és a szakemberek a gyerekeken:

Fizikai alkalmasság:

Megfelelő magasság és súly mellett olyan tényezők is számítanak, minthogy megkezdődött-e a tejfogak leváltása, eldőlt-e, hogy bal- vagy jobbkezes a gyerekeünk, megfelelően használja az eszközöket (olló, radír, ceruza). Ezek mellett természetesen más fizikai szempontoknak is meg kellene felelni ideális esetben, sajnos ha ezek nincsenek meg magatartásbeli problémák alakulhatnak ki a gyerekeknél, ami pedig egy életre kedvüket veheti az intézményektől.

Kognitív alkalmasság:

Ismeri a személyes adatait, tudja melyik a bal és jobb keze, tudja a saját testrészeit, felismeri a saját monogramját és így saját cuccait is. Számos a kritériumra azt hisszük mi szülők, hogy egy kis foglalkozással, gyakorlással megtanítható ez a gyerekeknek - és az esetek nagy részében ez így is van - azonban fontos tudni, hogy az idegrendszeri éretlenség sokszor áll a kognitív szintnek a hátterében, ami van, hogy szakember segítségével, kifejezetten erre kialakított fejlesztő tornával javítható csupán.

Pszichés érettség:

Egy iskolaérett gyereket foglalkoztat az iskolakezdés, akár játékaiban, mesekönyvválasztásában is megmutatkozik. Foglalkoztatja a tanulás, az új dolgok megismerése, számok és betűk világa. Azt mondják a környezetemben levő szakemberek, óvódapedagógusaink, hogy amelyik gyerek inkább a játék vonz és még csak nem is foglalkoztatja az iskolakezdés, ők inkább maradjanak még óvodában. Pszichés érettségre vall az is, hogy képes 20 percig koncentrálni, figyelni vagy akár az is, hogy hogyan tűri a kudarcot?

Nagyon fontos, hogy a gyerekek alsó osztályos évei az egész életükre kihatnak, és az itt szerzett kudarcok, negatív élmények, esetlegs sikerélmények hiánya kihat az egész életükre. Érdemes tehát beszélgetni az óvónőkkel, dadusokkal ők mit látnak, mit gondolnak, esetleg logopédussal vagy akár bármilyen fejlesztő tornát, foglalkozást tartó szakemberrel. A gyerekek egész életükben tanulni fognak, nem történik semmi probléma, ha azt esetleg egy évvel később kezdik.

Ha pedig már túl vagytok az ovi-iskola váltáson, akkor nézegesd meg galériánkat, amiben összegyűjtöttünk pár tippet, hogyan tudsz segíteni az iskolekezdési elfáradáson.