Hogyan szoktasd rá a gyereket, hogy egyedül aludjon el?

alvás,baba,csecsemő,gyerek,család,szülő,tippek Forrás: Unsplash/Dakota Corbin
Ha eddig mindig hűségesen ültél az ágya mellett, míg végre elnyomta az álom, most pedig hiába próbálod átszoktatni az önálló elalvásra, adunk néhány ötletet, ami megkönnyítheti a dolgod.

A kisgyerekes szülők kétharmadát érinti az alvás probléma. A pici nehezen alszik el, ha el is aludt, sokszor felsír, felkel és végül a szülői ágyban köt ki, ahol bár szintén nem alszik jól, de legalább nem kell az éjszaka közepén elcsoszogni hozzá a kiságyához. Szeretnéd, hogy ennek vége legyen, hogy megtanuljon egyedül elaludni és éjjel se kelljen többé fel? A rossz hírünk az, hogy tökéletes receptünk, amely biztosra, minden gyereknél működik nincs, ám az alábbi tanácsok együttesen sok gyereknél szoktak működni.

Amit azonban még az elején le kell szögezni, hogy fél éves koráig nem ajánlott próbálkozni a leírtakkal, ennyi idősen ugyanis még túl picik ilyesmihez. Utána viszont szép fokozatosan érdemes kísérletezni.

  1. Először is tégy különbséget a nappali és az éjszakai alvás között. Nappal világosban aludjon, ne sötétíts be, hogy a pici megtanulja a napszakok közti különbséget. Ugyanez a helyzet a hangokkal is, napközben próbálj meg NEM csöndben lenni, amikor alszik, hogy ahhoz szokjon hozzá. Ellentétben az éjszakával, amikor úgyis csend lesz.

  2. Legyen egy fix, mindennapi esti rutinotok. Fürdés-masszás-vacsi-alvás. Pár nap után kisbabád megszokja és már a fürdésnél tudni fogja, hogy hamarosan az alvás következik.

  3. Légy türelmes és adj neki elegendő időt. Gondolj csak bele, még egy felnőtt számára is szükséges legalább 20 perc, hogy mélyen elaludjon, hát akkor egy gyereknek.

  4. Ne várd meg szopizás vagy ringatás közben, hogy teljesen bealudjon, mert szintén ehhez fog hozzászokni és így nem tanulja meg magát az elalvást.

  5. Ne reagálj rögtön a sírására. A kisbabáknál az alvás velejárója a sírás. Sírnak, ha lefektetjük őket, sokszor álmukban is fel-felsírnak és két alvási ciklus között is felsírhatnak, akár óránként is. A legrosszabb, amit tehetsz, ha rögtön ugrasz és kikapod őket a kiságyból. Ilyenkor ugyanis nincsenek ébren, viszont azzal, hogy felvetted, valószínűleg fel is ébredtek és ezért kell újra visszaringatni majd. Ez viszont egy nagy csapda, ugyanis így nem tanulnak meg egyedül visszaaludni, helyette az rögzül, hogy az elalváshoz valaki segítsége (ringatás, szoptatás, stb.) kell és innentől még erélyesebben és akár sűrűbben is jelzik majd sírással, hogy igényt tartanak rátok. Simogasd, suttogj vagy halkan énekelj neki inkább.

A cikk további részét a famiily.hu-n olvashatod.

Te sem alszol jól? Akkor kattints a galériánkra, ahol találsz 8 alvást segítő növényt.