Hogyan hívd be a kölyökkutyát?

Borítókép: Hogyan hívd be a kölyökkutyát? Forrás: Éva magazin / Getty Images
Mielőtt bármit is elkezdenél tanítani a kiskutyádnak, gondold végig: pontosan mi is az, amit szeretnél elérni?

„Természetesen mind arra vágyunk, hogy a kutyánk az első hívó szavunkra azonnal jöjjön oda hozzánk. Bármi is legyen, amit éppen csinál, rögtön hagyja abba és gondolkodás nélkül induljon meg felénk, szaladjon oda hozzánk és csakis ránk figyeljen, mindaddig, amíg el nem küldjük – magyarázza Rózsa Péter kutyaoktató. – Ez azonban nagyon összetett feladat. Ha beleképzeljük magunkat a kutya helyébe, átérezhetjük, hogy neki nemcsak hogy fel kell ismernie, mit vár tőle a gazdája, de ahhoz, hogy mindig és maradéktalanul teljesítse is a parancsot, saját ösztönkésztetéseit és érzelmeit is meg kell tanulnia uralni. Ez a feladat sok felnőtt embernek is feladná a leckét.”

A kutyák szerencsére rendelkeznek a tanuláshoz szükséges minden készséggel és képességgel, ám azért időre és sok türelemre van szükségük a célba éréshez. A tanulás minden esetben fejlődési folyamat, amelynek megvannak a saját törvényszerűségei – a bejárandó utat nemcsak az állatnak, hanem a gazdának is meg kell tennie. Egyiküknek a tanuló, másikuknak az oktató szerepében kell fejlődnie.

„Fontos megértenünk, hogy amit a kutyának tanítani szeretnénk, teljesen idegen az ő létezésétől, hiszen sosem látunk olyat, hogy az egyik kutya vakkant egyet és a másik azonnal hozzászalad, leül előtte és várja a további utasításokat – fűzi hozzá a szakember. – Nekünk tehát egy új világot kell megismertetni kutyánkkal, számára alapvetően értelmetlen dolgokat kérve tőle, amiket sokszor az ösztöneivel ellentétes módon kell végrehajtania. Ráadásul a kutya abból tanul, ami tényszerűen történik, nem pedig abból, amit mi gondolunk egy helyzetről. Mindebből kiindulva dolgoztam ki a Kapcsolatfelvétel nevű technikát. Alapja nem a szokásos dominanciaharc, hanem a kölcsönös együttműködés. Helyzete válogatja, milyen őt befolyásoló hatások érik a kiskutyát a külvilág felől: a mi viselkedésünknek alkalmazkodnia kell a körülményekhez, hogy rávezethessük, mit várunk tőle.”

Amikor például a kölyökkutya játszik valamivel vagy valakivel és mi behívjuk őt, valószínűleg nem fog azonnal reagálni. Erre általában elkezdjük ismételgetni a vezényszót, talán a hangunkat is megemeljük, fenyegetőbb hangsúlyt, kritikusabb kifejezéseket használunk (Mit mondtam? Süket vagy? Kinek beszélek?). Így abban erősítjük meg a kutyát, hogy az eredeti vezényszónak nincs akkora jelentősége, nem történt különösebb változás és folytathatja a játékot. Emellett szerez egy tapasztalatot arról, hogy amikor ő jól érzi magát, az ember elkezd valami fura hangot kiadni és egyre több feszültséget sugároz. Ezáltal érzelmileg távolodni kezd a gazdájától és az ilyen helyzetekben ösztönösen is igyekszik tartani vele a távolságot. Amit mondunk, teszünk és okozunk, az tehát három különböző tartalmat hordoz, ezáltal pont az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Hogy a zavart feloldjuk, viselkedésünknek kiszámíthatóságot, következetességet és rendszerezettséget kell közvetítenie. Kutyánk nevelése során tudatosabbá kell válnunk, a magunk számára is új szokásokat kell kialakítanunk, s ezeket pontosan betartva hihetetlen gyorsan tudjuk majd tanítani őt.

„A behívás gyakorlása során fel kell keltenünk a kutya érdeklődését magunk iránt” – mondja Rózsa Péter, aki három, egymásra épülő gyakorlati lépést javasol a megvalósításra.

Az első szint:

Szólítjuk a kutyát, de ő valószínűleg nem fog figyelni ránk. (Nem árt tudni, hogy a szavaknál számára izgalmasabbak a jellegzetes hangeffektusok, például a cuppantás, füttyentés.) Csak egyszer mondjuk ki a hívó szót, illetve csak egyszer cuppantsunk vagy füttyentsünk. Ha a kutyus ránk se néz, lépjünk hozzá, és tegyük a szája elé a jutalomfalatot. Hogy a hívást és a jutalmat össze tudja kapcsolni magában, a két esemény között nem telhet el 3 másodpercnél hosszabb idő.

A második szint:

Elhangzik a hívás, cuppogás vagy fütty (csak egyszer!), a kutya felénk fordul, de nem indul meg. Lépjünk hozzá és tartsuk a szája elé pár centivel a jutalomfalatot, majd nagyon kicsit mozdítsuk a kezünket a magunk irányába, hogy a kutyusnak indulnia kelljen a falatért.

A harmadik szint:

A kutya a behívásra megindul felénk, mi nem mozdulunk, de amint odaér hozzánk, kezdjük játékosan továbbcsalni a falattal, és azt csak némi incselkedés után adjuk oda neki.

A három szint között, a külső körülmények hatására (vagyis hogy épp milyen ingerek érik a kiskutyát) folyamatosan ingázunk majd. A kutya reakciója hol az egyes, hol a hármas, hol a kettes szinten fogja kérni, mutatni, diktálni, mit is kell éppen tennünk. Mindig csak egy falatot kapjon, utána hagyjuk, hadd menjen szabadon. Ha újabb falatért követelőzne, ne vegyünk róla tudomást, hagyjuk, hogy megnyugodjon. Ha így teszünk, nem szokik rá a kunyerálásra, de amikor hívjuk, egy szempillantás alatt ott fog teremni. Mindezt 2-3 hétig gyakoroljuk a lakásban. Amikor a kutyus már kimehet a szabadba, ahol sokkal több inger vonja el a figyelmét, a gyakorlást is elölről kell kezdeni és idővel ki kell egészíteni újabb elemekkel.

Nem tudod, milyen kutyust vállalj lakásba? Segítünk!