Ez a cikk először az ÉVA magazin 2018. novemberi lapszámában jelent meg „Elmúlás” címmel.

– Én a hároméves kislányomat egyelőre távol tartom a témától, a „halál” szót sem akarom kimondani előtte, még mesékben sem. Ez túlzás lenne?

– Igen, túlzás. Születés, élet, halál: ezek egymáshoz tartoznak, mindegyik természetes dolog. Mint mindennek, az életnek is van eleje, közepe és vége. A szülők a saját halálfélelmük miatt nem mernek beszélni a halálról. Kérdezd meg a gyerekedet, hogy szerinte mi van a halál után. Szép választ fogsz kapni.

– Szerinted mikor kell egyáltalán megtudnia azt a tényt, hogy egyszer vége van az életünknek és meghalunk?

– Ebben a kérdésben nincs „kell”, mert előbb-utóbb megtudja. Hallja, látja, s kérdéseket tesz fel ezzel kapcsolatban. Ahogyan a cseperedő gyermek találkozik a természetben és a közvetlen környezetében az elmúlással, úgy építi be a tudatába a halállal kapcsolatos gondolatokat.

– Amikor a mesékben előfordul a halál, az befogadható a gyerek számára?

– Igen. Hiszen a mesékben a halott akár újra is éledhet egy varázsszerrel, vagy szebb világba kerül, vagy feléleszthető egy csókkal. Ezek a mesés elemek épp a halállal kapcsolatos félelmeket oszlatják szét, illetve oldják fel.

– És ha attól retteg, hogy egyszer ő maga is meghal?

– Ha tudunk róla beszélni, akkor megszelídíthetjük a félelmet. Az élet természetes része a halál. A buddhizmusban ezt nagyon egyszerű módon fogják fel, s az élet és halál körforgásáról beszélnek. Nekem ez nagyon tetszik, mert el lehet róla fantáziálgatni a nagyobb gyerekekkel, hogy szerinted te mi voltál előző életedben, s mi leszel a következőben.

– Mit mondjunk, ha a családban haláleset történik?

– Természetesen amikor megtörtént a haláleset, akkor el kell mondani a gyereknek őszintén. „A papa meghalt. Most már nem tud velünk jönni nyaralni, de emlékeinkben örökre megmarad.” És lehet róla történeteket mesélni, hogy „emlékszel, amikor…?” Nagyon fontos, hogy ne akarjuk kímélni a gyerekeket, nekik is joguk van tudni, hogy miért szomorú mindenki, és miért nem látjuk a papát. Nem szép dolog kizárni a fájdalmunkból. Sírni is lehet előtte bátran, hadd lássa, hogy a felnőttek is sírnak, ha valami nagy fájdalom éri őket.

– Mennyi idő alatt dolgoz fel egy kisgyerek egy halálesetet?

– A gyász a gyermekeknél tovább tart és erősen hullámzó. Két-három évig is elhúzódhat.

– Mennyire színezzük ki a dolgot a gyereknek? Mondjuk-e például, hogy „Dédi most már fentről vigyáz ránk”?

– Hitünktől függően mondhatjuk azt, hogy a szerettünk fent van a mennyországban, vagy hogy az angyalokkal beszélget. Lehet hozzá beszélni vagy írni, vagy lehet neki rajzolni, de ő ezekre nem tud válaszolni. Ott legyen-e a gyerek a temetésen? Gyereke válogatja. Akár már egy ovis is részt vehet a temetésen, hiszen épp ez a lényeg, hogy a fájdalom is hozzátartozik az élethez.

– Mikor kell pszichológushoz fordulni?

– Ha aggasztó a viselkedése. Ha befordult vagy éppen elviselhetetlen. Amikor az anyai szív érzi, hogy valami nem kerek.