Szülői nyugalom

és tántoríthatatlanság. Ha elkezdődött a toporzékolás, már nincs helye a kompromisszumnak, nyugodtan és határozottan ki kell tartanunk az álláspontunk mellett. Vekerdy Tamás szavaival ez a „kedvesen közömbös következetesség”. A magyarázatunknak nagyon rövidnek kell lennie, mert ha a düh elborította, a gyerek úgysem képes figyelni ránk. A hosszas magyarázkodás csak olaj a tűzre.

Érzelemtükrözés

Öntsük szavakba amit a gyerek érez. Ezzel segítünk neki felismerni az érzéseit, hogy később egyedül is meg tudja azokat fogalmazni, és szavakba csomagolva adhassa ki a dühét. Megmutatjuk, hogy figyelünk rá – lehet, hogy már ez segít neki megnyugodni. Azt sugalljuk, a negatív érzelmek is elfogadhatóak – ki szeretnék a düh elfojtására nevelni a gyermekét? Ám ez önmagában nem elég. Jeleznünk kell azt is, hogy bár az érzelmeit elfogadjuk, ahogy kifejezi őket, azt nem („dühös vagy, de így akkor sem lehet viselkedni”).

Beavatkozási pont

Michael Potegal amerikai neurológus 2011-es kutatása során több mint száz hisztit elemzett hangfelvételek alapján. Arra jutott, hogy a hiszti két fő érzelmi komponense, a düh és a szomorúság váltogatják egymást, kirajzolva egy mintázatot, amit ha a szülő azonosít, észlelheti, mikor érdemes közbelépni. A dühfázisra az ordítás, sikítás, rugdosás, dobálás jellemző, a szomorúságéra a sírás, nyöszörgés, a földön fetrengés. A kutatás eredményei alapján a szülőnek érdemes megvárnia egy dühszakasz végét, és a szomorúságfázisban felkínálnia a „békülést”.

Hisztis helyzetek

A legtöbbet a követelőzős („vedd meg most a beszélő kutyát”) és az ellenkezős („nem megyek a nagyihoz”) hisztivel küzd a szülő, itt a következetesség az aduász. A frusztrációs hiszti (belerajzolt a tesó a könyvébe, nem sikerül összepasszintani a legót) más jellegű, ekkor a vigasztalás, bátorítás, a közös megoldáskeresés segít.

Láthatatlan trükk

2–4 éves kor között működhet a Ranschburg Jenő által ajánlott módszer: a szülő úgy tesz, mintha a hisztiző gyerek láthatatlanná vált volna („hol vagy? nem látlak”). A gyermek a mágikus gondolkodása miatt elhiszi, hogy ez megtörténhet, és a megdöbbenés kizökkenti őt a hisztispirálból. Kicsit okosabb gyereknél vagy idősebb testvér jelenlétében ritkán működik.

Ősembernyelv

Miközben a legtöbb szakember azt javasolja, hogy halk, megnyugtató hangon szóljunk a hisztiző gyerekhez, Harvey Karp amerikai gyereknevelési guru, akit az új generáció dr. Spockjának neveznek, mást ajánl. Szerinte a halk duruzsolás felbőszíti a gyereket, mert azt hiszi, nem veszik komolyan a problémáját. Olyan „kisgyereknyelvet” javasol a 1,5–3 éves gyerekek szüleinek, ami tőmondatokból áll, mintha kis ősemberekhez beszélnénk. Ezeket ismételjük emelt hangon.

1. ÖLELÉS

Az érintés az elfogadás legelemibb kifejezése. Akik hiszti leszerelésére ajánlják, azzal érvelnek, hogy amikor a legzaklatottabb a gyerek, akkor van a legjobban szüksége a szülőre. Az ölelés, hátsimogatás érzelmi biztonságot ad, segít lecsillapítani a hormonális vihart. Az ellenérvek szerint viszont így a helytelen viselkedést jutalmazzuk öleléssel, vagyis azt üzenjük, szabad ezt csinálni. Ráadásul, ha már tombol a gyerek, akkor vagy lehetetlen átölelni, vagy kényszerítésnek hat, és még nagyobb őrjöngést vált ki. De mi történik, ha a szülő csak lehetőséget ad a közeledésre? Leguggol, és ölelésre nyitott kézzel megkérdezi: „segítsek megnyugodni?” Ha a gyerek már kész megvigasztalódni, oda fog menni hozzá. Jane Nelsen nevelési tanácsadó, aki a pozitív fegyelmezés módszerét hirdeti, azt ajánlja, határozott hangon kérjünk ölelést a gyerektől. Ez kizökkentheti a hisztiből. Michael Potegal neurológus és hisztikutató viszont azt tanácsolja, a szülő kösse feltételhez a segítségét („ha kicsit lenyugodtál, gyere ide egy ölelésre”).

2. ELVONULÁS (time-out, "kiállítás")

Lényege, hogy kivegyük a gyereket a helyzetből (pl. a saját szobájába kell mennie). A módszernek sok a kritikusa, és legalább annyi híve van a szakemberek körében. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy rombolja az érzelmi kapcsolatot szülő és gyerek közt. Ráadásul eszkalálódhat a hiszti, ha a szülő hatalmi harcba keveredik, mert a gyerek nem akar a szobába menni vagy ott maradni. Akik viszont ajánlják, azt emelik ki, hogy a gyerek egy ingerszegény helyen lehiggadhat, és megtanulja, hogy a tombolás nem elfogadott viselkedés. Ennek a módszernek is vannak hagyományosabb és kíméletesebb formái.

Klasszikus: „ha nem tudod abbahagyni, menj a szobádba”. Sokan ajánlják, például Jo Frost, a Szuperdada („komiszlépcső”), dr. Beth Grosshans gyermekpszichológus (létramódszerének, vagyis a figyelmeztetések sorozatának ez a harmadik foka) vagy Thomas W. Phelan pszichológus, aki 1-2-3 nevű módszerével lett bestseller szerző Amerikában. Akad szülő, aki arra esküszik, hogy könnyebb a gyereknek, ha nem magától kell bemennie a szobájába, hanem ő kapja fel, és viszi be.

Empatikus. Kommunikációs csavar: az elvonulást nem büntetésként, hanem segítségként tálaljuk („Ha ennyire fel vagy dúlva, akkor segít, ha bemész a szobádba, és szusszansz egyet. Bevigyelek?”). Ki lehet nevezni a szoba egy zugát vagy egy bútort az elvonulás helyszínének: nyugisarok, duzzogófotel, gondolkodószék vagy kuckó. Kétségtelenül barátságosabban hangzik.

Közös elvonulás: A gyereket be kell terelni a szobába, vagy felnyalábolni és vinni, majd leülni az ágya szélére, és várni, hogy megnyugodjon. 3 évesnél kisebb gyermeknél a kiállításnak csak ezt a formáját ajánlják a szakemberek.

3. LEVEGŐNEK NÉZÉS

A magyar szülők körében valamiért bevett módszer, és ha tettetett, manipulatív hisztiről van szó, nincs is más út. A distressz hiszti estében azonban nem egyértelmű a helyzet. Az egyik tábor szerint szintén hasznos fegyver a közöny, hadd őrjöngjön a gyerek, majd megunja, és legközelebb nem próbálkozik. Ignorálni egy hisztiző gyereket az egyik legrosszabb, amit tehetünk, hisz ilyenkor szüksége van ránk, nem képes rendet tenni magában egyedül – mondják ezzel szemben a módszer kritikusai. Valóban megtapasztalható, hogy az önuralmát vesztett gyerek csak jobban behergeli magát, ha levegőnek nézzük. És persze, egyszer minden hiszti véget ér, de nem mindegy, hogy önmagára vonatkoztatva mit szűr le a gyerek a reakciónkból.

Kíméletesebb verziót javasol Harvey Karp, A legboldogabb kisgyermek szerzője. Szerinte, ha az érzelemtükrözés (amit ő gyorséttermi szabálynak nevezett) és az ölelés felajánlása sehogy sem működik, a szülő mondja azt: „Annyira pukkancs vagy, hogy most elmegyek egy kicsit”, és sétáljon át fél percre a szomszéd szobába. Ha nincs közönség, a hiszti alábbhagy, mondja Karp. (Akkor is érdemes átmennie a szülőnek egy másik szobába, ha neki van szüksége lehiggadásra.)

Humor, játék

Ki lehet-e zökkenteni egy gyereket a hisztiből, ha nem szülőként szólunk hozzá, hanem zoknival kígyóbábozva? Meg lehet-e állítani egy ovis dühös zokogását, ha megkérjük, rajzolja le, menynyire mérges? Nincs garancia, de a játékosság segíthet kapcsolódni a gyerekhez, ami a megnyugvás és aztán a megbeszélés előfeltétele. Nem szabad viszont úgy humorizálni, hogy azzal gúnyoljuk a gyereket: „milyen vicces, ha így üvöltesz”.

Önmegnyugtató módszerek

Érdemes megtanítani a gyereket pár technikára, amit hiszti esetén elővehet. Pl. nagy levegőt venni, kifújni; ökölbe szorítani a kezet, kiengedni.

Szoros ölelés

Az egyik legvitatottabb módszer. Akkor ajánlják a szakemberek, ha a gyermek már tör-zúz, bánt valakit, veri magát a földhöz. Lényege, hogy a szülő finoman, de határozottan átkarolja a gyereket, hogy annak ne essen baja, és ne tudja folytatni az őrjöngést.

Víz

Nem ajánljuk senkinek, hogy a tomboló gyerekét zuhany alá állítsa. De ha semmilyen korábbi módszer nem segít, és a gyerek annyira belelovalta magát, hogy alig kap levegőt, egy gyengéd, nem erőszakos arcmosás segíthet neki átlendülni a megnyugvás fázisába („kicsit felzaklattad magad, megmossuk az arcod, hogy könnyebben megnyugodj”). A víz a felkínált innivaló formájában is segíthet: a hisztit akár szomjúság is kiválthatja.

Megnyugvás, megbeszélés

Ez a legfontosabb szakasz, ezért csináltuk végig az egészet. Most lehet beépíteni a lényeget: tanítgatni a gyereket az indulatkezelési stratégiákra az ő szintjén, arra, hogy érheti el másképp, ha valamit akar. Elaine Mazlish és Adele Faber azt tanácsolja, ha elég nagy a gyermek, ötleteljen ő, hogyan tudná hasonló helyzetben másképp levezetni a mérgét (papírtépkedés, párnapüfölés, ugrálni az ágyon, körbeszaladni a házat tízszer, kapcsolgatni a lámpát). Ez a kompetencia, a kontroll és a felelősség érzésével tölti el.