Hatalmas kis hazudozók - Mekkora a baj, ha hazudik a gyerek?

Borítókép: Hatalmas kis hazudozók - Mekkora a baj, ha hazudik a gyerek? Forrás: Getty Images
A középső fiamat viccesen csak hantaboynak szoktuk hívni, ugyanis simán beadja még a rutinos anyukáknak is, hogy márpedig ő jövőre iskolába megy. Nem számít, hogy még csak négyéves, nem számít, hogy még csak a kiscsoportot ismétli, ő biztosan iskolás lesz jövőre. A viccestől az egészen komoly hazugságokig a gyerekek igazán cifra dolgokat tudnak eladni valóságként. De normális ez és ha igen, milyen határokig?

Pszichológusok és neurológusok egybehangzó véleménye szerint

minden kultúrában szinte minden gyerek hazudik hétéves kor előtt, és leginkább akkor fordul elő, ha a kognitív képességek jó irányba fejlődnek.

A hazugság ugyanis azt jelzi, hogy a gyerek már tudja, hogy az ő gondolatai nem ugyanazok, mint másoké, és képes arra is, hogy kifejlődött az úgynevezett végrehajtó funkció is az agyában, vagyis képes arra, hogy az igazságot visszatartsa és helyette valami valótlant állítson. Tehát,

a gyerek nem azért hazudik, mert erkölcstelen, akiből ha felnő bűnöző lesz, hanem azért, hogy kimásszon a slamasztikából, hogy színben tüntesse fel magát vagy hogy valaki más jobban érezze magát attól, amit mond neki.

Egyetlen esetben kell aggódni: ha az óvodás hazugságai agresszív, támadó viselkedéssel is párosulnak, ilyenkor érdemes pszichológus segítségét kérni.

Na de mit tegyünk a hantamesterrel?

Először is: ne reagáljuk túl!

Ahogyan a hisztinél is, a hazugságnál is igaz az, hogy ha kiakadunk, az csak olaj a tűzre, ezért ez semmiképp nem jó válasz. Olyannyira nem, hogy a rosszallással, a büntetéssel csak azt érjük el, hogy a gyerek még többet fog hazudni, méghozzá azért, mert bűnösnek érzi majd magát, és ami még ennél is rosszabb: fél majd a szüleitől.

Másodszor: nevezzük nevén az igazságot!

Ha egy óvodáskorú gyerek hazudik, akkor azzal járunk a legjobban, ha szembesítjük a kis története buktatóival. Például, ha válltig állítja, hogy ő biztosan nem evett csokis kekszet, a csokibajusz viszont ott díszeleg a szája körül, akkor elég kedvesen a tükör elé csalogatni és kedvesen ennyit mondani: oh, igazán érdekes, akkor vajon hogyan kerülhetett a szád köré az a csokibajusz? Előfordulhat, hogy egy temperamentumosabb gyereknél ez a fajta kérdőre vonás kicsapja a biztosítékot, mégis érdemes őt is együttműködésre sarkallni, és vele együtt a sütiügy végére járni.

Harmadszor: járjunk a hazugság végére!

Amikor a gyerekek óvodáskorba lépnek, a verbális képességeik is egyre fejlettebbek lesznek, tehát érdemes velük elbeszélgetni arról, hogy mi áll a történeteik hátterében. Persze elképzelhető, hogy a megoldáshoz jó néhány keresztkérdés vezet, mégis érdemes időt és figyelmet szentelni a lurkóra, lehet ugyanis, hogy épp ezt szeretné elérni. Ha a figyelemre vágyó gyermek megkapja a törődést, valószínűleg a kis hazugságait is szépen elhagyja majd. Büntetés helyett érdemes megtanítani a nagy mesemondót arra, hogyan beszélje ki magából azokat a dolgokat, amik zavarják.

És végül: dicsérd meg, ha őszinte!

Egy 2018-as nagyszabású kutatás arra mutatott rá, hogy ha a gyereket megdicsérjük az őszinteségéért, akkor az sokkal hatékonyabb ellenszer a hazugság ellen, mint a büntetés. A 268 gyerekkel végzett kísérlet során előbb megkérték a 3 és 7 éveseket, hogy ne nézzék meg a játékot, amivel egy szobában hagyták őket, majd olyan klasszikus erkölcsmeséket meséltek nekik, mint a Pinokkió, A farkas és a bárány vagy a George Washington és a cseresznyefa. A kísérlet végére kiderült, hogy csak ez a legutóbbi mese sarkallta őszinteségre a gyerekeket: ebben ugyanis a kis George bevallja az édesapjának, hogy kivágta annak díjnyertes cseresznyefáját és az apa ahelyett, hogy megbüntetné, megbocsát neki, mert őszinte volt.

Összefoglalva tehát, nem kell nagyon megijedni a kis hazugságoktól, és még az is lehet, hogy a kis mesemondónk színpadra termett.

Íme galériánkban pár hazugság, amit talán már te is mondtál a saját gyerekednek: