Hagytam a babámat sírni – elmondom, mi történt tíz évvel később
Három hónap alatt lett tele a hócipőm. Az esti rutin rendre két órán keresztül tartott, minek következtében tízkor vacsoráztunk a férjemmel, ezután hosszan forgolódtam emésztési problémákkal küzdve, majd néhány óra alvás után már fel is virradt a következő reggel. Vissza akartam menni dolgozni, nagyon készültem rá, de nem volt a világon annyi alapozó, korrektor és szemmaszk, ami elrejthette volna a sötétlila karikákat a szemem alatt, arról nem is beszélve, hogy lehetetlennek tűnt felnőtt módon gondolkodni az irodában.
Azonnali megoldásra volt szükségem, én pedig úgy döntöttem, hogy visszanyúlok a szüleim módszeréhez, a „ferberizációhoz”, magyarul a „hagyd a babát sírni” technikához. A módszer Dr. Richard Ferber után kapta a nevét, és a lényege az, hogy még ébren kell ágyba tenni a babát, majd magára hagyni akkor is, ha sír. Egy előre meghatározott várakozási idő után a szülők bemehetnek a gyerekhez és megvigasztalhatják, de nem vehetik fel. Dr. Ferber szerint néhány kegyetlen nap után a baba megtanulja, hogyan kell álomba ringatni magát.
Amikor azonban tanácsért fordultam anyatársaimhoz a közeli játszótéren, üres és/vagy döbbent tekintetek néztek vissza rám. Egyikük kínzásnak nevezte a módszert és azt mondta, a gyerekem soha többet nem fog bízni bennem. Egy másik szorosan összefonta a kezét a mellkasán és kijelentette, hogy „soha az életben” nem lenne képes erre. A mellettem ülő anyuka pedig tüntetően elhúzódott tőlem a padon.
A szoftvert, úgy látszik, nem tudja betölteni a rendszer, mert a szerver vagy a hálózat összeomlott, esetleg nem támogatja az operációs rendszerem a formátumot.
A Megőrülök érted című 90-es évekbeli tévésorozatban éppen a Ferber-módszert alkalmazza Jamie (Helen Hunt) és Paul (Paul Reiser) a kislányukon:
Képes leszek erre az említett fejlemények után? A szüleimmel való viszonyomat, úgy tűnik, nem befolyásolta a dolog. És tényleg, tényleg szükségem volt arra, hogy kiszámítható napi rutin alakuljon ki, mielőtt visszamennék dolgozni.
Egy szerda este, amikor a fiam háromhónapos volt, megfürdettem, bekentem babakrémmel, megetettem, felolvastam neki három mesét, majd betettem a kiságyába. Álmos volt, de a szeme még nyitva. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, sírni kezdett. A férjem azt javasolta, várjunk még egy napot és próbáljuk meg holnap, de én tudtam, hogy ha ma elhalasztjuk, holnap is el fogjuk, és arról szó sem lehet, hogy a munkába való visszatérésem előestéjén vágjunk bele a kísérletbe.
A sírás első percei fájdalmasak voltak. Egyszerűen nem hittem el, hogy ennyi időn át hagyom sírni a babámat. Öt perccel azután, hogy bementem megvigasztalni, úgy tűnt, hogy minden rendben van. Kimentem, becsuktam az ajtót, majd két perccel később kezdődött elölről. A következő etap tíz percig tartott, és amint megszólalt az időzítő, már rohantam is a szobájába, hogy elkezdhessem a vigasztalási „szertartást”. Ezután jött a tizenöt perces etap, és azt gondoltam, nem fogom kibírni, de ekkor csöngött a telefon. A férjem unokatestvére hívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Elmeséltem neki a ferberizációt, és azt, hogy épp most kezdtük a 15 perces részt. Mire észbe kaptam, az időzítő jelezte, hogy letelt a 15 perc. Egész végig szóval tartott – jelentéktelen dolgokról beszélt nekem, amik őt nyilván nem is foglalkoztatták, az én agyamat viszont lekötötték. Ránéztem a babamonitorra – a fiam aludt, széles mosollyal az arcán.
Nem mondhatnám, hogy könnyű volt és hogy egyetlen lépést sem tettünk hátra – senki se mondta nekem, mennyi gyötrelemmel jár az alvásmegvonás vagy hogy a fogzás mennyire felboríthat mindent! –, de az első napunk valóban mérföldkőnek számított. És létrejött egy alvásmenetrend, ami elviselhetőnek bizonyult.
Tíz év telt el azóta, és elmondhatom, hogy a fiamra nem volt kedvezőtlen hatással a ferberizáció. Ma is örül, ha mellette ülök, amikor elalszik, de nélkülem is simán megy neki. Ma is megölel, bizalmasaként tekint rám, de ugyanakkor önálló és erős akarattal rendelkezik. Nemrég kutatások is kimutatták, hogy a Ferber-módszer biztonságos, amennyiben helyesen alkalmazzák.
Már 1895-ben nagy népszerűségre tett szert Dr. Emmett Holt ajánlása, miszerint a babákat egyszerűen hagyni kell, hogy álomba sírják magukat. Dr. Richard Ferber bostoni professzor módszere ennél árnyaltabb (ahogy feljebb le van írva): nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a babák érezzék a gondoskodást és a szülői jelenlétet, ugyanakkor képessé váljanak az önálló elalvásra.
Friss kutatások szerint a módszer nem csak kipihentebbé teszi a gyerekeket és a szülőket, de jobb alvók is lehetnek a „ferberizált” babák. Ugyanakkor számos gyerekorvos és pszichológus hevesen ellenzi a Ferber-módszert, mondván, hogy a fizikai érintkezés időszakos megtagadása a babától rossz hatással lesz annak idegrendszerére, az ennek kitett babák magányosabbnak érzik magukat, több stressznek vannak kitéve, ami gátolja őket az érzelmi fejlődésükben is.