Mennyire mássz bele a gyereked titkaiba és mit hagyj meg neki?

gyerek,kölyök,titok,szülő,család,titkolózás Forrás: Getty Images
A titoknak megvan az a tulajdonsága, hogy az embereket „beavatottakra” (akik ismerik a titkot) – és „kívülállók” csoportjára osztja, ezzel hierarchikus viszonyokat kialakítva. Persze hogy szülőként mindig a beavatottak oldalára akarsz kerülni a gyereked életében. De nem tudsz. Remélhetőleg.

Ez a cikk a Gyereklélek magazin egyik korábbi számában jelent meg először.

A mai, átláthatóságon alapuló világban a titkolózás nem valami tiszteletre méltó dolog – még a gyerekmesékben sem. A titkokat őrző államokra, intézményekre és emberekre úgy tekintünk, mintha rejtegetnivalójuk lenne, ami már önmagában gyanússá teszi őket. A titkokhoz fűződő közvélekedés miatt a gyerektitkok kérdése sem egyértelmű: vajon segítik a kicsiket, vagy ártanak nekik? Gátolják, vagy épp lehetővé teszik a fejlődésüket?

A titoktartás nem velünk született, hanem fokozatosan kialakuló képességünk, fogalma jelentős változásokon megy át az ötödik és a tizenkettedik életév között.

Titkolózom, tehát vagyok

Észszerű mennyiségben tehát a titkok szükséges részei a gyermek fejlődésének, ezért meg kell hagynod neki azt a privát szférát, amiből még te is kiszorulsz. Titkolózása persze szolgálhatja pusztán a személyes érdekeit – amikor például az által igyekszik elkerülni a büntetést, hogy nem vallja be: valójában nem ette meg a brokkolit. A titoknak azonban ennél mélyebb, alapvetőbb oka is van: hozzájárul az öntudat és az autonómia kialakulásához; teret ad a képzelőerőnek; emellett bevethetők a nemkívánatos személyek kizárásának fegyvereként, de barátságok kialakításának fontos eszközévé is válhatnak.

A csoporttitok szentsége

A nagyobb gyerekeknél a titkolózás és a barátság normái között már szoros összefüggés van. A 6–10 év közötti gyerekek számára nagy fejtörést okoz, hogy továbbadhatnak-e egy titkot, főleg akkor, ha az egy barátjukkal kapcsolatos. Tizenkét évesen azonban az ígéret kötelező érvényűvé válik. Ebben a korban a gyerekeknek szükségük van arra, hogy egy csoport részének érezhessék magukat, és kortárs barátok vegyék körbe őket; a titkok éppen az ilyen erős kapcsolatok kialakulásában játszanak fontos szerepet.

A cikk további részét a famiily.hu-n olvashatod!

Orchidea, pitypang, vagy tulipán - a te gyereked melyik csoportba tartozik?