7 jel, hogy a gyereked még nem áll készen a szobatisztaságra

szobatisztaság,bili Forrás: Getty Images
Aki figyelmen kívül hagyja ezeket a jeleket, még nehezebb dolga lesz a bilire szoktatással.

Amikor 1-3 éves gyereket nevelsz, akinek bűzölgő pelenkái gyakorlatilag nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, a szobatisztaság valami távoli fénynek tűnhet egy hosszú alagút végén. Ha te is gyakran álmodozol a napról, amikor már nem kell a kölyködet napról napra kivakarnod a kakiból, néha azon kaphatod magad, hogy sólyomként állsz lesben, hátha már készen áll arra, hogy búcsút mondjatok a pelenkakorszaknak. Sajnos nem mindig könnyű megállapítani, mikor jön el az ideális pillanat a bilire szoktatásra. Vannak jelek azonban, amelyek félreérthetetlenül árulkodnak arról, hogy a kisgyereked még nem készült fel a nagy váltásra. Neked és a párodnak pedig nem árt tudnotok róluk.

Akadnak anyukák és apukák, akik rögtön belevágnak a szobatisztaság-projektbe, amint a kicsi járni kezd; mások várnak addig, amíg az ovi ezt amúgy is szükségessé teszi. Nagy átlagban el lehet mondani, hogy a 27 hónapos kor az az időszak, amikor megérik a helyzet a bilire és a vécére való átállásra; ám akadnak gyerekek, akik makacsabbak, mint a többi. Még ha herótot kapsz is a pelenkázástól, a bilire szoktatás nem fog pont akkor eljönni, amikor a te időbeosztásnak leginkább megfelelne. Ha erőltetni próbálod, mielőtt készen állna rá, a gyerek talán úgy reagálhat, hogy visszatartja, ami szakemberek szerint akár húgyhólyag-problémákat és emésztési nehézségeket is okozhat.

A következő hét jelből kiderül, hogy kell-e még várnod a szobatisztaságra neveléssel. Ha ezek közül több is igaz a gyerekedre, ne aggódj, előbb-utóbb biztosan eljut odáig: