Gwyneth Paltrow exférje, Chris Martin és a vőlegénye, Brad Falchuk együtt lógtak a hétvégén: fotó!

Borítókép: Gwyneth Paltrow exférje, Chris Martin és a vőlegénye, Brad Falchuk együtt lógtak a hétvégén: fotó! Forrás: Getty Images
Ráadásul feltűnően össze is vannak öltözve. Maga Gwyneth tette közzé a fényképet #modernfamily hashtaggel.

Tudatos szétválás – ezt a kifejezést használta Gwyneth Paltrow 2014-ben, amikor bejelentette, hogy szakított a férjével, Chris Martin rocksztárral. Fontosnak tartotta ugyanis, hogy a válás után ne csak barátok maradjanak, hanem egy család tagjai is, akik közösen, egy csapatként, igaz, már nem párként nevelik tovább a gyerekeiket.

Most Gwyneth ennek a szemléletnek még fényesebb bizonyítékát adta, amikor vasárnap fotót posztolt, rajta Chris és mostani vőlegénye, Brad Falchuk producer látható. A két férfi hasonló cirmos szürke felsőt visel és majdnem teljesen egyformán széles vigyorral az arcán ül egy asztalnál.

Paltrow és Falchuk eljegyzéséről a múlt héten röppentek fel a hírek, bár hivatalos megerősítés még nem érkezett. Az Entertainment Tonight arról tudósít, hogy Falchuk már egy éve megkérte a színésznő kezét.

Gwyneth Paltrow már eddig is híres volt arról, hogy szereti a vele kapcsolatos történéseket némi átfutással megosztani: noha 2015 tavaszán vállalta fel a kapcsolatát a Glee producerével, állítólag már egy éve együtt voltak, és a Chris Martinnal való szétválása is csaknem egy éve tudható volt már, amikor 2014-ben bejelentették.

12 ex-sztárpár arról, hogyan nevelik továbbra is közösen a gyerekeket – kattints a galériára!