Hogy mi is az a gendersemleges gyereknevelés? Bár a megnevezés ijesztőnek hangozhat, valójában csak annyit takar, hogy a szülők nem erőltetik rá csemetéikre a társadalmilag kreált nemi sztereotípiákat. Leegyszerűsítve a dolgot arra törekszenek, hogy ne habosbabos ruhákba öltöztetett, törékeny kislányokat, és ne is háborúsdit játszó, durva kisfiúkat neveljenek. A cél, hogy bármilyen nemű is legyen a gyerek, szabadon, korlátozások nélkül indulhasson el az életben. De lássuk is Mary történetét.

„Gyerekkoromban én voltam az a tipikus kislány, akit a szülei mindig rózsaszínbe, fodros ruhácskákba öltöztettek, és akit suli mellett balettra és gimnasztikára járattak. Mindebbe nekem gyerekként nem volt beleszólásom, gyakorlatilag nem is kaptam választási lehetőséget. Pontosan tudom tehát, hogy szülőként én mit szeretnék másképp csinálni. Tudatosan törekszem arra, hogy felszabadítsam a gyerekemet a nemi sztereotípiák alól, meg akarom ugyanis adni neki a lehetőséget, hogy azzá váljon az életben, akivé csak szeretne. És hogy mindehhez hogyan is kezdtem hozzá?

Az első lépés az volt, hogy a terhességem során a férjemmel együtt úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk megtudni a születendő babánk biológiai nemét. Nem volt könnyű. Kilenc hónapot vártunk, átéltem egy több mint 40 órás vajúdást, mire végre kezembe foghattam a kisbabámat – a nemét azonban még ezekben az első pillanatokban sem tudtam meg, mert a köldökzsinór pont úgy helyezkedett, hogy kitakarta a nemi szerveit.

Miután ugyanis az ápolónők megtudták a babám nemét, szinte azonnal el is kezdtek annak megfelelően beszélni hozzá.

'Ó, milyen szép kislány!' 'Ó, milyen nagy és erős kisfiú!' – ismerős mondatok? Biztos vagyok benne, hogy korábban egy kisfiút vagy egy kislányt meglátva, gondolkodás nélkül én is hasonlókat mondtam. De most, hogy a saját gyerekemről volt szó, már sokkal jobban megéreztem a szavak súlyát, és sokkal tisztábban láttam azokat az elvárásokat, sztereotípiákat, amelyekkel a lányokat és a fiúkat gyakorlatilag a saját nemük börtönébe zárjuk.

Az első másfél évben a nemi sztereotípiáktól mentes gyereknevelésem főleg az öltözködésben nyilvánult meg. Órákat töltöttem azzal, hogy online vagy a bababoltokban körözve olyan ruhákat kerestem a gyerekemnek, amik nem rózsaszínek, nem kékek és nem is szürkék vagy fehérek – nem szerettem volna túl semleges színeket se választani és persze az is szempont volt, hogy ne legyen túl nehéz tisztítani. Végül a legjobb megoldásnak az tűnt, hogy összemixelem a lányos és a fiús ruhákat.

Ez alatt az idő alatt egyébként sok mindent megtanultam. Például azt, hogy az alapértelmezett nem az emberek szemében egészen addig a férfi/fiú, amíg nem bizonyítjuk annak ellenkezőjét. Hogy mit értek ez alatt? Csak néhány hetes volt a kisbabám, mikor elmentünk az útleveléhez fényképet csináltatni, a fényképész pedig a fotók elkészülte után mosolyogva gratulált a 'jóképű kisfiúnkhoz'. Mi egy szóval sem utaltunk a gyerekünkre kisfiúként, erre a megállapításra mindössze abból következtethetett, hogy aznap a kicsit egy sima, fehér kezeslábasba öltöztettük. De érdekes módon, mikor színes, vidám ruhákat adtunk rá, általában 'gyönyörű kislánynak' vagy 'kis hercegnőnek' szólították.

Az öltözködés azonban csak egy apró szelete a gendersemleges nevelésnek. A férjemnek és nekem is sokkal tudatosabban oda kell figyelnünk arra, hogy miket és hogyan mondunk a gyerekünknek és a gyerekünk előtt. Az olyan sztereotip szavakat, mint hogy 'csinos' és 'jóképű' megpróbáljuk kitörölni a szótárunkból, de a kicsi kedvéért, más irányban is megpróbálunk fejlődni. A gyerkőc születése után életemben először rövidre vágattam a hajamat, hogy kipróbáljam, milyen érzés is így élni – ezzel párhuzamosan pedig a férjem megnövesztette az övét.

De bármennyire is próbálkozunk, nehézségek még mindig vannak. Most, hogy a gyerekem már tipegő és sokkal többször kerül kapcsolatba a külvilággal, a kis agya gyakorlatilag, mint egy szivacs, úgy szív magába mindent, amit az emberektől hall. Nem tudom például, hogyan kellene reagálnom olyankor, mikor az emberek a tisztelettudó viselkedéséért az alábbi sztereotip szavakkal dicsérik meg: 'Nézz oda, micsoda jó kislány vagy te'! Félreértés ne essék, természetesen én is arra tanítom a gyerekemet, hogy tisztelettudóan viselkedjen másokkal, ám azt szeretném, hogy mindezt a nemétől függetlenül tegye. Ráadásul egy nagyon érdekes dolgot is észrevettem: amikor a gyerekem éppen lányos ruhákba van öltöztetve és úgy kezd el hisztizni egy bolt kellős közepén, az emberek sokkal jobban elítélik őt is és engem is. Ha viszont kisfiúnak gondolják, könnyebben elnézik neki a hisztiket. Ha másra nem, legalább erre jók a fiús ruhák…

Sokan nem értik, hogy miért csináljuk mindezt, gyakran még a saját családomnak is magyarázkodnom kell. Pedig szerintem egyértelmű, hogy a férjem és én is csak a gyerekünk érdekét tartjuk szem előtt: nem akarjuk, hogy a puszta szavak határozzák meg a jövőjét.

A külső, az érdeklődési kör, az érzések és érzelmek az idővel változhatnak – éppen ezért senkinek sem szabadna hátrányból indulnia, senkit sem szabadna korlátozni és megkülönböztetni.

Én magam nőnek születtem, nőként élek, ám az, hogy számomra mit is jelent nőnek lenni, sokat változott az elmúlt évek során. Nagyon sok olyan nőkkel szembeni társadalmi elvárás van, amibe bár beleszülettem, de felnőve levetkőztem magamról. A szüleim mormonok voltak, így hát engem is vallásosan neveltek, a mormonizmus pedig azt tanítja, hogy a nők minden tekintetben csak a férfiak után következhetnek. Felnőttként több évbe telt, míg ettől és a többi káros nemi berögződéstől meg tudtam szabadulni. Szülőként én azt szeretném, hogy a gyerekemnek ilyesmit ne kelljen átélnie. Azt szeretném, hogy nálam sokkal szabadabb emberként nőhessen fel.

Tudom, a neheze még csak ezután jön. A kicsi lassan kétéves lesz, döntenünk kell az óvodáról, utána majd az iskoláról én pedig bele sem merek gondolni, hogy milyen és mennyi káros üzenettel fog majd találkozni az előtte álló út során.

Nézd meg ezt a galériát is: