Ezért jó, ha a fiú gyereket is hagyjuk babázni, a lányokat pedig autózni

Borítókép: Ezért jó, ha a fiú gyereket is hagyjuk babázni, a lányokat pedig autózni Forrás: gettyimages
Fontos, hogy szabadjára engedhesse a fantáziáját a gyerek játék közben!

Sajnos még mindig nagyon sok sztereotípia él arról, hogy mi a fiús, és mi az úgymond lányos játék. Szerintünk semmiképp nem szabad ilyen végletekben gondolkozni, pláne nem akkor, ha a gyermekünk fejlődéséről, a játékhoz fűződő viszonyáról beszélünk. Számtalan olyan példát tudunk említeni, amikor a fiú gyerekek is babáznak, tegyék azt akár játékkatonákkal, plüssmacival, vagy dinoszauruszokkal. És persze olyat is, hogy a lányokat inkább az autók, a kütyük, szerelhető dolgok érdeklik. Mi is akkor ezzel a helyzet?

Forrás: getty

A babázás, a játszás fiú és lány gyermekek számára egyaránt egy tanulási folyamat, melyen keresztül felfedezik és le is képezik az őket körülvevő világot. A játék során számukra nem határolódnak még el élesen férfias, vagy nőies tevékenységek, ők mindössze azokat a családi, vagy más közösségi mintákat másolják, utánozzák, próbálgatják, amit tőlünk, felnőttektől látnak, és ez így is van rendjén. A kisgyermek számára teljesen természetes dolog, ha apa van vele otthon, ha ő fürdeti, pelenkázza, ő viszi a játszótérre, és az is, ha anya csavarja be otthon a villanykörtét, vagy javítja meg a kávéfőzőt. Minden gyerek azt a tudást teszi magáévá, amit elérhetővé teszünk számára, és ezt tovább formálják majd benne az életében elkövetkező későbbi behatások, így például az óvónőktől, óvóbácsiktól hozott minták, vagy a többi gyerek viselkedéséből, játékából ellesett példák.

Forrás: getty
...Igen, a kisfiad is lehet királylány, a lányod pedig daliás herceg...

Így hát nem csak hogy nem kell aggódnod amiatt, hogy a kisgyermeked mivel, milyen játékot akar játszani, és abban ő milyen szerepbe helyezkedik bele-, igen, a kisfiad is lehet királylány, a lányod pedig daliás herceg-, hanem kimondottan fontos, hogy hagyd kibontakozni játék közben, hiszen számára ez jelenti a világ megismerését, és az abba való beilleszkedést. A nemi szerepek egyébként csak kisiskolás kor tájékán különülnek el, és nem azonosak a későbbi szexuális orientációval sem, ami a serülőkor derekán kezd el megszilárdulni.

A cikk az apamagazin.hu-n folytatódik