A szülő is ember, normális, ha néha kiakadsz. A gyerekek csak teszik, ami a dolguk, igyekeznek feszegetni a határokat. Nem direkt arra játszanak, hogy te kiborulj. Te vagy a felnőtt, neked kell képesnek lenned arra, hogy nyugodt állapotba hozd magad, amelyben megfelelően tudsz reagálni a gyereked cselekedeteire. Mutatjuk, hogyan.

1. Neked mi a triggered?

(Trigger=beindító mechanizmus.)

Valószínűleg mindenkinek az életében vannak olyan motívumok, helyzetek, amelyek gombnyomásra szinte indokolatlanul heves reakciókat váltanak ki belőle, amelyektől kiborul. Nem biztos, hogy a saját életünkben mindannyian eljutunk oda, hogy megfejtsük, ezek miért alakultak ki, de attól még vannak. A trigger lehet egy időszak („a reggeli kapkodástól mindig baromi ideges leszek”) vagy egy helyszín („utálok bunkisat játszani a gyerekkel a nappaliban, mert mindig akkora felfordulás lesz”), egy tevékenység („ha továbbra is matekoznom kell a kisfiammal, nem állok jót magamért, és lehet, hogy a gyerek is megbukik”), esetleg egy személy („attól a negédes hangtól, amelyen az anyósom beszél a gyerekemmel, a hideg futkározik a hátamon”).

Tudatosítsd, hogy neked mi a triggered. Ha megvan, mi lenne, ha megpróbálnád elkerülni? Nem szégyen az. Reggel kelj fel egy kicsit hamarabb, hogy mindenre jusson idő, a bunkizást szorítsd vissza a gyerekszobába, a matekozást vállalja át a férjed, az anyósod pedig… nos, egy ideig most nem fogtok találkozni.

2. Készülj fel!

Persze vannak olyan triggerek, amelyeket nem tudsz elkerülni. Tegyük fel, a gyereked mindig nagyon összemaszatolja magát evés közben, aztán összeken még ezt-azt maga körül, és ezt rosszul tűröd. Márpedig enni, ugye, kell. Készülj fel az ilyen szituációra, és a gyereket is készítsd fel. Legyen kéznél egy csomó szalvéta, használj műanyag alátéteket. Evés után pedig nyomás a fürdőszobába. Beszéld meg ezt a gyerekkel is, de ne bonyolítsd túl. Hajlamosak vagyunk túl komoly magyarázatokba bocsátkozni a gyerekeinkkel. Találjatok ki egy egyszerű mantrát, például: „Evés. Törlés. Kézmosás.”

3. Ismerd fel, mi zajlik benned, és próbáld rövidre zárni

Bár gyorsan történik, de mielőtt eldobod az agyad, egy sor biokémiai reakció lezajlik benned. Emelkedik a stresszhormonok szintje, megfeszülnek az izmaid, a szervezeted épp a „küzdj” verziót készül választani a „küzdj vagy menekülj” sémák közül. Ezért is nehéz megfigyelni, mi is zajlik, hiszen a tested nem akar lassítani egy ilyen döntő pillanatban. Pedig fontos lenne, hogy tudatosítsd, nálad hol „lakik” a stressz, az idegesség, a feszültség. A gondolataidban? „Legszívesebben jól megráznám ezt a gyereket!” Vagy a testedben? Szaporábban veszed a levegőt, felhúzod a válladat, összeszorul a gyomrod, felszalad a szemöldököd?

Ha legközelebb ezt észreveszed, lazítsd el az érintett testrészeidet. Ha az agyadat húztad fel, számolj tízig, próbálj visszaemlékezni a másodfokú egyenlet megoldóképletére, vagy idézz fel magadban egy Kispál-sort.

És még valami: nem árt, ha valahogyan kommunikálod a gyerek felé a rossz érzéseidet. Nyugodtan mondhatod: „Anya egy kicsit ideges lett a sok morzsától.” Jobb, ha kimondod, és esetleg utána azt is hozzáteszed: „De már kezdek megnyugodni.” Attól még, hogy igyekszel magadban tartani a frusztrációdat, a gyerek ugyanúgy érezni fogja, magáévá teszi a stresszt, ami talán épp arra készteti, hogy még inkább azt csinálja, amivel téged felidegesített.

4. Légy elnéző magaddal

Ne stresszelj még azon is, hogy biztosan pocsék szülő vagy. Gondolj inkább arra: „Senkinek sem könnyű a szülőség. Teljesen oké, ha nekem sem az.” Vállald a felelősséget, kérj bocsánatot, ha szükséges (szuper példát mutatsz a gyerekeidnek), és lépj tovább.