Ezért nem lesz még egy gyerekem

Borítókép: Ezért nem lesz még egy gyerekem Forrás: Getty Images
Szinte napra pontosan 4 éve tudtam meg, hogy kisbabánk lesz. Sok dolog cikázott át akkor az agyamon, és azóta is rengeteget gondolkodtam azon, mennyire jó lenne egy kistesó. A csecsemőkor, minden problémájával együtt varázslatos – de ezt már csak több év távlatából látom. Másodszor biztosan jobban csinálnám, ügyesebb lennék, és könnyebb volna az egész. De nem lesz másodszor. Hogy miért? Mert félek. Rettenetesen félek.

A terhesség maga sem volt egy felemelő állapot számomra. A rengeteg vizsgálat, a folyamatos aggodalom, a kétségbeejtő számok (a redővastagság garantálom hogy nem egy pánikroham okozója lehetett már), a hányinger, a terhességi cukor, a folyamatos hasfájás, de a fájdalmas rugdosások sem hiányoznak.

A terhességben magában nem találtam semmi félelmeteset, az aggodalmam viszont számomra addig ismeretlen méreteket öltött.

Életem legrosszabb élménye a „szülés” volt. És nem csak azért, mert vállunkat vonva döntöttünk a dologról, mintha semmit nem számítana – egyébként az esetemben tényleg tök mindegy volt az időpont – nem csak azért, mert teljesen inkompetensnek érzem magam (még szülni se tudok rendesen), hanem mert a műtőben konkrétan azt hittem, hogy meg fogok halni. Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől. Rettegtem, hogy engem most tényleg, komolyan ébren fel fognak vágni? Nem tudom, hogy mások hogyan élik ezt meg, talán az összehúzódások, fájások után kábább az ember, fogalmam sincs, mert nekem sem méhösszehúzódásom, sem tolófájásom, de úgy egyáltalán semmilyen szülésre utaló magatartásom nem volt. Egy horrorfilmben éreztem magam, a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, ha arra a napra gondolok. Még morbidabb az egész, hogy a férjem ezt kívülről végignézte, és fogalma sem volt arról, hogy életem egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) traumáján megyek keresztül.https://www.pottyoslabda.hu/ezert-nem-vallalok-masodik-gyereket/?utm_source=evamagazinszerk

Csak feküdtem leszíjazott lábbal és körülöttem vidáman sztorizgatott az anesztes meg a műtőssegéd, és csak kérdezték, hogy ugye érzem a melegséget a lábamban (nem éreztem), ugye nem érzem, ahogy hozzáérnek a lábujjamhoz (éreztem), és aztán csak olyan volt, mint amikor a papír elvágja az ujjamat… csak épp a hasamon. Nagy szerencsémre az altatóorvos épp a fejem mellett matatott, amikor jeleztem, hogy én ezt éreztem. Totális pánikba estek és elaltattak.

Nekem perceknek tűnt, de igazából 2 órát voltam kiütve, mellettem a kisfiam az apja mellkasán. Bennem a borzalmas felismerés: lemaradtam a saját fiam születéséről. Nem hallottam a sírását, nem láttam a kis magzatmázas testét, fogalmam sincs mit csináltak vele élete első két órájában.

Talán soha nem bocsájtom ezt meg magamnak.

A cikk folytatásáért kattints!

Az első időszak egy kisbabával nagyon nehéz. Galériánkban azokat a sztárpárokat láthatod, akik a babájuk születése után szakítottak: