A mellek, amik most az anyaság oltárát szolgálják
Ez a cikk először a famiily.hu-n jelent meg.
Általános iskola ötödik osztályának második félévében földrajzból a tananyag Magyarország domborzata volt. Tisztán él az emlékeimben az a keddi nap, amikor Böbe néni feltette a második óra első tíz percében a kérdést, ami úgy nagyjából egy évre megalapozta számomra az első igazán emlékezetes becenevet.
Az osztály fele nem a térkép felé fordult, hanem a bal szélső padsor utolsó padjához, ahol ott gubbasztottam görnyedő háttal, mint Somogyi Tímea. Ez a történet nagyon jól illusztrálja azt, hogy természetanya elég korán megajándékozott két méretes halommal a mellkasom tájékán. Ez egészen addig frusztrált, amíg a többi lány el nem kezdett fejlődni. Amint nem én voltam a közösségünk egyedüli cicise, elkezdtem megkedvelni a testem változását.
Aztán mire tini lettem, bátran mutogattam havi egyszer a helyi diszkóban a bájaim, a legmélyebb kivágású felsőimben. Havi egy alkalom nem tűnhet soknak, de elhihetitek, édesanyámnak szüksége volt négy hétre, feldolgozni a tomboló kamasz lányának kalandjait.
A férjemet sem a két szememmel bűvöltem el, azt hiszem ezt ma már ő is bátran beismeri. A negyedik randinkra már fogkefét tettem a táskámba, ami már azon az estén megtalálta örökös helyét a fürdőszoba polcán. Jelenleg is ott lakik, azonban így 11 év elteltével már két icipici fogkefe is csatlakozott mellé.
A melleim pedig még mindig tökéletesen teljesítenek, bár a szerepek változtak. 26 hónapja szoptatok. Az első gyerekünket 20 hónapig tápláltam emlőből, a második pedig 6 hónapja érkezett meg hozzánk. Jelenleg ők birtokolják a ciciket, a férjemet kispadra küldték.
Érdekesen vagyunk megalkotva. Ami hosszú évekig a nőiesség szimbóluma volt, az ma már az anyaságé. És nem csak elméletben. Mert bár a két dolog nem zárja ki egymás, sőt, kéz a kézben járhatnának, a szoptatás időszakában a mellek férfi érintésre tiltakozni kezdenek. A férjem sokáig nem hitte el, hogy amit az anyaságom előtti időszakban élveztem, jelenleg kellemetlen.
Aztán megmutattam neki a Mesélj, anyukám podcast sorozatnak az „Anya melle” címet viselő epizódját, amiben vendégként beszélgettem Zubor Rozival, Ruttner Katával és Bárdosi Ildivel arról, hogy hogyan viszonyulunk az anyaság után a nőiességünk legikonikusabb testrészéhez, ami bizony 1-2(-több) gyermek szoptatása után már nem olyan, mint fénykorában. Hümmögve nyugtázta az uram, hogy kénytelen lesz elhinni, amit 3,5 éve kamunak gondol. Szerelmesen átöleltem és cinkos mosollyal az arcomon a fülébe súgtam: „Ezek a mellek most az anyagág oltárát szolgálják”.
Hiába költöztek az ikrek pár emelettel lejjebb, hiába inthettem búcsút a feszesen pattogó didkóknak, hiába díszítik őket striák, hiába ismerkedtem meg a tükörbe nézve a kiürült tejeszacskó szindrómával, elégedett vagyok. A fiam tejesbajszú mosolya mindenért kárpótol.