Se szóbeli, se ballagás – érettségizők a helyzetről és az írásbeliről

érettségi,koronavírus Forrás: MTI/Komka Péter
Az érettségi határhelyzet idén mást jelent, mint eddig bármikor. A Covid-generációnak kevés jut azokból a kellékekből, amik átsegítenek a felnőttkor kapuján.

Az élet alaposan megszivatta őket. Nem ballaghattak el, kihagyták a szerenádot, és nem tegeződhetnek majd össze a tanárokkal a banketten. Érettségizniük viszont ugyanúgy muszáj, még ha más körülmények között is, mint normál esetben. Vajon mit hoz most a tanulás oltárán hozott áldozat? Van, aki érdekesnek találja a helyzetet, más a legszívesebben kikérné magának. Egyes diákok szerint könnyebb minden, mint általában, mások viszont halasztanak, mert idős nagyszülőkkel élnek együtt. Diákok véleménye, élményei következnek.

„Sokan mondják, hogy nekünk most mennyire jó, mert hogy nem kell szóbeliznünk. Miért lenne ez jó? Szóbelin legalább javíthatok: ha az írásbelim nem úgy sikerül, ahogy szeretném, ki tudom dumálni magam. Most viszont erre nem lesz lehetőség. A magyart szerintem eléggé elrontottam, és ez most már így is marad. Nagyon el vagyok keseredve.”

„Szerintem találó a "Covid-generáció' elnevezés. Mi és a jelenlegi nyolcadikosok vagyunk azok, akiknek nem jut semmi a megszokottból: se ballagásunk nincs, se bankettünk, se szóbeli érettségink. Nekem kicsit segít amúgy, hogy a korosztályom saját nevet kapott, mert legalább kicsit különlegesnek érezhetem magam, még ha negatív értelemben is.”

„Én élvezem, hogy csak írásbeli van. Élőben nem vagyok jó, mindig zavarba jövök, dadogni kezdek és elvörösödök, ha sokat kell beszélni. Itt viszont ilyen veszély nem fenyeget. A törin például szárnyaltam, pedig alapvetően nem vagyok belőle zseni. Remélem, az angol is jól sikerül majd.”

„A tanárok szerintem szívélyesebbek, mint máskor. Még az is kedves, aki más körülmények között nem az. A töritanárt csak vérengző vadállatnak hívtuk, most viszont olyan nyájas volt, hogy nem ismertem rá.”

„A mi sulinkban igazgatói kérés volt, hogy az érettségizők a teremben is viseljenek maszkot. Mégis volt olyan társam, aki levette vizsga közben, és nem minden felügyelő tanár szólt rá. Ez nekem nem tetszett. Szóltam is neki, hogy vegye fel, és még engem szúrtak le, hogy miért beszélgetek.”

„Számomra nagyon ijesztő, hogy a felnőttek is kesztyűben, maszkban vannak. Persze én is felnőtt vagyok már, de akkor is: alig ismerem meg a tanárokat, és azt se nagyon látom, hogy mosolyognak-e vagy grimaszolnak. Még jó, hogy nem lesz szóbeli, szerintem ott nagyon zavarna egy ilyen helyzet.”

Jól sikerült. Könnyű volt minden. A matekon kicsit segítettünk egymásnak a mögöttem ülővel, és a tanár csak akkor szólt ránk, amikor már nagyon feltűnőek voltunk.

„Én csak azt nem értem, miért kellett beadnunk a projektmunkát a média érettségihez? Ha jól tudom, más tantárgyaknál mentesültek a tanulók a gyakorlati vizsgafeladat alól, de médiából nem. Ráadásul majdnem az utolsó másodpercben tudtuk meg, hogy mégis be kell adni, addig mindenki mást mondott. Persze tudom, hogy nem a tanárok tehetnek róla. Hülye egy világ ez. Remélem, jövőre vége lesz, és a mostani tizenegyedikesek már normálisan érettségizhetnek.”

„Én elhalasztottam az érettségit. Sokan lehülyéztek emiatt, pedig nem azért csináltam, mert meg akarom úszni. Együtt lakom a kilencvenéves nagymamámmal, és nem akarom megkockáztatni, hogy behurcoljak a lakásba valamilyen fertőzést. Felelőtlen döntésnek tartom, hogy veszélyes időkben ennyi embert összezsúfoljanak egy épületbe. Az érettségi ráér, fontosabb, hogy a maminak ne legyen semmi baja.”

Így reagáltak a gyerekek a koronavírus-járványra: