Borítókép: Az anyósom kitagadott volna a családból, mert nem akartam fülbevalót a lányomnak Forrás: Getty Images (Mehmet Hilmi Barcin)

Az anyósom kitagadott volna a családból, mert nem akartam fülbevalót a lányomnak

Bori soha nem gondolta volna, hogy egy aprócska ékszer miatt akarják majd kitagadni a családjából. Elmesélte a történetét.

Huszonötéves voltam, amikor megismertem a férjemet és vele együtt az egész családját. Már az első vasárnapi ebédkor tiszta volt számomra: sokkal több hagyományt tartanak számon, mint mi otthon. Erősen vallásosak voltak, ami sok szokást hozott magával, emellett pedig a nagymama század közepi tradíciói is begyűrűztek a 2020-as évekbe. Tiszteletben tartottam minden mozdulatukat, gondolatukat.

A történet akkor vett nagy fordulatot, miután Gáborral egybekeltünk és megszületett kislányunk, Bogi. A férjem családja szerette volna, ha a mi kis hármasunk, a mi különálló családunk is viszi tovább az összes évtizedes történelemmel bíró családi szokást. Azonban mindennek van határa.

Gáborral már a megismerkedésünkkor tisztáztuk, hogy ha saját családunk lesz, saját szabályokat állítunk. Nálunk otthon nem volt soha gyertyafényes fehér abroszos vasárnapi ebéd 11:30-kor tálalva, nem jártunk rendszeresen szent misékre és a tágabb család is csak évente néhány alkalommal ült össze. Én ebben nőtem fel, ebben nevelkedtem, számomra ez volt az elfogadott, azonban Anyósom dúlt-fúlt. A legnagyobb botrány a kislányunk keresztelőjekor robbant ki.

A hatalmas keresztelői ceremónia után „teadélutánt” adtunk az otthonunkban. Nem volt nagy csinnadratta, csak valami mártogatós svédasztalt szerettem volna, házi kekszet (amiből Bogi is csipegethet) és finom, saját kezem által készített aszaltgyümölcsökből és szárított virágokból álló teát. Drága Mama forgatta a szemét.

Nem elég, hogy egy évet vártatok a keresztelővel, még meg sem ünnepeljük? Igazán megadhattátok volna a módját ennek a szent eseménynek
dörmögte az orra alatt, mikor átadta az ajándékot.

Az aprócska, bársonyborítású dobozban egy bordóköves arany fülbevaló csillogott. Illendően megköszöntük, és eltettük a meglepetést a könyvespolcra.

- Ne tegyétek nagyon messzire. Hétfőre hívtam egy roppant kedves hölgyikét. Át is fúrja gyorsan Boglárka fülét. – mondta anyósom.

- Csak a testemen keresztül – csusszant ki a számon, a mindent borító mondat.

Nem akartam, hogy a kislányom pici puha fülében, alig egyévesen egy hatalmas kő virítson. Én sem kaptam gyerekkoromban fülbevalót, jól megvoltam nélküle. Azt szerettem volna, ha megadjuk Boginak a döntés jogát azzal kapcsolatban, hogy akar-e magának fülbevalót nagyobb korában vagy sem.

Nem az ellen az ékszer ellen volt kifogásom, de azért ez mégis csak egy testékszer. Hadd döntse már el majd ő maga, hogy mit szeretne kezdeni a testével, hogy kell-e bele bármilyen ékszer vagy sem.

Megfagyott a levegő. Anyósom nem maradt nálunk tovább egy perccel sem tovább. Megsértődött, elviharzott. A liberális jelzőt akasztotta a nyakamba, a szó legnegatívabb értelmében. Nem akarta, hogy többé a szeme elé kerüljek, sajnálta a fiát, hogy ilyen szerencsétlenül sikerült feleséget választania.

Olvasóink elmesélték, ők milyen kellemetlen ajándékokat kaptak már az anyósuktól. A galériában elolvashatjátok!