Csak vizet és tejet szabadna inni 5 éves kor alatt

Borítókép: Csak vizet és tejet szabadna inni 5 éves kor alatt Forrás: Getty Images
Minden eddiginél szigorúbb táplálási irányelvet adtak ki az amerikai gyermekorvosok, hogy hadat üzenjenek a gyermekkori elhízásnak. A tudományos ajánlás szerint 5 éves kor alatt a gyerekeknek egyáltalán nem lenne szabad szénsavas üdítőt, csokoládés vagy más cukrozott, édesített italt adni.

A Gyereklélek magazin korábbi cikke.

Belgyógyászok, dietetikusok és fogorvosok közreműködésével készült nagyszabású kutatás az Egyesült Államokban idén. A felmérés eredményei alapján a szakértők azt ajánlják, hogy a babák féléves korig csak anyatejet vagy tápszert kapjanak, vizet majd csak akkor, ha elmúltak hat hónaposak, és

egészen öt éves korig csak vizet vagy tejet igyanak a gyerekek.

Nem javasolják a cukros, édesítőszeres, mesterségesen édesített italok, az ízesített tejek, a koffeines italok és a totyogóknak szánt tejitalok fogyasztását sem. Kerülendőnek tartják az olyan növényi tejeket is, mint a rizs-, mandula-, vagy zabtej, és azoknak a szülőknek, akik szeretnék kiváltani a tehéntejet, a szójatejet javasolják. A növényi tejek ellen az szól, hogy gyakran tartalmaznak mesterséges édesítőszereket.

Ha tele van a kamra narancslével, akkor az lehet is a szülőké, ugyanis a szakértők szerint a kisgyermekeknek maximum napi egy pohár 100%-os narancslét fogyaszthatnak, de a legjobb választás mégis az, ha egyáltalán nem isznak belőle. Az amerikai gyermekorvosok, fogorvosok és belgyógyászok szerint az előre palackozott italok közül még a 100%-os dzsúz vitamintartalma is elhanyagolható, viszont könnyen vezet elhízáshoz és fogszuvasodáshoz. Ráadásul a növényi alapú tejek - a szója kivételével - kevés fehérjét tartalmaznak.

Az ajánlás szerint teljesen felesleges tejalapú tápszert adni azoknak a gyerekeknek, akik már szilárd ételt esznek, hiszen ezek a termékek is tartalmaznak hozzáadott cukrot.

Az orvosok szerint a gyerekek ízlése kicsi korban formálható a legjobban, ezért ha már az első pár évükben édes italokat isznak, akkor a későbbiekben már nehezebb lesz az egészséges táplálkozás irányába terelni őket.

Korosztályos felosztásban pedig így néz ki az ajánlás:

0-6 hónapos korig:

A csecsemőknek csak anyetej vagy tápszer fogyasztása javasolt, nincs szükségük más folyadékra, így nem ajánlott a gyümölcslé, ízesített tej, gyerekital, alacsony kalóriájú, édesítőszerrel készült italok adása sem. Ugyanígy kerülendő a növényi alapú tejek fogyasztása valamint a tea, szóda, édesített víz és egyéb koffeines italok adása is.

6-12 hónapos korig:

Ebben a korban továbbra is az anyatej vagy a tápszer fogyasztása javasolt, és amikor elkezdenek szilárd ételeket enni, akkor elkezdhetnek hozzá vizet kortyolgatni. A szülőknek továbbra is érdemes kerülni a dzsúzokat, a különböző tejeket, és a fent említett többi italt is.

12-24 hónapog korig:

Egyéves kor után a gyerekeknek napi 1-4 pohár víz fogyasztását javasolják, és ebben a korban elkezdhetnek pasztörizált teljes tejet inni. Frissen facsart, 100%-os gyümölcsléből naponta maximum egy deci fogyasztása ajánlott, de a leghelyesebb az, ha ezt is felöntik vízzel.

2-3 évesen:

A kisgyermekek folyadékigénye ebben a korban is 1-4 pohár víz naponta és érdemes őket átszoktatni a zsírmentes, vagy alacsony (1%-os) zsírtartalmú tejre. Továbbra is érdemes megtartani a napi egy deciben maximált gyümölcslevet.

4-5 évesen:

A nagyobb gyerekeknek már 1,5-5 pohárnyi vizet kell adni, alacsony zsírtartalmú tejet és naponta maximum 2 deci 100%-os gyümölcslevet igyanak, a többi italféle nekik sem javasolt.

A magas víztartalmú zöldségek szintén sokat dobnak a hidratáltságon. Galériánkból megtudhatod, melyek ezek!