A Mesélj, Anyukám! podcast eheti adásában arról beszélgettünk, hogy milyen elvekkel, elképzelésekkel futottunk neki az anyaságnak, és ezekből mik dőltek meg, miután megszülettek a gyerekek. Sok minden szóba került, de rájöttem, hogy egy valamit elfelejtettem felsorolni: szentül azt hittem, hogy majd az én gyerekeim alig lesznek betegek. A nagyszülőktől folyton azt hallgattuk, hogy a férjem és én is csak ritkán szedtünk össze valami bacit vagy vírust, ráadásul egyéves korukig tudtam szoptatni a babáimat, így hittem abban, hogy az anyatej kellően erősíti az immunrendszerüket. Hogy mekkorát tévedtem, arra a bölcsőde első hónapjában rájöttem, mert természetesen a legnagyobb lányomat a beszoktatás után 2 héttel máris otthon kellett tartani zöldes orrfolyással, köhögéssel. Ahogy a középső és a legkisebb is így indult neki a bölcsinek, és ez azóta sem sokat változott. Októbertől áprilisig csodaszámba megy, ha 2 hetet kihúzunk úgy, hogy egyikük se legyen beteg. Idén januárt sikerült egészségesen végigvinni, de mire ezt felfoghattam volna, berobbant a február a hányós-hasmenős vírussal és az influenzával…

Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyrészt távmunkában, itthonról dolgozom, ráadásul a munkaköröm időben is viszonylag rugalmas, plusz a főnökeimmel is mázlim van. Amíg kész vannak a cikkek, általában mindegy, hogy napközben vagy éjjel írom meg őket. De éppen a home office miatt csak a legvégső esetben megyek betegszabadságra, táppénzre. A gyerekekre pedig sokszor úgy tekintek, mint egy időzített bomba: nem lehet tudni, hogy mikor dőlnek ki, vagy csörög a telefonom, hogy hozzam el őket a bölcsiből/oviból/suliból. Nem egyszer belefutottam abba, hogy totyogó mellett kellett online interjúznom, vagy muszáj volt a Netflixet befognom bébiszitternek, hogy határidőre kész legyek egy anyaggal. Azon pedig már a telefonom sem lepődik meg, hogy rendszeresen hajnali 3-4 között kell felvernie az ébresztővel, hogy még azelőtt letudjam a munka egy részét, hogy a többiek felkelnek.

Gyermekápolási táppénz vagy betegszabadság?

Nem kérdés, hogy betegen (mármint a vizes orrfolyáson, kis köhögésen túl) nem visszük a gyerekeket közösségbe, így meg kell oldani, hogy valaki tudjon vigyázni rájuk otthon. Magyarországon a szülőknek a gyermekük 12 éves koráig gyermekápolási táppénz jár ezekre a napokra, amennyiben van társadalombiztosításuk. Ennek éves kerete az életkorral változik. 1 évesnél fiatalabb gyermek esetén bármennyi naponta otthon lehet a szülő, 1-3 éves kor között gyermekenként 84 nap jár, 3-6 éves kor között gyermekenként 42 nap, 6-12 éves kor között pedig 14 nap gyermekenként. Fontos tudni még, hogy egyedülálló szülőknek ennek a duplája jár. Ezt a keretet ritkán szokták kimaxolni a szülők, hiszen a munkáltató sem repes az örömtől, ha folyton kiesik a munkavállalója, másrészt a családi kasszából is kivesz, ha a rendes fizetés helyett csak a gyermekápolási táppénz érkezik.

A GYÁP összege megegyezik a táppénz összegével, a bruttó fizetés 60 vagy 50 százaléka, melyből még adót is levonnak. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a GYÁP-nak van maximuma is: nem lehet több a mindenkori minimálbér kétszeresének harmincad részénél. 2025-ben a 290800 forintos minimálbér alapulvételével a táppénz napi összege nem haladhatja meg a 19386 forintot. A gyermekápolási táppénzt egy betegség alkalmával csak az egyik szülő veheti igénybe, és akkor is csak egy összeget kap, ha egyszerre több gyermeke beteg. Nem véletlen tehát, hogy sokan csak akkor mennek táppénzre, ha másképp nem tudják megoldani. De az sem ritka, hogy a háziorvosuknak azt füllentik, ők maguk betegek, mert a saját jogon megállapított betegszabadság napi összege ennél magasabb (a fizetés 70%-a, és nincs maximalizálva).

A beteg gyerekek tehát nagy kihívás elé állítják a családokat. Végeztem egy gyors felmérést a környezetemben, hogy megtudjam, ki hogyan tudja menedzselni a betegségszezont: