Szuper benti programötletek, amiket ugyanúgy élveznek a gyerekek, mint a játszóterezést

Van az a mondás, miszerint „nincs rossz időjárás, csak rossz ruha“, ami arra buzdít, hogy akkor is szervezzünk szabadtéri programokat, ha éppen fúj a szél vagy csepereg az eső. A gyerekek számára ugyanis nagyon fontos, hogy minél többet játszanak a friss levegőn, nem épített környezetben, ahol sokat tudnak mozogni. Merthogy őket általában cseppet sem zavarja, ha eláznak. Múltkor a 2 éves lányom például esőben motorozgatott a kertben, előkapta a játékfűnyíróját is, gesztenyét gyűjtött és esze ágában sem volt bejönni a házba. De vannak olyan helyzetek, amikor benti játékokkal kell lekötni őket, mert mondjuk felhőszakadás vagy orkán erejű szél van. Ősszel és télen pedig elég korán sötétedik, így bölcsőde/óvoda/iskola után már nem igazán lehet útba ejteni a játszóteret. Sőt előfordul, hogy nyáron is a lakásba parancsol az időjárás, hiszen a déli kánikulában nemcsak szenvedés, hanem kifejezetten egészségtelen kint játszani. Egész évben jól jönnek tehát azok a játékok, tevékenységek, amelyekkel le lehet kötni a különböző gyerekeket bent.

Sok anyuka aggódik amiatt, hogy a szobában nem tudja kimozogni magát a gyereke, vagyis nem fárad el kellőképpen, így az esti rutin nyűgösebben telik majd. Mások amiatt stresszelnek, hogy óriási felfordulás lesz a lakásban, esetleg a szomszédok panaszkodnak a zajokra. Saját példámból is tudom, hogy sokszor nehezebb lekötni a négy fal között a gyerekeket, legalábbis szülőként biztosan nehezebb. Ilyenkor ugyanis általában nekünk is jobban bele kell vonódnunk a tevékenységbe, amin nem segít az, ha stresszesek és kialvatlanok vagyunk. Legszívesebben csak leülnénk a kanapéra szusszanni egyet (mint a játszótéren a padra vagy homokozó szélére), esetleg összedobnánk a vacsorát, semmi erőnk kreatív játékokon agyalni. Persze ilyenkor a gyerekek látványosan unatkoznak, hiába van ezernyi játék otthon.
Hogy ezek a négy fal között töltött napok se torkolljanak káoszba és unalomba, mutatunk néhány egyszerű, de nagyszerű benti játékos tevékenységet:
A Mesélj, Anyukám! podcast legutóbbi adásában is ezt a témát jártuk körül. Hallgasd meg, ha jól jönne még több benti játékötlet:
Itt pedig meg is nézheted az adást:
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...