A Hamu nevet kapta az ausztrál bozóttüzek óta született első jegyzett koalabébi

Borítókép: A Hamu nevet kapta az ausztrál bozóttüzek óta született első jegyzett koalabébi Forrás: dailymail.co.uk
A 2020-as év eddig nem kímélt minket, ha krízishelyzetekről volt szó, úgyhogy szükségünk volt már egy ilyen állati jó hírre.

A koronavírus okozta gigantikus felfordulás kissé elhomályosítja már, de nem a járvány volt az első nagy csapás az idei évben. Még 2019 nyarán kezdődött és körülbelül 2020 máriciusáig tartott az ausztrál bozóttűz szezon, melyben több mint 12.6 millió hektárnyi terület égett el, 3000-nél is több lakóház semmisült meg és 1 milliárd állat pusztult el, többszáz növény- és állatfaj pedig a kihalás szélére került.

Persze azért jó dolgok is történnek ebben a katasztrófákkal övezett évben, csak egy kicsit jobban nyitva kell tartanunk a szemünket ahhoz, hogy észrevegyük őket.

Ha csak az állatvilágot nézzük például, áprilisban sikeresen párzott a hongkongi állatkert pandapárja, annak ellenére, hogy ez fogságban korántsem jellemző tendencia. A legújabb jóhír pedig az Új-Dél-Wales állambeli Ausztrál Hüllőparkból érkezett, ahol világra jött egy koalabébi, aki a térséget sújtó bozóttűz óta az első példány. Az Ash (azaz Hamu) névre hallgató csöppség ugyan már 5 hónapos, csak most mutatta meg magát, hiszen a kengurukhoz hasonlóan a koalák is az erszényükben védelmezik a kicsinyeiket életük első fél évében.

„Reméljük, Ash születése egy újabb sikeres tenyésztési időszak kezdetét jelenti - mondja Dam Rumsey, a Hüllőpark egyik állatgondozója. - Hihetetlen pillanat volt mikor megláttuk, hogy először kidugja a fejét a mamája erszényéből."

A Parkban egyébként a járványhelyzet miatt bevezetett 2 hónapos lezárást június 1-jétől feloldják, így Ash és anyukája Rosie mellett a többi itt élő koalát is meg tudják nézni a látogatók.

Sokkoló, hogy ezek az állatok kihalófélben vannak.