Az üvöltős apák, avagy miért kiabálunk a gyerekeinkkel és miért nem kellene ezt tennünk?

Borítókép: Az üvöltős apák, avagy miért kiabálunk a gyerekeinkkel és miért nem kellene ezt tennünk? Forrás: Apa magazin/Getty Images
Bizonyára te is felemelted már a hangod gyermekeddel szemben. Ezzel nincs is semmi gond, azzal viszont már igen, ha ez napjában ötször előfordul. Miért üvöltünk valójában és mit tehetünk ellene?

Az Apa magazin cikke.

Hatéves lehettem, amikor édesapám elvitt magával vadászni. A vadászat érzelmi tetőfokát a hajtóvadászok sorba rendeződése és a közös cserkészés jelentette. Húsz–huszonöt lelkes vadászember, mellettük izgalomtól lihegő vadászkutyák. Ahogy az azonban gyakran megesik, a jól eltervezett akciót váratlan esemény írta felül. A jobb oldali bozótosból – többek rémületére – három őz futott ki és menekült fejvesztve a riasztó kiabálás elől. A vadászok meglepődtek, kutyáik pedig gazdáikra ügyet sem vetve, az ösztön jogán vonyítva, üvöltve a futó vadak után eredtek. Kivéve a mi vadászkutyánkat, Pötyikét, a szeretetben nevelt és iskolázott magyar vizslát. Ámulva figyeltem, ahogy a vizslánk édesapám lába mellett maradva „sztoikus arckifejezéssel” folytatja az útját. Még hallottam, ahogy apu halkan odaszól neki: „Jól van, okos vagy” – majd megsimogatja a füle tövét.

Miért is meséltem el ezt a történetet? Talán azért, mert egészen biztosan tudom, hogy édesapám soha nem kiabált a kutyáival, soha nem bántotta, sőt szeretettel kényeztette őket. Mégis, valamilyen titokzatos hatalomnál fogva, minden szavának mázsás súlya volt.

Miért kiabálunk a gyerekeinkkel?

Tegyük gyorsan a szívünkre a kezünket! Melyikünk nem kiabált még saját gyermekével? Szerencsére

a kiabálás önmagában nem jelenti az apai nevelés csődjét. Sok okunk lehet arra, hogy fölöslegesen hangosan, időnként bántóan ordítsunk. A valódi probléma akkor kezdődik, ha apai nevelési stílusunk meghatározó eleme maga a kiabálás, az üvöltés és az ordítozás lett.

Tekintsünk el attól a helyzettől, amikor ijedtünkben vagy fájdalmunkban önkéntelenül elüvöltjük magunkat. Bicikliző kisgyereked éppen a négysávos autóút felé tart? Furcsa is lenne, ha nem üvöltenél rá! De hogyan lehetséges az, hogy egyébként kedves, halk szavú apák konfliktushelyzetbe kerülve rögtön kiabálni kezdenek?

Az egyik leggyakoribb ok sajnos az apa nevelői szerepével kapcsolatos mítoszunk, mely szerint egy rendes családban a végtelen anyai szeretetet az apai józan fegyelmezés kell hogy kiegészítse. A kutatások szerint azonban az apák jelentős része frusztrálónak tartja, hogy szerepe a gyermekek fegyelmezésére korlátozódjon. Az elmúlt években számos nagy ívű angolszász vizsgálat bizonyította, hogy az apák nevelési stílusát egyáltalán nem jellemzi az anyákétól eltérő mértékű agresszió, rivalizálás, vagy egyéb „maszkulinnak” tartott viselkedésforma. A képlet azonban ennél bonyolultabb: édesapák beszámolóiból tudjuk, nyilvános helyeken gyakran érzik úgy, hogy környezetük (például a hisztiző gyermeket és szüleiket áthatóan bámuló idegenek) kimondatlanul (vagy hangosan kimondva) határozott, kemény és férfias fellépést vár el tőlük. Minden édesapának tudnia érdemes, hogy a magyar társadalomban ma is stabilan élő elképzelés (többnyire tudatalatti formában) a kemény és határozott apa mítosza.

Apai minta

Mit tegyünk, ha mi magunk is kiabáló apával nőttünk fel? Apa esetleg üvöltött, belénk fojtotta a védekező szót és ellentmondást nem tűrő hangon zavart a szobánkba? Vagy gyakran hallottuk a „Várj csak, majd ha apád hazajön, vele beszélj így, fiacskám!” mondatot? Először is ne essünk kétségbe; szülői mintáink jelentős része felülírható, amennyiben azokat felismerjük és szívünk legmélyéről fakadóan valóban változtatni szeretnénk rajtuk. Úgy tűnik, az apai minták esetében is működik a szélsőségek hajtóereje. Nagyon gyakori, hogy éppen egy „elég rossz apakép” indítja el bennünk saját apai stílusunk tudatos felépítését.

Na de azért fegyelmezni csak kell!

Fogalmazzunk úgy, hogy gyermekeinknek egészséges fejlődésükhöz megfelelően kommunikált korlátokra is szükségük van.

A pszichológia tudománya egységesen képviseli, hogy a leghatékonyabb nevelői stílus a szeretet és a jóindulatú korlátozás sajátos keveréke. A szeretet azonban sokféle lehet, és jól tudjuk, hogy nem mindig könnyű jól szeretni. Az édesapai szeretet – mítoszainktól eltérően – lényegét tekintve nem különbözik az anyai szeretettől. Az apák hátrányát egyértelműen az okozza, hogy az összes modern társadalomban sokkal kevesebb időt töltenek gyermekeikkel, mint az anyák. Azt szeretnéd, hogy gyermekeiddel ne kelljen kiabálnod és tisztelettel tekintsenek rád? Tölts velük elég időt, legyél ott életük meghatározó pillanataiban, hallgasd meg őket és lágyszívű apaként is szavad lesz gyermekeid előtt. Délibábos álmodozás? Egyáltalán nem! Az apasággal kapcsolatos kutatások ezt sokszor és sokféleképpen igazolták: a gyermekeikkel törődő, gondoskodó apák jobban érzik magukat apai szerepükben, családjukkal könnyebben megtalálják a hangot és kevesebbet büntetnek, akár rossz szóval is.

Szereted a családod, mégis kiabálsz otthon?

Ideje átgondolni életed aktuális helyzetét. A legtöbb családos édesapa nem képes megfelelően megoldani a munka-magánélet menedzsment bonyolult feladványát. Munkahelyed nem támogatja, hogy aktív apai életet élhess, a rugalmas munkaidő helyett a legtöbb vállalatnál a mai napig a blokkolóórában hisznek, netán a főnököd is üvöltözik időnként egy sort a fokozódó piaci nyomás miatt? Nos, itt a legfőbb ideje, hogy végiggondold: meddig feszítheted a húrt családod és a munkahelyed között? Jól tudjuk, hogy a férfiak ritkán – és sokszor túl későn – fordulnak orvoshoz vagy pszichológushoz. Nagy hiba! A dühkitörések hátterében sok esetben elhúzódó apai depresszió állhat, amely könnyen párosul a munkahelyi kiégés tüneteivel. Az apai kiabálás tehát jelzés lehet arra nézve, hogy valamin változtatnod kell.

Miért jó, ha nem kiabálunk otthon?

A kiabálás a tudományos kutatások szerint sem oldja meg a konfliktusokat. A kiabálásra (még felnőttként is!) figyelmünk beszűkül, vérnyomásunk megemelkedik, emlékező- és megfigyelőképességünk csökken. Nem tanult a gyereked és elveszítet-ted a türelmedet? Rossz hírem van: a pedagógiai szakirodalom nem ismeri az üvöltve fejlődés fogalmát – és csak azért nem, mert ilyesmi nem létezhet. Ha pedig azon gondolkozol, hogy hogyan szabadulj meg a kiabálós apa mítoszától, gondolj arra, ha te is kiabálós apa vagy, a gyermeked egész életében ugyanezzel a problémával fog küzdeni ahelyett, hogy jó dolgokkal foglalkozna.

Az apák védelmében

Végül, de semmiképpen sem utolsósorban, mint családokkal foglalkozó pszichológusnak fel kell hívnom minden szülő és gyermek figyelmét arra, hogy az apai kiabálás időnként mint „cry for help” magatartás is magyarázható. Egy gyermekeivel üvöltöző apa gyakran maga is segítségre szorulna: megromlott párkapcsolat, feldolgozatlan gyász vagy más lélektani probléma miatt.

Lássuk, mit mondott Ryan Reynolds az apaságról: