December 12. éjszaka

Ünnepelünk. Nem, nem hoztuk előre a karácsonyt, nekünk most másféle ünnepünk van. Egy évvel ezelőtt, ezen a napon jött az a bizonyos „nulladik” hívás, hogy 4 év várakozás után, végre kiválasztottak minket egy kisgyerek lehetséges szüleinek. Ilyenkor több családot válogatnak be az első körbe, ahol egy bizottság eldönti, melyik családban lenne a legjobb helye a kicsinek. Még nem jelenti azt, hogy mi fogadhatjuk örökbe, de legalább már felmerült a lehetőség, és már ez is mámorító érzés. 3 évig minden alkalommal, amikor megcsörrent a telefon, azt reméltem, hogy most azért hívnak. A 4. évben már alábbhagyott a lelkesedésem. Amikor megszólalt az a bizonyos telefon, nyakig munkába voltam temetkezve, úgy megijedtem, hogy hirtelen le is ejtettem a készüléket. Azután jött a szárnyalás, a sírás, a nevetés: valami eddig ismeretlen állapot, amiben valóban úgy éreztem, hogy csak lebegek valahol ég és föld között. Amikor a férjem hazajött, arra számítottam, majd azt mondja, ne örüljek annyira, hiszen ez még csak egy előzetes hívás volt, nem biztos, hogy mi leszünk a befutók. Nem így történt: határozottan azt mondta: megérkezett a mi gyermekünk.

Évfordulót ünnepelünk, és nosztalgiázunk. Nehéz volt a várakozás: úgy készültünk a karácsonyra, hogy még nem tudtuk, valóra válik-e az álmunk. Azért már bekészítettük leendő kisfiunknak a fa alá a kis plüsskutyát, amit most szorosan átölelve, békésen szuszog a szobájában, miközben mi könnybe lábadt szemmel idézzük fel a tavalyi, viharos karácsonyi időszakot. Egy éve még nem tudtuk, hogy gyökereiben változik meg az életünk.

December 13. Advent vasárnap

A férjem minden évben azt mondogatta, hogy gyerekkel igazi a karácsony. Volt egy egész pontos elképzelésem arról, hogy milyen lesz majd az ünnep gyerekkel. Csillogó díszbe öltöztetem a lakást, minden nap kinyitjuk az adventi naptár picike ablakát, és sokat énekelünk a Mikulásról. Nos, ez az első közös karácsonyunk és repdeső szívvel várjuk, de őszintén szólva, nyomokban sem tartalmazza az évekig dédelgetett elképzeléseimet.

Nem díszítettem fel a lakást, egyrészt mert az év végi hajtós munkanapok után úgy esem be az ovi kapuján, mint egy űzött vad. Másrészt: egy talpalatnyi hely nincs a lakásban, mert mindent elöntöttek a játékok, mesekönyvek, különféle dinoszauruszok és egyéb gyerekközpontú tárgyak. És harmadrészt azért, mert a lurkó egy pillanat alatt összetör, megcsavar, átpakol, lemos, kidob, beáztat, kutyának ad, vagy átlényegít űrrepülővé mindent, ami a keze ügyébe kerül.

A lakás olyan, mint máskor. Mi, az újdonsült szülök nem vagyunk olyanok, mint máskor. Rébuszokban beszélünk, a gyerek feje felett összekacsintunk, éjszakánként nézegetjük az eldugdosott ajándékokat, amik majd a fa alá kerülnek, és egyéb titkos terveket szövünk.

December 17. megint éjszaka

Évek óta karácsonykor a férjem cége, saját fotós családi naptárat ad ajándékba. Eddig nem nagyon volt mit beletenni. De az idén már bőven volt lehetőség szép emlékek közt válogatni. Többet is kiválogattunk, mint ahány hónap van egy évben.

December 22.

A karácsony szelleme már itt van velünk. Tulajdonképpen úgy izgulunk, mintha gyerekek lennénk. 15 év – hol reményteli, hol reményvesztett – várakozás után végre az első „gyerekes” karácsonyunkat várjuk. Nyilván nem lesz klasszikus értelemben tökéletes, hisz a járvány miatt nem lesz velünk a nagy család, nem lesznek itt a barátok. Nem fog roskadozni az asztal, nem sütöttem fogkitörős mézeskalácsot, szokásunkhoz híven idén is elkerüljük a tradicionális karácsonyi menüsort, és még sorolhatnám tökéletlenségünk elemeit. De bármilyen lesz, úgy lesz tökéletes, és mindig emlékezni fogunk rá, mert ez lesz az első karácsonyunk együtt.

Nem egészen egy éve a szerencsecsillagunk hozzánk vezérelte ezt a kisfiút. Megismertük, megszerettük: féltjük és rajongjuk, mert ő a mi fiúnk. Vele teljes az életünk, vele minden nap karácsony!

Nem kell hozzá karácsonyi naptár, hogy erről beszéljük. Valójában szinte minden esténk ezzel telik el, hogy átbeszéljük, milyen édes dolgokat csinált ma a kisfiúnk, hogy mennyire imádjuk, és még mindig alig hisszük el, hogy ilyen szerencsénk volt, hogy hazatalált a gyermekünk. Tökéletesen illeszkedik a családba, és bár vélhetőleg minden örökbefogadó ezt mondja, de tényleg így van: ő nekünk született.

Lassan kitelik az esztendő, boldogsággal és aggodalommal vegyes borzongassál emlékszünk vissza az első időszakra, mert nem volt könnyű. Azt mondják, egy év kell, hogy egy mozaik család teljesen összeérjen, mindenki megérkezzen, megnyugodjon. Szerencsére nálunk nem volt hiba, a fogaskerekek tökéletesen illeszkedtek, de kellett egy kis kenőanyag, hogy ne nyikorogjanak. Ez a kenőanyag a hétköznapi örömökből és megoldandó feladatokból jön létre, az ölelésekből, a puszikból, a nevetésekből és a sírásokból, a mindennapi apró csodákból.

Híres emberek, akiket örökbefogadtak