Egy december eleji délután a férjem vidéken élő szülei, hatalmas csomagokkal érkeztek meg hozzánk. Hazai koszt és gyümölcsök egy bőrönben, ajándék ajándék hátán másik kettőben. Volt mit ünnepelni, hiszen a COVID miatt hónapok óta nem találkoztak a gyerekek a nagyszüleikkel. Az unokáknak és nekünk is hozott a Mikulás egy-egy zacskónyi édességet, a fiam megkapta utólag a születésnapjára a hőn áhított LEGO készletet. Az anyósom kitett magáért, tortát is hozott. Miután elfogyasztottuk a süteményt, csillagszórók kerültek elő a táskájából.

Apósom lekapcsolta a villanyokat, a telefonját csatlakoztatta a wifihez és felcsendült a Mennyből az angyal kezdetű örökzöld. Csak ültem a kanapén és a megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam. Akkor esett le a tantusz, hogy mi ez a rengeteg csomag, amivel érkeztek. Néhány óra alatt egyszerre ültünk születésnapot, örültünk a Mikulásnak és hipp-hopp megérkezett a Jézuska is.

A zene egyre hangosabb lett, a gyerekek ugráltak a csillagszórókkal, a papa tapsolt, a mama meg énekelt, én pedig próbáltam a férjemmel felvenni a szemkontaktust. Jelezni akartam neki, hogy most azonnal állítsa le ezt a műsort, de amint a tekintetünk találkozott elkapta a fejét.

Nem akartam elrontani a gyerekek örömét, ezért felálltam és kimentem az erkélyre friss levegőt szívni. Iszonyú kellemetlenül éreztem magam. Azon gondolkoztam, hogy én még azt sem tudom, mi kerüljön a karácsonyfa alá, ők pedig már néhány nap múlva a szilveszterre készülnek. Az anyósom néhány perc után követett egy decens kis csomaggal.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi ez az egész, kifakadt. Elmondta, hogy most, hogy mi túlestünk a koronavírus fertőzésen, és még tart a védettségünk, nagyon örülnek, annak, hogy biztosan nem tudjuk megfertőzni őket, így gondolta, hogy most még biztonságban ünnepelhetünk. Abban azonban egyáltalán biztos, hogy a hónap vége felé – még ha tünetmentesen is – nem leszünk-e újra betegek.

Bólogattam, bólogattam és akkor jöttem rá, hogy idén karácsonykor nem akarják, hogy menjünk hozzájuk, hogy együtt legyen az egész család. Évek óta erre vágytam. Hogy ne kelljen utazgatni az ország másik végébe, hogy egész nap pizsamában legyünk, egymás után nézzük a karácsonyi filmeket és meséket, miközben szaloncukrot, mézeskalácsot és bejglit eszünk reggelire, ebédre és vacsorára. Azonban most, valahogy mégis annyira rosszul esett ez az egész. Mert bizony más az, ha Te nem akarsz menni valahová és más, ha Te nem vagy szívesen látott vendég.

Dühös voltam, amiért nem szólt a tervükről, amiért így berobbantották hozzánk december 5-én a karácsonyt, ugyanakkor kicsit el is szomorodtam. Milyen év az, amikor az emberek az egészségüket (vagy életüket) féltve inkább nem ülnek össze a szeretet ünnepén? Még akkor is, ha szívünk mélyén biztos vagyok benne, hogy legalább 1x mindannyian kértük már ezt a Jézuskától.