A láthatatlan munka (angolul invisible work vagy invisible labor) olyan munkát jelent, amelyért nem jár fizetés, mégis elengedhetetlen a társadalom működéséhez. Ide tartozik például a házimunka, a gyermeknevelés, az idős- és betegápolás, az érzelmi munka vagy akár az irodai szervezési és koordinációs feladatok, amelyeket gyakran a nők végeznek. A kifejezést egy kanadai közgazdász, Arlene Kaplan Daniels alkotta meg az 1980-as években. Kutatásai során rámutatott arra, hogy a társadalom gyakran természetesnek veszi és figyelmen kívül hagyja a nők által végzett, nem fizetett munkát, holott az elengedhetetlen a gazdaság és a családok fenntartásához. Daniels szerint ez a munka láthatatlan, mert anyagilag nem ismerik el (gazdasági mutatók sem tükrözik), társadalmi szempontból alulértékelt, többségében természetesnek veszik őket, nem feladatként gondolnak rájuk, holott időt, energiát kell fordítani rájuk.

Az anyasághoz rengeteg láthatatlan munka kapcsolódik, még akkor is, ha ezek szemmel jól láthatóak: a pelenkacserétől kezdve a szülinapi bulik megszervezésén át a családi ebédek megfőzéséig. Bár a statisztikai mutatók szerint a férfiak egyre nagyobb arányban igyekeznek kivenni a részüket a gyereknevelésből, és egyre inkább összemosódnak a klasszikus apai és anyai szerepek, illetve feladatok, az egyenlőségtől még nagyon messze vagyunk. Már a fogantatás pillanatában megszűnik a szülők egyenlő szerepvállalása, hiszen a nő hordja szíve alatt a babát, az ő teste szenvedi el az ebből következő terheket, mint a túlsúly, a striák, az inkontinencia, a szétnyílt hasizom és még sorolhatnám.

A gyermek születése után is az anyákra esik a gyerekekkel és a háztartással kapcsolatos teendők nagyobb része, amit csak részben tudhatunk be annak, hogy az apák számítanak a kenyérkeresőnek. Az első hónapokban, amikor még a baba és anya kötődése sokkal szorosabb, érthető, hogy ő számít az elsőszámú gondviselőnek (angolban a primary caretaker kifejezést használják erre a szakemberek), de ez később, az óvodai és az iskolai évek alatt is megmarad. Anyukát hívják az intézményből elsőként, ha beteg a gyerek, a szülői értekezleteken 10-ből 8 szülő anya, a szülinapi zsúrokra a meghívás az anyukáknak érkezik, a védőnő és a házi gyermekorvos szintén az anyukákat keresi, ha időpontot kell egyeztetni egy vizsgálatra. Hogy miért? Mert társadalmilag belénk van kódolva, hogy ezek az anyáktól elvárt feladatok. Ha egy anya elvégzi őket, akkor az természetes, ha egy apa teszi, akkor neki tapsolnak, hiszen tőle nem elvárás, ő ebben a felfogásban pluszban teljesít. Ugyanaz a munka, de másképp gondolunk rá, ha anya végzi, és másképp, ha apa...

Hogy mennyire átszövi a szülők életét ez a kettős mérce, azt a következő szituációk is jól mutatják: