Anyósom telebeszéli a férjem fejét. Ellenem

Borítókép: Anyósom telebeszéli a férjem fejét. Ellenem Forrás: Getty Images
Nálam jobban biztosan nem fog szeretni, a férfiak pedig nem monogámiára születtek – susogja felnőtt, házas fia fülébe. A feleség viszont besokallt, és tanácsért fordulva teregette ki a családi „szennyest”.

Soha nem fog úgy szeretni, ahogyan én téged. A monogámiát is elfelejthetnéd már – duruzsolta drága anyósom rendszeresen a férjem fülébe. Nem is tudom, mit mondjak erre; arra célozgat, hogy én nem szeretem eléggé a fiát? Vagy mire megy ki a játék? Az biztos, hogy egészségtelen a viszony közöttük; a mai napig úgy kezeli a férjemet, mintha még mindig a kicsi gyereke volna – fakadt ki névtelenül egy fiatalasszony a közösségi médiában.

Ahogy elmeséli, anyósa, már az esküvő előtt olyanokat mondott a fiának, hogy a férfiak nem a monogámiára születtek. Mondott ezen kívül más, érdekes dolgokat is, amiket én például biztosan nem fogok mondani a gyerekeimnek.

Azon is csak forgatja a szemeit, hogy a férjem besegít a gyerekek körül, miután én is dolgozom; szükségünk van ugyanis az én fizetésemre is a megélhetéshez.

Szerinte ugyanis a fia pénzére (is) utazom. Az sem zavarja egy cseppet sem, hogy többet keresek nála…

A kommentelők többsége teljesen egyetértett abban, hogy az anyós viselkedése több, mint furcsa. A férjed miért nem teszi helyre? Mégis csak az ő anyukája – vetette föl az egyikük. Egy másik vélemény szerint azért viselkedik így, mert attól fél, hogy végleg elveszíti az ő kicsi fiát. Szomorú, hogy önmagát kizárólag az anya-gyermek kapcsolatban képes definiálni – teszi hozzá ez a kommentelő.

Az én anyukám is ugyanezt játszotta el a tesómmal, teljesen tönkre is tette vele a sógornőmet – osztotta meg egy másikuk. Babaként kezelte az öcsémet, olyannak akarta látni, mint aki semmire se megy nélküle. Így aztán örökös kontroll alatt tudta tartani - tette hozzá.

Drága Mama, ezt tényleg nem kellett volna! Szemeteskuka, használtcipő és még 8 kellemetlen ajándék az anyóstól a Galériában