Ez a cikk a Gyereklélek magazin egyik korábbi számában jelent meg először.

Éppen tíz éve annak, hogy 2009-ben Dr Kathleen Wermke, a würzburgi egyetemi klinika fejlődéskutatója kollégáival azzal került a címlapokra, hogy tanulmányukban rámutattak: a francia és a német babák másképpen sírnak. A különbséget a sírás dallama, hanglejtése alapján állították fel, így derült ki, hogy a német kisbabák a német nyelv intonációját utánozzák, vagyis magasról haladnak a mélyebb hanglejtés felé, míg a francia babák éppen fordítva, a mély hangoktól haladnak a magasak felé. Bár

A német orvos a 80-as években kezdte megfigyelni és rögzíteni a babák sírását, abban az időszakban, amikor az általánosan elfogadott csecsemőgondozási irányok szerint a baba sírása csak vészjelzés és akkor hangzik fel, amikor valami gond van. Persze az anyák sosem kételkedtek abban, hogy a babáik sírását érdemes kutatni, ezért sokan megengedték, hogy a doktornő rögzítse a gyermekük sírását.

Mára Dr Wermke laborjában mintegy félmillió felvétel őrzi a babahangokat, amelyeket a világ legkülönfélébb újszülött osztályain rögzítettek orvostanhallgatók Kínától Kamerunig. A felvételekhez egyetlen babát sem hagytak sírni, a diákok feladata volt, hogy mindig ott teremjenek az adott kórház újszülött osztályának szobáiban, ha meghallották a picik sírását. Az általuk rögzített anyag szolgált alapul a későbbi kvantitatív akusztikus elemzéshez, amely azt vizsgálta, milyen tényezők alakítják az újszülöttek által kiadott első hangokat. Azok a babák, akiknek az édesanyja olyan tonális nyelvet beszél, mint például a mandarin, komplex dallamot tudnak produkálni sírás közben, míg a svéd újszülöttek sokkal inkább kántálósan sírnak.

De mi értelme van ennek az egésznek?

Ezek a tanulmányok nemcsak szimplán érdekesek, de a babák sírása azt is megmutatja, hogyan alakul ki a beszéd előtti kommunikáció, illetve az orvosoknak is segít bizonyos fejlődési rendellenességek kiszűrésében. A hallás és az utánzás alapfontosságú a nyelvi fejlődés szempontjából. A várandósság harmadik trimeszterére a magzat már hallja az édesanyja hangjának ritmusát, dallamát, de mivel a szövetek és a magzatvíz elfedik a pontos szavakat, ezért a ritmika határozza meg számára a nyelvet.

Tulajdonképpen olyan ez, mintha bedobnának minket egy ismeretlen nyelvi környezetbe: meg kell tanulni a szavakat, azok jelentését, a nyelvtant, a hangokat. Ez így egyszerre túl sok, a ritmika azonban segít a megértésben.

Abban tehát teljesen egyetértenek a nyelvtudósok és a fejlődéskutatók, hogy nagyon sok minden kell, hogy történjen egy kisgyermek fejlődésében ahhoz, hogy kimondja az első szót.

A cikk további észét a famiily.hu-n olvashatod!

A jó zsaru-rossz zsaru felállás nem működik a gyereknevelésben