
Szótár a gyerekedhez: megfejtem a kamasz szakszavait
Most például kinyomoztam, hogy mi az a Discord.
Hogyan hallhatsz róla?
A gyerek elejti a nevét egy beszélgetésben. Két lehetőség van: 1. Érzékeled, hogy egy számodra idegen szót használt. (Ha szellemileg topon vagy éppen, a szövegkörnyezetből azt is kikövetkeztetheted, hogy valamiféle közösségi oldalról vagy üzenetküldőről van szó.) 2. Totál elsiklasz felette, és úgy jársz, mint a férjem, aki egy szombati ebédnél kíváncsian kérdezte a kivételesen beszédes kedvében lévő 16 évestől: – És hol találkoztál te egy meleg cseh modellel?
Mi van, ha nem hallasz róla?
Akkor csak annyit látsz, hogy ül a gyerek a számítógépnél, fejhallgatóval megkoronázva és dumál, annak ellenére, hogy egyedül van a szobában (esetleg játszik is közben – mármint a gépen, természetesen). Ha meg csukva van a szobája ajtaja, akkor olyan hangok szűrődnek ki, mintha egy nagy társaság lenne nálatok péntek este tízkor, de nem, hiszen a gyerek egyedül van a szobában.

Szóval akkor mi is ez?
A Discord egy alkalmazás, le lehet tölteni telefonra, asztali gépre, de online felületen is el lehet érni, vagyis a gyerek akkor is hozzáférhet, ha a te számítógépedet/laptopodat kunyerálja el. A játékosoknak (kúlabbul: gémereknek) hozták létre, hogy tudjanak egymással kommunikálni – (online) játék közben, játékon kívül, élőszóban beszélgetve vagy írásban csetelve. Erre ott volt korábban a TeamSpeak, de az sokkal megbízhatatlanabbul működött.
Mit csinálnak itt?
A felhasználók álnéven regisztrálnak, amiből semmi nem derül ki róluk – valódi nevük, nemük, életkoruk, lakhelyük stb. mindaddig rejtve marad, míg a beszélgetésekben önként el nem árulják ezeket magukról. Ráadásul a nevüket óránként kétszer megváltoztathatják. Az azonosítószámuk viszont nem változik, annak alapján meg lehet találni őket, ha valaki nagyon akarja. Szervereket hozhatnak létre, amire mások rácsatlakoznak, ezeken zajlanak a beszélgetések, amelyek lehetnek nyilvánosak vagy privát csetek is. A szerverek témái a különféle online játékok, de a beszélgetések természetesen itt is bármerre elkanyarodhatnak. A szerverek szabályait a létrehozójuk alakíthatja ki, a kommunikáció nyelve általában az angol, de vannak más nyelvű szerverek, akad néhány magyar is. A szervereken belül csatornák vannak, némelyik csak szövegalapú, másokon beszélgetni lehet. A felhasználók sztrímelhetik is, ahogy játszanak, és ha belinkelik a Spotify-t, akkor a barátaik azt is láthatják, hogy éppen mit hallgatnak, vagy ők is belehallgathatnak a zenékbe. Merthogy itt is vannak barátaik, mint más közösségi oldalakon. És a Discordon nemcsak a játékról beszélgetni lehet, hanem játékokat vásárolni is.

Mire használják?
Mindenki másra. Ismerek olyan felhasználót, aki csak a haverjaival kommunikál rajta, akikkel az iskolában is minden nap találkozik. Használja olyankor, amikor az én számítógépemen játszik, és közben a telefonjára letöltött appon keresztül dumál a barátokkal, akik szintén játszanak otthon. És ezen ír nekik akkor is, ha csak üzenni akar, mert nem használ már se Vibert, se Messengert, és az Instagramot se nézi. A másik hozzám közel álló felhasználó szintén kommunikál Discordon keresztül a haverjaival, de ő inkább külföldiekkel beszélget, és nem feltétlenül játék közben, hanem csak úgy.
Kivel találkozhat itt a gyerek?
Lényegében bárkivel – nemtől, kortól, nemzetiségtől függetlenül. Az amerikaiak és az ausztrálok létszámfölényben vannak, főleg azokban az idősávokban, amikor náluk reggel van és első dolguk, hogy odaüljenek a számítógéphez, vagy éppen esteledik és visszaülnek (az igazi kockák meg nyilván egész nap tolják).
Kell tőle féltened?
Résen lenni sosem árt. Mint bármilyen online felületen, itt is előfordulhat, hogy a gyerek találkozik bullyinggal, azaz zaklatással. (Elkövetője is lehet, nemcsak elszenvedője, bár erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni.) Az általam ismert felhasználók ilyesmiről nem számoltak be, arról viszont igen, hogy a júzerek igyekeznek blokkolni a maguk között toxicnak (mérgezőnek) nevezett társaikat, például azokat, akik a mikrofonjukon keresztül zenét játszanak be a beszélgetésbe, vagy azt, aki a soundboardján talál egy viccesnek vélt hangot, és azzal idegesíti a többieket. Ezt viszont egyszerűen meg lehet oldani: minden felhasználót egyenként le lehet némítani, így egyszerűen kizárható a beszélgetésből, ha az agyára ment már valakinek. Gondot inkább a beszivárgó szélsőjobbos csoportok okoznak, de a Discord ezeket igyekszik kitenni a felületről. (A Discord által tűrhetetlennek vagy elfogadhatatlannak titulált tartalmakat az abuse@discordapp.com címen lehet jelenteni. A tűrhetetlen esetekben a tartalmat eltávolítják, az elfogadhatatlanoknál ezen túlmenően a fiókot is törlik.) De a Discord önmagában csak egy eszköz – hogy hasznos vagy káros, az attól függ, hogy mire használják.
Miért örülj neki?
Mert a gyerek élesben gyakorolja az angolt (vagy éppen más idegen nyelvet). És mert szélesedik a látóköre, ha sokféle emberrel beszélget. Vagy éppen ő szélesíti mások látókörét. (Egy huszonéves brüsszeli srác például az én fiamtól tudta meg, milyen jelentéstartalom fűződik nálunk a városa nevéhez.)
Mit olvastam róla a neten?
A négy éve létrehozott Discordra tavaly már az influenszerek és YouTuberek is rákaptak, mert itt az algoritmusok keverése nélkül elérhetik a követőiket, akik sokkal inkább meg tudják őrizni a privát szférájukat, mint a Facebookon és társain.