Amit minden szülőnek meg kéne tanítania a gyermekének – és egyre kevesebben teszik

Miért lett népszerű a gentle parenting?
A mi generációnk (és előttünk sokan) még 99%-ban autoriter, vagyis tekintélyelvű nevelést kapott, amit a köznyelvben csak poroszos stílusnak szoktunk nevezni. Ennél a nevelési irányzatnál a szülő szava – legyen az kérés vagy parancs – szent és sérthetetlen, a szülő-gyerek kapcsolatban hangsúlyos az alá-fölé rendeltség, a szabályokat nem magyarázni, hanem betartani kell, megkérdőjelezni pedig végképp tilos, továbbá a szülői eszközök kimerülnek a fenyegetés, büntetés, jutalmazás hármasában. Mivel ennek köszönhetően rengetegen hordoznak traumákat a gyerekkorukból, és mivel manapság többet tudunk arról, mennyire fontos az érzelmi biztonság a koragyermekkortól kezdve, érthető módon az Y generációban megfogalmazódott az igény, hogy másképp szeretnénk nevelni a gyerekeinket. Az elmúlt években ezért egyre népszerűbb az úgynevezett gentle parenting, amit magyarul gyengéd szülőségnek vagy gyengéd nevelésnek fordíthatnánk le.
Ez egy olyan nevelési irányzat, amely az empátiát, a kapcsolódást és a gyermek érzelmeit helyezi előtérbe. Lényege, hogy a szülő nem tekinti a gyermeket engedelmességre kényszerítendő alárendelt félnek, hanem önálló személyiségként bánik vele, aki méltó a megértésre, türelemre és a korához illeszkedő kommunikációra. A hangsúly nem a büntetésen, hanem a tanításon és a közös problémamegoldáson van. A szülő példát mutat, érzelmileg jelen van, empatikus és következetes, ám nem autoriter. A probléma az, hogy mindebből sok szülőnek csak annyi maradt meg, hogy ne legyen tekintélyelvű, vagyis ne parancsoljon, ne fenyegessen, ne büntessen.

Gyengéd vagy mindent megengedő?
Az elv követői közül pedig emiatt egyre többen áteshetnek a ló túloldalára, és attól rettegve, hogy érzelmi traumát okoznak a gyermeküknek, nem mernek fegyelmezni, nemet mondani, határokat húzni. A gyerekeknek viszont szükségük van arra, hogy megismerjék a korlátokat, legyen szó a napirendről, vagy arról, ki dönti el, mit vásárolunk a boltban. Ezek a keretek és a szabályok biztonságot jelentenek a fejlődő agyuknak, ami rohamtempóban igyekszik befogadni a napról napra táguló világukat. Ha azonban a szülők eldobják a gyeplőt, a gyerekek átveszik az irányítást, ám mégsem érzik magukat biztonságban, mivel agyuk és az érzelemközpontjuk egyszerűen nem elég fejlett ehhez a felelősséghez (valljuk be, ez még sokszor felnőttként sem egyszerű). Emiatt pedig teljesen eltorzulhat a család dinamika, „főnökök” lesznek a kicsikből, akik nem fogadják el az ellentmondást és a szabályokat.
Utóbbi miatt egyre több pedagógus, pszichológus szólal fel a témában. Nemrég egy amerikai óvónő, Emily Perkins posztolt erről TikTokon. Emily kindergarten osztályban tanár a tengerentúlon, ami a magyar oktatási rendszerben a nagycsoportos óvodának felel meg, így sok olyan gyermekkel találkozik, aki akkor kerül először közösségbe. Márpedig ahhoz, hogy a csoportba be tudjanak illeszkedni, és az a közösség harmonikusan tudjon működni, jobb esetben még tanuljanak is, le kell fektetni bizonyos szabályokat, amiket be is kell tartani. Emily szerint pedig itt jön a probléma a gentle parenting kapcsán: egyre több gyereknél látja, hogy egész egyszerűen nem tudják elfogadni, ha egy felnőtt nemet mond nekik – legyen az a saját szülőjük, vagy a tanár. A videóban elmondja, hogy sokat megkapja a kérdést, mit tanítsanak meg mindenképp a kisgyerekeknek, mielőtt megkezdik az iskolát/óvodát? A válasza pedig ennyi: „Mondjátok a gyerekeknek, hogy nem. És az a mondat vége legyen, ne azt tanítsátok, hogy a nem szó vitaindító. Mert ha én nem tudok nemet mondani a gyereketeknek, és ő nem tiszteli ezt, akkor gyakorlatilag taníthatatlanná válik.”
Videója második felében Emily elmagyarázza azt is, hogy nemet mondani nem azt jelenti, hogy nem tiszteljük a gyermekünk érzéseit, vagy nem adunk magyarázatot. De a lényeg, hogy meg kell tanítani, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nincs helye alkudozásnak – és ez az, amit szerinte egyre kevesebb szülő tesz meg, mert félreértelmezik a gentle parenting elveit. Posztja alatt egyébként rengeteg más óvónő, tanárnő kommentelte, hogy ugyanezt tapasztalja, illetve gondolja.
Tény, hogy nehéz elveszni az elvárások, elképzelések és nevelési irányzatok tömegében, de ha jobban beleássuk magunkat a szakirodalomba, világossá válik, hogy a gentle parenting sem arról szól, hogy ne mondjuk nemet. Szerintem egyébként Füstös Móni pozitív fegyelmezetés szülőoktató fogalmazta ezt meg a legérthetőbben: laza, magabiztos vezetőként érdemes a kisgyerekünk mellett állnunk, ebben ugyanis ott van, hogy a szülő nem tekintélyelvű, de nem is mindent ráhagyó.