A terhes lányom nem akarja, hogy vele legyek és segítsek neki

Borítókép: A terhes lányom nem akarja, hogy vele legyek és segítsek neki Forrás: Getty Images
Nagyon rosszul esik, hogy úgy érzem, nincs rám szüksége. Azzal sem törődik, hogy az anyóstársam lesz az, aki elsőként megpillanthatja a kisbabát – fakadt ki egy leendő, első unokás nagymama, aki talán csak azt felejti el, hogy ez nem egy verseny és nem is egy olyan életesemény, ami elsősorban róla szól.

Teljesen ki vagyok borulva. A lányomról van szó, aki a szíve alatt hordja az első kisunokámat. Mondjátok meg őszintén, szerintetek mennyi az az idő, amit – ha már megvan a baba – náluk tölthetnék? Borzasztóan szeretnék nekik segíteni, ott lenni és hát persze a kisunokámat babusgatni. De a terhükre se akarok lenni.

A lányommal nagyon szoros a kapcsolatunk, ezért fel sem merült bennem, hogy nem akarja, hogy huzamosabb ideig velük legyek, miután megszületik a pici.

Két hét múlva fog szülni. Amikor a napokban rákérdeztem, mégis hogyan tervezi: mikor jöjjek, meddig maradjak velük a gyermekágyas időszakban, azt mondta, majd akkor látogassam meg őket, amikor már otthon vannak a babával. Ráadásul azt is értésemre adta, hogy a helyzetre való tekintettel keressek magamnak szállást valahol a közelükben és azt is csak pár napra…

Megértem, nem is várom el, hogy elszállásoljanak; bár hozzáteszem, gond nélkül megtehetnék, mert szép, nagy házban élnek, aminek még külön vendégszobája is van. De őszintén szólva, miután kocsival 5 órányira lakom tőlük, ennél többet vártam volna. Ha más nem, azt, hogy legalább a közelükben lehessek az első pillanatoktól kezdve. Így most az anyóstársam lesz az, aki először láthatja majd a kisbabát, én pedig már az első pillanatokról le fogok maradni; úgy érzem.

Meglep a lányom hozzáállása és nagyon nem is esik jól; egyrészt azért, mert én voltam az, aki a vészes terhességi hányással nehezített várandóssága idején mindig ott voltam, amikor csak segíteni kellett. Másfelől azért is, mert azok alapján, amiket az anyósáról mesélt, nekem egyáltalán nem az volt a benyomásom, hogy nagyon kedvelnék egymást. Lehetséges, hogy gyerekesen állok a dologhoz, ugyanakkor nagyon frusztrál, hogy a lányom ezt szemmel láthatóan nem veszi észre.

Már az is eszembe jutott, hogy meglehet, azért viselkedem így, mert annak idején az én anyukám is szó nélkül jött és velünk volt, amikor őt megszültem. Most pedig, 33 évvel később minden teljesen másként történik. Megpróbálom elfogadni és tiszteletben tartani a lányom elképzeléseit, de őszintén szólva nagyon meg vagyok bántva. Szerintetek én vagyok az önző? Én várok túl sokat ettől az egész helyzettől? - zárja ezzel a kérdéssel a kirohanását a leendő Nagyi.

Te mit gondolsz?

Galériánkban összeszedtünk 10 dolgot, amiket minden nap érdemes megcsinálnod, amíg szülési szabadságon vagy! Ebben például segíthetnek a nagymamák, hogy sikerüljön!