A mese egy csoda, avagy miért alakítsuk szokássá az esti meseolvasást

Borítókép: A mese egy csoda, avagy miért alakítsuk szokássá az esti meseolvasást Forrás: Getty Images
A mesék varázslatos világa egyszerre szórakoztat, fejleszt és nyugtat, nem csoda hát, hogy minden pedagógus, óvó néni és tanító néni, illetve gyermekekkel foglalkozó szakember javasolja, hogy olvassunk mesét a gyerkőcöknek mindennap. Sajnos egyre inkább azt tapasztalni, hogy a gyermekek csak az óvodában, iskolában hallanak élőszavas mesét, inkább a tévét nézik vagy az okoskütyüket nyomkodják, akár már óvodás korban is. Pedig a mese szerepe nagyon fontos a gyermekek életében, ezért mindenképp lényeges, hogy a meseolvasást szokássá alakítsuk.

És mi is lehetne szebb meseolvasási szokás, mint az esti lefekvés előtt elhangzó esti mese. Az eseti meseolvasás amellett, hogy a mese pozitív hatásaival kecsegtet, egy fantasztikus élmény lehet a gyerek és a szülő számára egyaránt. Sokszor nem is az elhangzó történet a fontos, hanem az, hogy összebújjunk az ágyban vagy a kanapén, és az esti pihenésre lenyugtassuk az elménket, legyen szó a gyermekről vagy akár a szülőről. Mert igen, szülőként is rengeteget adhat lelkileg, ha közösen, a csemeténkkel összebújva olvassuk el a meséket.

De miért is olyan jó a mese a gyerekeknek?

A meseolvasás pozitív hatásairól

Amikor azt mondjuk, hogy mese, valójában az olvasott vagy fejből mondott mesére gondolunk, nem pedig arra az animált mesékre. A mesék világa sokszínű, varázslatos, tanító és szórakoztató egyszerre, mindegy, hogy tündérmeséről, állatos meséről vagy népmeséről van szó. A mesék már egészen kicsi korban hatással vannak a gyermekekre, mindegy, hogy egy-két éves kisgyerekről van szó, akik verses mesét hallgat, vagy óvodás, esetleg kisiskolás gyerekről, aki már bátrabban kalandozik az összetettebb, tanulságosabb mesék világában.

A meséket már egészen kicsi korban érdemes elkezdeni mesélni, hiszen így fejlődik a figyelem, a szókincs, a beszédkészséges, később pedig az érzelmi és értelmi intelligencia is. A mesék fejlesztő szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nem csoda, hogy ma már létezik meseterápia, amelyet egyébként nemcsak óvodás és kisiskolás gyermekek esetében szoktak használni, hanem kamaszok és felnőttek esetében is.

De mit is olvassunk?

Vitathatatlan tény, hogy meséből rengeteg van, elég csak elsétálni egy könyvesbolt gyerekrészlege mellett. A mesekönyvek világa változatos és nagyon széles körű, agy nem mindig tudjuk elsőre kiválasztani, hogy melyiket is érdemes választani. A gyerkőc életkorát és érdeklődési körét mindenképp célszerű figyelembe venni. De nemcsak a könyvesboltokban lelhetünk mesékre.

Manapság már az internet is segítségünkre lehet abban, hogy megfelelő mesét találjunk gyermekünk számára. A neten ugyanis számos mesetár és gyűjtemény található, mint például a Meskete.hu, ahol több ezer mese és több száz hangosmese közül válogathatunk gyermekünk érdeklődési körének és korosztályának megfelelően. Ezek a mesék hazai írók tollából származnak, és az okoseszközeink segítségével bármikor rendelkezésre állhatnak, nemcsak az eseti meseolvasás idejére, de akár utazás vagy nyaralás közben is.

Galériánkban feledésbe merült Disney-mesékről olvashatsz!