„Kicsik voltak, amikor szétmentünk az apjukkal. Azóta már mindkettő lakli kamasz lett, a férjem pedig néhány éve újra nősült. Nagyon jól megy nekik a szekér; miközben én teljes munkaidőben dolgozom, hogy boldoguljunk. Nálunk otthon minden máshogy van, a srácoknak nincs külön szobája, trendi, külföldi utazásokat sem engedhetek meg magunknak. Sőt, miután egész nap nem vagyok otthon, kénytelenek komolyan kivenni a részüket a házimunkából, az otthoni teendőkből is. Nem biztos, hogy ez minden kamasz gyerek álma.

A nagyobbik fiam egy fél éve kezdett el „átszokni” az apjához; most pedig már az öccse is azt mondogatja, hogy ő is oda akar költözni és hogy mit szólnék hozzá, ha csak minden második hétvégét töltene itthon, velem. A fiúk azzal érvelnek, hogy

mert az apjuk házában több helyük van, saját szobákkal. Arról nem is beszélve, hogy ők megengedhetik maguknak, hogy hétköznap is étterembe járjanak és bejárónőjük is van, így a srácoknak ott biztosan nem kellene a házimunkával pepecselni.

Mélységesen megvisel, nem szépítem. Soha nem gondoltam volna, hogy előállhat egy ilyen helyzet, hogy a gyerekeim nem engem választanak. Ennek egyáltalán nem kellett volna így történnie. A volt férjem bezzeg megtalálta a számításait a másik nő mellett, ráadásul most a fiainkat is visszakapja. Nekem semmim se maradt.

Nem szeretném a gyerekeinket büntetni, megakadályozni, hogy azt tegyék, amit igazán akarnak. Nem mondom azt, hogy nem tudom megérteni őket, de a szívem darabokban. Az egyetlen, amit tehetek, hogy elengedem őket és türelmesen várok; tudniuk kell, hogy én mindig itt vagyok nekik. Nem lehet, hogy minden csakis az anyagiakról, a menőzésről szóljon. Mindig is az anyukájuk maradok, akárhogyan is lesz; itt leszek nekik, ha érzelmi támogatásra vágynak, azt mindig minden körülmények között biztosíthatom a számukra.”

Nem beszélnek a kamasz gyerekeid a napjukról? Galériánkból megtudhatod, mi lehet az oka!