Az én anyósom okos, bátor és szeretetteli nő volt. A kezdetek kezdetétől, ahogy Sándor bemutatott neki, nagyon jóban lettünk. Emiatt soha nem vettem részt a barátnőim közös élcelődésében, amikor a férjük anyját gúnyolták. Andrea nyomokban sem hasonlított azokra a stigmatizált anyósokra. Legalább annyira fontosnak tartott az életében, mint a fiát, soha nem telepedett ránk, nem kritizált minket, és csak olyankor segített, amikor igazán szükségünk volt rá. Andrea igazi mágus volt.

Néhány évvel ezelőtt pedig kiállt mellettem, és helyrehozta az életemet, bár máig nem tudom, hogyan csinálta.

A fiunk, Gábor három éves volt akkor, én pedig a szülés után meghíztam és nem tudtam leadni. Nagyjából ebben az időben kezdett Attila viszonyt az egyik kolléganőjével. Tudtam, mert az egyik jóakaróm elárulta, én pedig kétségbeesésemben Andreához fordultam.

Miután kizokogtam magam, elmondta, hogy Sándor egy ideje kerüli őt, ami korábban nem volt rá jellemző. Nem akart rákérdezni, mi az oka, de most már sejti, és a fia helyett is szégyelli magát. „Egyvalamit azért tudj – mondta a beszélgetés végén. – Nagyon szeret téged. Elhagyni biztosan nem akar. De ilyet akkor sem tehet. Te mellette maradnál, ha véget vetne a kapcsolatának?” Bólintottam. Hiába szakadt meg a szívem, nem akartam felrúgni a házasságomat, szerettem Sándort. Jó, mondta Andrea, és elment.

A férjem néhány nap múlva magától bevallotta a viszonyát, és könnyes szemmel kérte, hogy bocsássak meg neki. Megtettem. Valóban szakított azzal a nővel, és azóta – több mint nyolc év telt el – egyszer sem lépett félre. Sok mindenen változtattunk az életünkben: rengeteget beszélgetünk, tanácsot kérünk egymástól, közös programokat csinálunk, sokkalta közelebb állunk a másikhoz, mint korábban. És ezt mind az anyósomnak köszönhetjük.

Andrea soha nem árulta el, mit mondott a fiának annak idején, pedig többször is megpróbáltam kiszedni belőle. De hát ő ilyen volt, csak mosolygott rejtélyesen. Sándor szintén szűkszavú maradt. „Elég annyi, hogy anya kedvesen, de határozottan helyretett, és olyan jövőképet vázolt fel, amit semmiképp sem szerettem volna követni.” – mondta egyszer. Én pedig örökre lekötelezettje maradok az anyósomnak, amiért megmentette a házasságomat. Amikor három évvel ezelőtt súlyos beteg lett, sokat ápoltam, és ő bevallotta, hogy olyan mélységesen szeret, mintha a lánya lennék. Az én anyám rideg, érzéketlen nő volt, korán meghalt, alig emlékszem rá. Andrea szavai tehát nagyon mélyen megérintettek.

Jegyezzétek meg: az anyósok nem csak béna viccek tárgyai lehetnek. Néha anyánk helyett anyáink ők, az igazik. Nekem Andrea volt az. Nagyon hiányzik a családunknak, a fényképe mindig az asztalomon áll a férjem és a fiam fotója mellett. Örökre emlékezni fogok rá és mindig hálás leszek neki.

Galériánkban érdekes történeteket olvashatsz anyósokról!