Babaillat, nagyibugyi és véres mellbimbók: 6 nő mesélt a szülés utáni hetekről

Borítókép: Babaillat, nagyibugyi és véres mellbimbók: 6 nő mesélt a szülés utáni hetekről Forrás: InnaVlasova / Envato
Áldott állapot: rózsaszín tollal írva így nevezzük a várandósságot. De valljuk be, a 9. hónapot már a szó minden értelmében terhességnek érezzük, és alig várjuk, hogy megszülessen a baba. Azonban bármennyire is örülünk, hogy megérkezik közénk szemünk fénye, a gyermekágyas időszak sem könnyű, sőt igazi érzelmi és fizikai hullámvasút.

Emlékszem, hogy az első gyerekemnél több könyvet is olvastam a várandósság kilenc hónapjáról, igyekeztem minden írott és íratlan szabályt betartani, hogy a lehető legjobbat nyújtsam a pocakomban fejlődő babának. Lelkesen hangolódtam a szülésre is, az volt a képzeletbeli célszalag a fejemben, és arra nem igazán készültem, mi lesz utána, amikor hazamegyünk az újszülöttel. Mármint természetesen beszereztünk minden szükséges babakelengyét (pár olyan dolgot is, amiről később bebizonyosodott, hogy teljesen felesleges), de úgy értem, fejben nem készültem rá. Hogy milyen lesz felelősnek lenni egy csöppnyi életért, hogy milyen érzés lesz erősnek lenni fizikailag és lelkileg, mikor egyébként úgy érzed magad, mint akit megtiportak. De aztán persze rájöttem, hogy teljesen felesleges is lett volna bármit olvasnom az első hetekről, mert mindenkinek más a megélése, és erre igazán nem lehet felkészülni.

Forrás: icefront / Envato
A gyerekágyas időszak: babaillatú álom vagy delíriumos küzdés?

Ma már nem ágyban töltjük a gyermekágyas időszakot

A szülést követő 6 hetes periódus vízválasztónak számít, mert a régi orvosi megfigyelések szerint nagyjából ennyi időbe telik, mire a női szervezet regenerálódik a baba kihordása után: a méh fokozatosan összehúzódik, a hormonháztartás normalizálódik, és a szülés okozta testi sérülések is meggyógyulnak jó esetben. A „gyermekágyas időszak” kifejezés pedig arra utal, hogy régebben ezekben a hetekben az anyák ténylegesen az ágyban töltötték a napjaikat, pihenve és regenerálódva. A múltban (főként a 19. századig) a gyermekágyas pihenés egy bevett szokás volt: az anya a szülés után szinte kizárólag feküdt, a házimunkát, a főzést, a többi gyerekről való gondoskodást a nőrokonok, barátnők vagy szomszédok vették át. Ezt a periódust a test és a lélek felépülésének idejének tartották, és sok helyen vallási vagy népi hagyományok is kötődtek hozzá (például az újdonsült anyák csak a 6. hét után mehettek templomba).

Ma már tudjuk, hogy a több hetes ágyban fekvés nemcsak lehetetlen, de orvosilag sem javallott, mivel a regenerációt elősegíti a gyógytorna és a posztnatális testmozgás. Ám egyre gyakoribb, hogy a nők átesve a ló túloldalára, idejekorán kezdnek újra sportolni, belevetik magukat a házimunkába, és persze ha már többedik gyerekről van szó, akkor a kicsi mellett a nagyobb tesó(k)ról is ők gondoskodnak. Emellett a segítő háló is lyukassá vált, ezért az anyák sokszor a kórházból hazaérve akaratlanul is teljesen magukra maradnak a babájukkal. Az apa általában egy hét szabadságot tud kivenni, utána a nők magányosan küzdenek, és nemcsak a fizikai, hanem a lelki fronton is. Viszont úgy látom, egyre többen mernek őszintén beszélni arról, hogy a szülést követő első hetek nem csak a babaillatról és a szeretetmámorról szólnak.

Megkérdeztem 6 nőt, aki nemrég vált anyává, hogyan élte meg a gyermekágyas időszakot. Íme a kendőzetlen igazságot mutató válaszaik: