4 gyerekes anya simán vagyok, de az egy gyerekes létbe nem mennék vissza
Amikor még csak egy gyerekünk van, azt hisszük, hogy sosem voltunk, de talán már nem is leszünk ilyen fáradtak az életben. Majd megérkezik a második, esetleg a harmadik gyerek is, és hirtelen nem is tudjuk, hogy ugyan miben fáradtunk el 1-2 gyerekkel azelőtt? Az első gondolata általában mindenkinek az, hogy áhh, egy gyerekkel minden könnyebb. Hiszen egy helyre mész vele reggel, egy gyereket etetsz, egy gyereket öltöztetsz és és eggyel játszol. Egy gyerek igényeit kell csak figyelned. De ha jobban belegondolunk, hosszú távon azért több szempontból is meglehet az előnye egy vagy több testvérnek is. Egy állandó játszópajtás, aki néha levált, vagy akár egy kis segítség, aki legalább pár percig figyel a tesóra, amíg mondjuk mi egyedül elmegyünk a mellékhelyiségbe.
Mai vendégünk a 4 gyermekes Tóth-Tenkő Bernadett, aki 3 kislánynak és egy kisfiúnak az édesanyja. Vele fejtegetjük a több gyerekes létünk kérdéseit, elevenítjük fel, hogy milyen is volt egy gyerekkel, és beszélünk arról, hogy szerintünk melyik a könnyebb, egy vagy több gyerekkel az élet.
Az új részt akár már most rögtön itt (alább) vagy a SimpleCast-on, Google Podcasts-on, Apple Podcaston és/vagy a Spotify-on keresztül is meg tudjátok hallgatni!
Ha hozzászólnátok a témához, kérdeznétek, vagy csak írnátok nekünk, megtehetitek a [email protected] e-mail címen, a cikk alatt kommentben, de megtalálhatóak vagyunk Instagramon a @meseljanyukam profilon, valamint érdemes csatlakozni a zárt Facebook csoportunkhoz is, amit Mesélj, Anyukám! néven találhattok meg, ott ugyanis velünk, a műsorvezetőkkel, a vendégeinkkel, de akár egymással, a többi hallgatóval is beszélgethettek az adott adás témáiról, kérdezhettek, ajánlhattok témákat, elmondhatjátok véleményeiteket. És kérünk szépen titeket,