3 okot mondok, miért lett volna sokkal jobb, ha a szüleim inkább elválnak

A házasság nem könnyű dolog, majd meglátod te is kislányom, ha felnősz és te is egyszer hozzámész valakihez!
Milyen sokszor hallottam ezt a mondatot gyerekkoromban, az anyukámtól. Ahogy teltek-múltak az évek, a szüleim veszekedései egyre csak sűrűsödtek. Én pedig azt sem tudtam, hová bújjak el ilyenkor az aprócska lakásunkban, hogy ne halljam a folyamatos acsarkodást, a bántó mondataikat, amiket üvöltve vágtak egymás fejéhez - olyan hevesen és meggondolatlanul, mintha nem lenne holnap. Aztán persze lett; a napok, évek szépen sorban követték egymást, ők pedig csak együtt maradtak. Hiszen itt vagyunk mi, „szegény gyerekek”, mi lenne velünk, ha ők szétmennének… - mantrázta Anyukám. Szívesen kifejtettem volna a véleményemet erre vonatkozóan, már persze ha bárkit is érdekelt volna.
Megmondtam volna az anyukámnak, hogy minket nem kell sajnálnia, látjuk és tökéletesen megértjük az öcsémmel, ha egyszer csak azzal állna elő, hogy elválnak. Mindeközben magamban azért imádkoztam, hogy bárcsak megtennék, hogy nyugalom legyen végre; hiszen mindenkinek úgy lenne a legjobb. Ennél még egy csonka családban is jobb lehet élni – gondoltam. Mondok nektek néhány okot, miért jutottam erre a felismerésre.
3 ok, ami miatt mindenkinek sokkal jobb lett volna, ha a szüleim elválnak
Forrás: yourtango.com