2025-ben már így is elnevezheted a gyermekedet: az Orbánviktort is kérelmezték keresztnévnek

Borítókép: 2025-ben már így is elnevezheted a gyermekedet: az Orbánviktort is kérelmezték keresztnévnek Forrás: Vika Glitter/Pexels
2025 januárjától ismét frissült a Magyarországon anyakönyvezhető keresztnevek listája. A Nyelvtudományi Kutatóközpont idén is alaposan megvizsgálta a beérkezett kérelmeket, és döntést hozott arról, mely nevek kerülhetnek fel a hivatalos listára. Azt hiszem, nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy idén is különleges felhozatal érkezett, ugyanis az egyik kedvencünk, a Szentistván után az Orbánviktort is kérvényezték. Ahogyan a Carlos-t, a Mattihas-t, az Entonyt, az Antonyt, a Conort, a Connort, a Sophiát, a Mayát és az Aysát is. A különleges és egyedi nevekről álmodozó szülőknek érdemes figyelemmel kísérniük a változásokat, hiszen évről évre bővül a választható nevek köre. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhányat azokból, amelyeket már adhatsz a gyermekednek.

A Nyelvtudományi Intézethez tavasszal és ősszel érkezik a legtöbb névkérési kérelem, de az év többi részében is folyamatosan foglalkoznak a beadványokkal. 2024-ben összesen 551 névről kellett dönteniük, ebből 229 férfi és 322 női névről. Azonban a szigorú szabályozás miatt csupán 66 név – 41 női és 25 férfi – felelt meg a feltételeknek.

Azért is kell több szempontot figyelembe venni a nevek elfogadásánál, mivel a bejegyezhetőséghez elengedhetetlen, hogy a név megfeleljen a magyar helyesírás szabályainak. Ez azt jelenti, hogy az idegen nyelvek helyesírásával írt nevek nem fogadhatók el. Ez pedig igencsak leszűkíti a kört az elfogadható nevek tekintetében.

A beérkezett kérelmek alapján megfigyelhető, hogy egyre népszerűbbek a héber és görög eredetű nevek, míg a skandináv nevek iránti érdeklődés csökkenő tendenciát mutat. Emellett növekszik a török, a perzsa és a japán eredetű nevek száma is. A férfinevek esetében a szláv eredetű nevek iránti kérelmek száma is magas volt idén.

Forrás: Ksenia Chernaya/Pexels
A beérkezett kérelmek alapján megfigyelhető, hogy egyre népszerűbbek a héber és görög eredetű nevek.

A Magyarországon anyakönyvezhető utónevek listája folyamatosan frissül. A Nyelvtudományi Intézet honlapján mindig megtalálható az aktuális lista. Érdemes tájékozódni a hivatalos forrásból, mielőtt döntés születik a gyermek nevével kapcsolatban. A névadás komoly döntés, hiszen a név elkíséri az embert egész életén át. Az alábbiakban pedig össze is gyűjtöttünk néhányat abból, hogy milyen neveket lehet 2025-től adni a gyermekednek. Mutatjuk is, milyen nevek kerültek fel a listára!

2025-ben már így is elnevezheted a gyermekedet!