A napokban volt 10 éve, hogy az utolsó hasi metszést ejtették rajtam, melynek eredményeként egészséges kisbabám született. A fiam gyönyörűen fejlődött a várandóság alatt, gyarapodott, fejlődött és én is pont úgy változtam a 40 hét alatt, ahogy annak lennie kellett.

De itt ezen a ponton gyertek és ugorjatok vissza velem az első várandóságom utolsó heteihez.

Az első császár

A lányom, az első gyermekem. Csoda időszak volt vele a pocakosság. Minden tankönyvszerűen haladt vele is, egészségesen alakultunk, formálódtunk, egészen a véghajráig. Azt mondják, a jóslófájások a szülés előtt akár több héttel is jelentkezhetnek. Én bizony vártam őket, de nem jöttek. Semmilyen fájdalom nem jelentkezett. Emlékszem a 38. héten végig szakadt az eső és irtó nagy viharok kísérték a napok múlását. Gondoltam, ha más nem, hát ez biztosan hatni fog a testemre, de semmi nem történt. Rendszeresen monitoroztak, így tudtuk, hogy a lányunk köszöni nagyon jól van odabent, minden értékem jó volt. 2 nappal a betöltött 40. hét előtt, a férjemmel ’túrákat’ szerveztünk. Sétáltunk, lépcsőztünk, komótosan szedtem a fokokat, hátha ez majd beindít valamit. De semmi. A betöltött 40. hét után 2 nappal már sopánkodtam, hogy mi lesz- mi lesz, mikor jön ez a gyerek. Változatlanul minden érték normális volt. Majd jött az éjszaka. Aki volt már várandós, az tudja, hogy hátról direktbe egyenesen felülni nem szokott egy kismama és nem is javasolt neki ez a mozdulat. Én viszont így ültem fel egy rémület kíséretében egy, korábban a hasamban sosem érzett, hatalmas mozgásra.

Éjfél volt, így mindent összekapva, kilőttünk a kórház felé. Monitorra tettek, majd közölték, hogy ez a gyerek békésen alszik, irányban van, lent is van, de valószínűleg már nincs sok helye azért ficánkolt nekem akkorát. Az éjszakai tapasztalás és a 40 hét + 3 nap miatt viszont jobbnak látták, ha bent maradok. Hajnalban újra monitorra tettek, ahol egy kisebb konzílium gyűlt össze felettem, ami során 3 szülész-nőgyógyász azt állapította meg, hogy itt bizony az oxigén ellátással gond van, olyannyira, hogy azonnali császárra lesz szükség.

Így is lett. Pár óra leforgása alatt, a békés gyerek oxigén ellátása kritikusra fordult, így az azonnali császármetszés megmentette az életét.

A 6 hetes kontrollon megkérdeztem a dokit, hogy szerinte mi történt. Azt mondta ezt nehéz megmondani, de az biztos, hogy a testem a 41. hétben sem reagált a szülés tényére és a gyerek helyzete már nem volt kielégítő. Nem tágultam, a testem nem fordult rá a szülésre. Ha mindez jópár évtizeddel ezelőtt történik, akkor kérdéses lett volna az is, hogy én túlélem-e.

A második császár

Ahogy nem voltak elvárásaim első szülésemmel kapcsolatban sem, úgy a második várandóságom alatt is azt gondoltam, ha természetes úton fogok szülni akkor úgy, ha nem sikerül, akkor császárral. Azt éreztem, nem ettől lesz egy gyerek gyerek, hogy hogyan születik meg. Az orvosom végig a természetes szülésre kondicionált, ami teljesen rendben volt. Tudtuk, hogy 19 hónap a két szülés között nem sok idő, így elmondta, ha természetes úton szülök, akkor a szülés után egy kis altatással rá kell nézzen majd a hegre belülről is, hogy ép és nem sérült-e meg. Megegyeztünk legyen így, bár ez az altatás nem annyira tetszett. Elérkeztem a 37-38. hétbe. Vártam a fájásokat, az előjeleket, de nem jöttek. A második gyerekem is gyönyörűen, irányban volt és remekül érezte magát bent. Múltak a napok, a testem viszont most sem készült a nagy feladatra, nem tágultam, nem is tudott a gyerek lejjebb menni, ahogy annak lennie kellett volna a 39. hét legvégén.

Mert nem is volt hajlandó rá, erre rásegíteni egy korábbi azonnali császáros előzménnyel és egy nem túl régi heggel, kockázatos volt. Császármetszésre akkor van szükség, ha hüvelyi úton nagyobbnak tűnik a szülés kockázata. Mivel én nem jártam az orvosira, nem vezettem le korábban megannyi szülést, így nem is kérdőjeleztem meg az orvosom döntését. Császármetszéssel született meg a fiúnk is, egészségesen, óriás bömböléssel és kicsattanó színben.

Választás

Más jó mindenkinek. Én nem megyek külföldön delfin showra, mert nem vagyok biztos benne, hogy örömmel ugrálnak azok a delfinek a zárt medencében. De ettől függetlenül nem állok tiltakozó transzparenssel az akvárium bejáratánál, hogy ’Free for dolphins’, amivel a betérő vendégeket próbálom elhajtani. Mindenki maga dönti el megy-e delfin showt nézni vagy sem. És ugyanígy, mindenki maga dönti el, hogy milyen szülésre készül.

De néha így is hiába a választás, a körülmények bármikor felülírhatják a tervet. Én nem horgonyoztam le egyik vagy másik szülés opció mellett sem. Úgy voltam velem majd akkor, ott elválik, hogy hogyan alakul. Mindkét eshetőségre készültem és lám: a testem, a várandóság alatt felmerülő helyzet döntötte el, hogy hogyan tovább. Van olyan ismerősöm, aki természetes szülésre készült, és úgy is szült. Hallottam olyan történetet, ahol az anya oly nehezen dolgozta fel, hogy császáros szülés lett, a tervezett természetes szülés helyett, hogy évekkel a szülés után is traumaoldásra kellett járnia. Ismerek olyat, aki annyira ragaszkodott a természetes szüléshez, hogy a vérvesztés, a maratoni vajúdás miatt cudar állapotba került a baba születése után. És ismerek olyan történetet is, ahol lelkileg annyira megviselte az anyát az első szülés, hogy a további gyermek születésénél a császárban látta a biztonságot. Valaki azt írta nekem a minap, hogy mindenkinek jár a természetes szülés. Ez vitathatatlan, ám a körülmények -mint mindent- ezt is formálják.

Ez nem csak egy császár

A császármetszés nem leányálom. Többségében nem úri passzió szülte helyzet eredménye. Ha a természetes szülés kockázatosabbnak tűnik vagy komplikáció lép fel, akkor indokolt az elvégzése. Nem vagyok orvos, így mint anya mondom: a hason ejtett metszés, mely esetemben pontosan 14 cm hosszt jelent, a kisbaba kapuja az életbe. Elhúzzák az izmokat, a szöveteket, hogy a babához férjenek, majd miután kiemelték az újszülöttet, összeraknak. Nem tudom hogyan, de nem is akarom tudni. A császár után a méh, az összehúzódáshoz, rásegítést kap.

Az oxitocin összehúzódásokat gerjeszt a testben, amit magyarul fájásoknak nevezünk. Tehát 3 napig fájások kisebb- nagyobb hullámokban úgy, hogy egy friss hasi műtét után vagy, az epidurális érzéstelentő kifutása után kérik ülj/állj fel, mert másnap reggel már ágytorna csípő és lábemeléssel, majd délig egy kötelező első önálló pisi, ahová magad csoszogj ki. Az édes rész persze az, hogy az intenzív őrző után már te is láthatod, megkaphatod a babád, ezen kondíciók mellett. Mindezt pusztán csak azért írom le, hogy mindenki tisztán lássa, a császár nem csak egy megúszos szülési műfaj.

A gyerek az gyerek

’Jaaa, ő császáros baba?’, ’De jó neked, hogy te ezt a szülést választhattad.’, ’...és működött egyből a kötődés??’, ’Vegyetek ikeás alagutat, hogy pótolni tudjátok az alagút élményt!’ ’Milyen kitartó kis kölyök, pedig mit mondtál, császárral született?’ – egyik építőbb, segítőbb véleménynyilvánítás, a másik után. Bár meghallottam ezeket, de egy percig nem gondoltam, hogy foglalkoznom kellene velük. Nem is tettem. Mindkét gyerek kúszott, mászott ki-be az ikeás alagútba a zenés-tornás foglalkozáson. Azonnal beindult a tejem, olyannyira, hogy tejleadó anyuka voltam 4 hónapon át. A bújás, ölelés alap és mindent lehet mondani, de azt nem, hogy a császár miatt nem alakult ki a gyerekeben az anyjuk iránti kötődés. Kitartásban sincs hiány, erről talán a fiam tanító nénijét kellene kérdezni. De erre a felsorolásra nincs is szükség, mert a gyerek az gyerek, ha császárral született, ha természetes úton. Az egyik így született, a másik úgy, de megszülettek és szeretve, óvva vannak, ennyi elég is.