A tiszta fekete a múlté, ma már bármilyen színt felvenne

címlapsztori, vanyovszki mária Forrás: Éva magazin / Lábady István / labady.com
Vanyovszki Mária életét fekete korszak szeli ketté, vastag választóvonallal. Egy személyes tragédia után két évig nem vásárolt ruhát, de azóta ő maga öltöztet másokat. Olvass bele a legfrissebb Éva magazinban megjelent címlapinterjúba!

Ülünk a kávézóban, egymással szemben. Lágy esésű, piros nyári ruháját apró kék virágok pöttyözik, haja fürtökben ereszkedik a vállára, a szája szegletében mosoly bujkál, de a tekintetében látok valami szomorúságot. Arról mesél, hogy Benedek Tibor halála kapcsán nemrég rádióinterjút készített egykori pszichológusával – napra pontosan hat évvel azután, hogy ő maga is elvesztette a férjét. Mert már hat éve annak, hogy a sógorától hívást kapott: Kálmán a túrán szakadékba zuhant. Hogy két agyműtét és négy nap küzdelem után kimondták az agyhalált. Ez a mostani volt az első évforduló, amit már nem összeomlással, hanem emlékezéssel töltött. Ennyi időre volt szüksége, hogy elcsendesedjen a gyász és elkezdődhessen egy új élet.

Mária Erdélyből származik, egy határ menti kis faluból. A szülei a földdel, állatokkal foglalkoztak, minden munkának utánanyúltak, és álmukban sem gondolták volna, hogy az ő lányuk egyszer majd egyetemre akar járni. Hogy bölcsészkarra megy és mesterdiplomát is szerez vizuális művészetekből... Húszéves volt, mikor egy Magyarországon szervezett nyári táborban találkozott Kálmánnal. Csak ránézett és tudta, hogy ez az ember fontos lesz az életében, több akkor mégsem történt köztük. Három évvel később a kolozsvári egyetemen újra összehozta őket az élet, és innen már együtt folytatták. Diploma után Nagyváradra költöztek, onnan pedig Budapestre. Mária egy osztrák ingatlanfejlesztő cég magyarországi portfóliójának bővítésével foglalkozott, az utolsó néhány évben már ő vezette a részleget. Szerette a munkáját, úgy érezte, élete a legjobb úton halad.

Vanyovszki Mária weboldala: asalon.hu