Drogok és médiumok – egykori CIA-kísérletek az agyunk manipulálására

Borítókép: Drogok és médiumok – egykori CIA-kísérletek az agyunk manipulálására Forrás: Unsplash / Sergiu Nista
Megvan a filmekből ismert jelenet, amikor a kém vagy bérgyilkos nem is tudja magáról, hogy az, de kap egy bizonyos jelet – mondjuk egy jelszót –, amitől hirtelen tudatossá válik számára a feladata? Szürreálisnak tűnik, ugye? A CIA szerint korántsem.

Egy hazugságon kapott gyereket is sokszor nehéz rávenni a vallomásra, nem is beszélve azokról a harcedzett személyekről, akikkel a CIA igyekszik zöldágra vergődni. Saját dolgukat megkönnyítendő, az ügynökség az 50-es és 60-as években egy sor emberkísérletet hajtott végre, amiben – többnyire illegális – pszichológiai és gyógyszeres kezelésekről próbálták kideríteni, alkalmasak-e az elme irányítására és a vallomások kicsikarására.

MKUltra

A CIA talán leghíresebb, az elme irányítását megkísérlő projektje volt az MKUltra. A hidegháború alatt a szervezet számos eszközt bevetett annak érdekében, hogy sikeres agymosást hajtson végre kísérleti alanyain, többek között elektrosokkot, hipnózist, valamint egy akkor újdonságnak számító tudatmódosító szert, az LSD-t – olyan eljárásokat, amikről úgy gondolták, „megnyitja” az ember elméjét.

A CIA ezután olyan parancsokat ültetett volna a feltárt és kiüresedett agyba, amit korábban az adott személy soha nem hajtott volna végre.

A helyzet önmagában is elég félelmetes volt, de mindezeken felül az alanyok sokszor nem is tudtak róla, mire vállalkoztak – ha vállalkoztak egyáltalán.

Az LSD egy rendkívül erős hatású pszichedelikus drog, a használók színes, élénk, megvilágosodás-szerű, ugyanakkor gyakran félelmetes és nyomasztó hallucinációkról számolnak be. A CIA egészen konkrétan arra volt kíváncsi, az LSD segítségével ki lehet-e törölni az adott személy emlékezetét (ha itt eszedbe jutott a Men in Black, jó nyomon vagy), majd újraprogramozni őt, hogy kérdés nélkül végrehajtson bizonyos parancsokat. Az LSD mellett alkalmaztak például heroint varázsgombát és morfiumot is.

A hipnózissal kapcsolatos kísérletek célja főleg az emlékezőképesség javítása volt: a környezet részletes megfigyelése, és ezeknek a részleteknek a nagyon pontos felidézése később.

Emellett feltételezték, hogy a hipnotizált emberek könnyen át tudják verni a poligráfot, ismertebb nevén a hazugságvizsgálót.

Hasznos képességek egy kém számára.

Operation Midnight Climax

Az MKUltra „kistestvére” hasonlóan működött, ebben az eljárásban is LSD-vel kísérletezett a CIA. Az ügynökség bordélyházakat létesített, ahol a „vendégek” kaptak egy adag LSD-t (tudtuk és beleegyezésük nélkül), a CIA munkatársai pedig egy detektívtükör mögül figyelték az eseményeket. A „találkozókról” videofelvétel is készült, ami később remek zsarolási eszköznek bizonyult.

Stargate Project

Valamivel az MKUltra után, a 70-es években az Egyesült Államokba eljutottak olyan információk, miszerint

a szovjetek radarok, rádiók és egyéb elektronikus eszközök segítségével képesek gondolatokat ültetni az emberek fejébe.

Ha mindez önmagában nem elég elvetemült sci-fi, van folytatása is: az USA a – megbízhatatlan forrásból érkező – hírek alapján kidolgozta saját, médiumok képességeit felhasználó projektjét (a résztvevő médiumok egyike egyébként maga Uri Geller volt). A Stargate projekt lehetővé tette volna az amerikai ügynökök számára, hogy a médiumokon keresztül olvassanak politikai személyek gondolataiban, valamint olyan helyeket is feltérképezzenek – mondjuk egy jól őrzött szovjet katonai bázist –, amikhez fizikailag nem tudtak volna hozzáférni. A médiumok képességei sajnos nem hozták meg a várt eredményeket.

Bár az MKUltra projekt dokumentumai nagyrészt megsemmisültek még azelőtt, hogy az eset nyilvánosságot kapott volna, a megmaradt feljegyzések (és jelenlegi tudományos ismereteink) arra utalnak, hogy a fenti eljárások nem jártak sikerrel, és a CIA nem tudta a résztvevők agyát kénye-kedve szerint átprogramozni.

Az MKUltra projekt szerencsére nem folytatódott, a 60-as évek divatja azonban velünk maradt: