Sztárok, akik nem fogadtak dadát gyerekeik mellé

Borítókép: Sztárok, akik nem fogadtak dadát gyerekeik mellé Forrás: Getty Images
Gondoltad volna, hogy a Szex és New York folyamatosan pörgő, barátnőivel nyüzsgő, szingli főhőse „civilben”, anyukaként csak akkor hív bébiszittert három gyerekéhez, ha nagyon muszáj? Sarah Jessica Parkerékhez hasonlóan nem egy sztárpár neveli dadus segítsége nélkül a gyerekeit. Válogatásunkból kiderül, mely hírességek gondolkodnak még hozzájuk hasonlóan.

Bár a sztárok élete sok esetben nagyon hektikus és gyakran előfordul, hogy a világhírű anyukák a szülés után se nagyon tudnak „szabadságra” menni, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindegyikük bentlakásos, profi segítséget fogadna emiatt a gyermekei mellé. Míg egyesek úgy érzik, képtelenek lennének „idegenekre” bízni a piciket, többek „csak” azért nem fogadnak fel dadát, mert nem szeretnének lemaradni semmilyen fontos mérföldkőről csemetéjük fejlődésével kapcsolatban.

Galériánkban olyan sztárpárokról olvashatsz, akik igyekeznek a lehető legtöbb dolgot maguk megoldani a picik körül, s ha néha „külső” segítséget is kérnek, az is csak egy-egy rövidebb, átmeneti időre szól.

8 sztárpár, akik nem bízták bébiszitterre a gyerekeik nevelését