Sosem késő, ő az élő példa rá: 50 évesen lett édesanya Naomi Campbell
Az elmúlt években a modell többször is beszélt arról, hogy még nem áll készen az anyaságra, és még a megfelelő férfit sem találta meg, de tudja, hogy el fog érkezni az ideje. Sokan kérdezték tőle, hogy ötven felé közeledve nem fél-e attól, hogy ez a vágya örökre álom marad. Erre Naomi azzal vágott vissza, hogy a tudománynak köszönhetően ma már az életkor nem akadály, ráadásul az örökbefogadás és a béranyaság is ott van számára, mint opció.
Még a hozzá legközelebb állók közül is csak kevesen tudták, hogy Naomi Campbell anyai örömök elé néz, ezért mindenkit meglepett, amikor pár napja minden előzmény nélkül bejelentette közösségi oldalán, hogy megszületett a kislánya és rendkívül hálás azért, hogy ez az aprócska lélek őt választotta.
“Ennél nagyobb szeretet nem létezik” – írta.
Nem tudni, hogy a modell maga hordta ki gyermekét, vagy a baba béranya segítségével született, esetleg örökbefogadásról van szó. És arról is csak találgathatunk, hogy ki az apa.
Naominak rengetegen gratuláltak, köztük a divattervező Marc Jacobs valamint a brit Vogue szerkesztője, Edward Enniful is, aki a következő szavakkal köszöntötte az újdonsült anyukát:
„Együtt látni titeket hatalmas örömöt jelent számomra. Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok!”
Naomi Insta posztjához az édesanyja, Valeria Morris Campbell is hozzászólt:
„Úgy érzem, minden vágyam teljesült, hiszen oly régóta vártam rá, hogy megszülessen a kis unokám és nagymama legyek.”