George Clooney:„Jóvátehetetlen hibát követtünk el Amallal a gyereknevelésben”

Borítókép: George Clooney:„Jóvátehetetlen hibát követtünk el Amallal a gyereknevelésben” Forrás: GettyImages/Dia Dipasupil/Wirelmage
Egészen 2013-ig George Clooney volt az egyik legnagyobb nőcsábász, de minden megváltozott, mikor megismerte a későbbi feleségét, Amal Alamuddint, majd 2017-ben megszülettek az ikreik. A boldog szülők azonban, saját bevallásuk szerint, hatalmas baklövést követtek el a gyermeknevelésben.

Clooney 2014 áprilisában jegyezte el a csinos jogásznőt, szeptemberben pedig össze is házasodtak. 2017 februárjában derült ki, hogy Amal ikrekkel várandós, a kis Alexander és Ella pedig júniusban születtek meg.

„Imádom Clooney-ékat, csodálatos emberek. George pedig fantasztikus édesapa, egyszerűen tüneményes a gyerekeivel. Nagyon jó őt apaszerepben látni.”- nyilatkozta 2018-ban az Ellen showban Jennifer Aniston színész társáról.

George Clooney-nak azonban, annak ellenére, hogy az ikreket a kezdetektől fogva imádja, voltak nehéz pillanatai, főként az első hónapokban:

„Szerintem többet sírok, mint ők. Komolyan, volt, hogy napi négyszer elbőgtem magam, olyan fáradt voltam. Tudom, viccesen hangzik, de 56 éves voltam, amikor a picik születtek, és bumm, ikrek, egyszerre kettő. Két gyerekkel nem kétszer annyi gond van, mint eggyel. Sokkal több! És tudod, mi a legrosszabb?

A kis lurkókat egyelőre nem is érdekli, hogy létezem-e egyáltalán. Csak enni akarnak, szóval Amal az Isten, én meg a fura másik ember.
nyilatkozta akkor a brit Daily Mailnek.

A kicsik most 3 és fél évesek és mivel a koronavírus miatt egy időre a forgatások is leálltak, Clooney az elmúlt hónapokat otthon töltötte feleségével és gyermekeivel. Nemrégiben egy új filmje, a „Midnight Sky” kapcsán Jimmy Kimmel a Late-Night-Show-ban készített vele interjút, és megemlítésre kerültek gyermekei, Alexander és Ella is.

A sztár bevallotta, hogy Amallal hatalmas baklövést követtek el az ikrek nevelésében.

„A gyermekeim háromévesen folyékonyan beszélnek olaszul, én és Amal ellenben egy szót sem tudunk – panaszolta az 59 éves Clooney. – Ez pedig nap mint nap nagyon fura szituációkat szül nálunk. Amikor azt mondom nekik angolul, hogy menjenek és tegyenek rendet a szobájukban, mindig válaszolnak, csak azt nem tudom, hogy mit, mivel olaszul valami olyasmit mondanak, hogy ’Eh, Papo Stronzo’, én meg csak nézek, hogy ez vajon mit jelent.”

Nézd meg, kik azok a hollywood-i hírességek, akik a csillogás helyett a családot választották: