JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Diána súlyos öröksége – Mintha az ő története elevenedne meg újra a Palota falai között

Borítókép: Diána súlyos öröksége –  Mintha az ő története elevenedne meg újra a Palota falai között Forrás: GettyImages/PrincessDianaArchive
Károly herceg és Lady Di botrányos válása, majd a hercegnő tragikus halála súlyos válságba sodorta a brit uralkodóházat. A Buckingham Palota most attól tart, az események megismétlődnek és Diána tragikus öröksége újra életre kel.

A történet akkor kezdődött, amikor Diana Frances Spencer 1981-ben mesébe illő esküvőn kimondta az igent és hozzáment a brit trón várományosához, Károly herceghez, majd világra hozta két gyermekét, a most 38 éves Vilmost és a 36 éves Harry-t.

Diána, rövid élete alatt igazi stílusikonná vált, szépsége, empátiája, bátorsága és jótékony cselekedetei miatt a mai napig a szívek hercegnőjeként emlegetik. A nagyközönség azonban azt nem látta, hogy mi zajlott valójában a háttérben. Csak később derült ki, a brit Monarchia számára mekkora kihívást is jelentett az ő személye és minden, amit megtestesített.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

Az egyik német csatornán indult új dokumentum-sorozatban, amely Diána életéről és a brit királyi családról szól, párhuzamba állítják a hercegnőt és Harry kedvesét, Meghan Markle-t, aki Diánához hasonlóan öntudatos, modern gondolkodású nő és az uralkodóházétól eltérő értékrendet képvisel. Már csak azért is, mert teljesen már kultúrából érkezett: Amerikából, azon belül is Hollywoodból, ahol a nemesi rang és címek pont nem sokat számítanak.

Ahogy Diána, úgy Meghan is már most saját generációja példaképévé vált, hiszen elődjéhez hasonlóan ő is kiáll azért, hogy ne csupán egy híres férfi partnereként, hanem úgy tekintsenek rá, mint egy olyan nőre, akinek saját szakmája, tervei, érzései és gondolatai vannak.

Lady Di sem hagyta, hogy kalitkába zárják és egy idő után elkezdte a saját útját járni. Ez persze nagyon nem tetszett a Buckingham Palota eminens képviselőinek, mint ahogy Meghannal, a Megxit-tel, az Oprah Winfrey-nek adott interjújával és a körülötte kialakult helyzettel sem igazán tudnak mit kezdeni.

Diána túlragyogta Károlyt, sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett, mint hitvese- vagy akár a királynő - és ha együtt megjelentek egy-egy eseményen, az ő társaságát kereste mindenki, nem Károlyét. Meghan is egyfajta királyi rocksztárrá vált II. Erzsébethez - és Vilmos feleségéhez, Kate-hez- képest, ezért veszélyes riválisnak számít. Épp ahogy annak idején Diána.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

És ahogy Diána is kiállt anno – abban az azóta is híres-hírhedt interjúban- a nyilvánosság elé és feltárta életének minden kínos pillanatát, szenvedését, boldogtalanságát és válásának, a királyi családdal való szakításának valódi okát, úgy Meghan is megtette ezt abban a bizonyos, március elején adott Oprah Winfrey leleplező interjúban.

Meghan-nek – Diánával ellentétben- azonban van egy igazi társa, Harry, aki kiáll mellette, és aki maga is kezdeményezte, hogy rántsák le végre a leplet a sok visszásságról, ami a királyi család háza táján történik. Így nem titkolták el, hogy a Buckingham Palota nem állt ki mellettük, segítségkérést követően sem nyújtott segítő kezet a depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó Meghannak, sőt még rasszista megnyilvánulásokat is el kellett viselniük.

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

A dokumentum-film központjában azonban Diána áll: az ő útja a félénk kislánytól a dinasztia Lady Di-jén át a szívek hercegnőjéig. A boldogságtól ragyogó, frissen házasodott 19 éves fruskától az anorexiába menekülő, tragikusan szomorú nőig.

Diána a Windsorok számára egyszerre volt reménység és átok. Legendája a fiaiban, azok sorsában tovább él. És csak reméljük, hogy tragédiája nem ismétlődik meg Harry és Meghan történetében, hanem az végre happy enddel végződik.

Nézegess ritkán látott fotókat Diánáról!