Britney Spears helyzete változatlan: még mindig nem dönthet saját életéről

Borítókép: Britney Spears helyzete változatlan: még mindig nem dönthet saját életéről Forrás: Getty Images
Június végén történt meg az, amire Britney Spears már nagyon várt. Végre meghallgatta a bíróság gyámsági ügyében. Ám érdemi változás nem történt. Továbbra sem dönthet saját életét és vagyoni helyzetét illető kérdésekben.

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy az énekesnő hosszú ideje nem rendelkezik saját életét érintő kérdésekben. Kiszolgáltatva apjának és döntéseinek, gyámság alatt él 2008 óta.

Történt mindez azután, hogy az énekesnő 2007 és 2008-ban túl közel került a kábítószerekhez, illetve lelki megbillenéseinek okán, mentálhigiénés, pszichiátriai kezelésre szorult. Ekkor látta jó megoldásnak azt az apa, Jamie Spears, ha lányát saját gyámsága alá vegye. Ezzel a lépéssel nemcsak Britney egészségét lett hivatott megóvni, hanem az énekesnő által felhalmozott vagyon kezelését is átvállalta. Ettől a ponttól kezdve lényegében mindenről ő hozhatott döntést.

Az évek során azonban többször felmerült a visszaélés gyanúja. Apja alkoholos befolyásoltság alatt bántalmazóan viselkedett Britney-vel, mindenben kontrollálta az énekes életét, az orvosi kezeléseken túl többek között azt is eldönthette, hogy kikkel találkozhat, mennyit költhet egy hónapban, mit vehet meg és mit nem. Ekkor már 2016-ot írtunk. Britney szót kért ügyében, de a bíróság kérése ellenére továbbra is fenntartotta a gyámságot.

2019-ben lelkes rajongók elindították a FreeBritney mozgalmat, mely célja az volt, hogy -igaz valós tények és ismeretek nélkül – Britney szabadságkorlátozásának hangot adjanak, világ szinten. Britney valódi állapotáról nem lehet biztosat tudni. Táncos videókat tölt fel oldalára, melyeket a házában vesz fel, de ezidáig nem igazán nyilatkozott helyzetéről.

Ám idén június végére meghallgatást kért, mely le is zajlott a Los Angeles-i bíróságon, melynek fókuszában gyámsága és pénzügyeinek kontrollja állt.

Az énekesnő részletesen beszámolt arról, hogyan kényszerítik bele helyzetekben például fellépések elvállalására, a feje felett döntenek vagyonával és személyes életével kapcsolatban. Elmondta, hogy házasságkötésével, gyerekvállalásával kapcsolatban korlátokba ütközött: nem engedélyezték például, hogy a fogamzásgátlót kivetesse.

Két személy az, aki az életének lépéseit megszabja: apja, Jamie Spears és Jodi Montgomery. Utóbbi az énekesnő magánügyeit és egészségét értintő kérdésekben dönt, míg apja- megromló egészégi állapota miatt már csak- a pénzügyekért fele. Britney szavai hiábavalók voltak: a helyzet változatlan, minden maradt a régiben, mert a legfrissebb döntés értelmében, ennek a két személynek szavazott ismét bizalmat a bíróság.

Apja sajnálatának adott hangot, jelezve, hogy Montgomery felelős lánya legtöbb korlátozásában. Jelezte továbbá örülne, ha megromlott viszonya lányával, rendeződne. Montgomery biztosított mindenkit arról, hogy mindig tiszteletben tartotta Britney kívánságait és jólétének „fáradhatatlan szószólójának” nevezte magát, aki a kaliforniai etikai kódex sorait az utolsó betűig betartja a gyámság során.

Hogy meddig húzódik el ez a herce-hurca, hogy kinek van igaza, hogy valóban határozott korlátozásokra van szükség Britney életével kapcsolatban, hisz az énekesnő bizonyos döntésekben nem beszámítható? Mind rejtély, amit ha figyelemmel is követ az ember, egy dolgot biztosan láthat: a nagy csillogás, a siker és az ismertség embereket, családtagokat rántott magával egy olyan örvényba, amiből látszólag nagyon nehéz kikecmeregni.

Galériánkban Britney viszontagságos életéből mutatunk pillanatokat: