Borítókép: Azzal volt a legjobb a szex, akiről nem is gondoltam volna Forrás: pixabay

Azzal volt a legjobb a szex, akiről nem is gondoltam volna

Nóri intenzív élménye következik.

Fiatalon megvoltak az elképzeléseim arról, kikkel svédtornáznék a legszívesebben. Mick Jaggerrel természetesen, mint mindenki. Sylvester Stallonéval. Bruce Willisszel, őt nagyon szexinek tartottam. Schwarzeneggert se rúgtam volna ki az ágyamból. Az egy-kétéjszakás kalandjaim leginkább rájuk hasonlítottak, ha másban nem is, izomerőben biztosan.

Unalmas voltam, mi? Átlagízlés, muszklimánia, tesztoszteron, oroszlántekintet. Egy nap azonban az élet bizonyította be, hogy éveken át következetesen rossz helyeken kutakodtam.

Gyakran váltogattam a munkahelyeimet. Huszonéves voltam, sehol nem szándékoztam túl sokáig ott maradni, ezért rögtön körbeszimatoltam pasiügyben. Szedjük le, ami kívánatos, aztán álljunk gyorsan tovább, ez volt a mottóm. Épp egy nagyobb cégnél kezdtem, de hamar csalódnom kellett. Aki szóba jöhetett volna, mind nős volt, és szemmel láthatóan fülig szerelmes. A többiek: ványadtak, üres tekintetűek, a válluk keskeny, mint egy lánynak. Finnyás ízlésem tiltakozott, hogy kevesebbel is beérjem. Flörtölés nélkül azonban halálra untam magam. A munka monoton volt és kevés, a kávé pocsék, a nőkkel meg sosem jöttem ki igazán.

Már éppen ott tartottam, hogy felmondok, amikor elhívtak egy céges bulira. Nemcsak a mi részlegünk volt hivatalos rá, úgyhogy feléledt bennem a remény: talán belebotlok néhány bikába. A meghívást elfogadtam, kicsíptem magam, és indultam a vadászatra.

Ismét csalódnom kellett. A felhozatal még gyalázatosabb volt, mint a részlegemen, a pasik alacsonyak voltak, soványkák, szemüvegesek, okostojások. Sehol egy izom, sehol egy kívánatos fenék. Bánatomban rávetettem magam a pink gines üvegre, és sűrűn töltögettem magamnak a long drinkeket.

A negyedik gintonicnál tartottam, amikor egyszer csak mellém ült Roli. Egy részlegen dolgoztunk. Kedves fiú volt, de a legkevésbé sem az esetem, ugyanis vészesen közel állt ahhoz a típushoz, akit kockának szokás nevezni. Vékony volt, lóarcú, fekete keretes szemüvege általános iskolai emlékeket idézett. Beszélgetni kezdtük, mert nem volt jobb dolgom. Szidtuk a bulit, a főnököt, a kollégákat, felfedeztem, hogy isteni humora van, nem mellesleg megittunk még vagy öt gintonicot. Istentelenül berúgtam, azt se tudtam, mit csinálok. Olyan cuki ez a srác, gondoltam, odahajoltam hozzá és egy piaszagú csókot nyomtam a szájára.

A következő emlékem az, hogy már az ágyában hentergünk. Ez az izomtalan, csendes, introvertált srác olyan szerető volt, amilyenről korábban csak álmodozhattam. A testemnek nem volt olyan nyílása, amit ne fedezett volna fel a kezével és a szájával. Rettenetesen izgalmas és hosszú élmény volt, a tantrikus szex ehhez képest smafu. Mikor vagy három menet után elaludtam, az volt az utolsó gondolatom, hogy én még soha nem szeretkeztem életemben.

Másnap reggel folytattuk. Ha lehet, még jobb volt, mint az előző esti. Nevetségesen hangzik, de teljesen le voltam döbbenve.

Én eddig a szexuális vonzerőt kizárólag az erős maszkulin jegyekkel kötöttem össze. Roli mindenre rácáfolt. Két menet után megkérdeztem, sűrűn gyakorol-e. Megrázta a fejét. Én vagyok a negyedik nő, akivel együtt van, vallotta be. Egyszerűen szeret élvezetet okozni, és egyrészt ösztönösen tudja, hogyan kell, másrészt – meggyónja – utánaolvasott.

A következő hetekben minden második nap meggyűrtük nála a lepedőt. Amikor kicsit csökkent a vágy, az is nyilvánvalóvá vált, hogy remekül tudunk beszélgetni. Szerelmes lettem. Igen, nem egy muszklimiskába, hanem egy kocka gyerekbe. Azóta eltelt öt év. Roli és én összeházasodtunk, és született egy kislányunk. Most egy éves. Azt hiszem, soha nem bánom meg, hogy mégis rászántam magam arra a céges bulira.

És mit vess be a céges bulikra?