5 budapesti hely, amit meg kell mutatnod a gyereknek! Egy idegenvezető anya tippjei

Borítókép: 5 budapesti hely, amit meg kell mutatnod a gyereknek! Egy idegenvezető anya tippjei
Győr-Ágoston Fruzsina idegenvezető, Budapest szerelmese, két gyermekes, főállású anyukaként jelenleg „csak” lányainak mutatja be fővárosunk gyerekek számára is izgalmas különlegességeit. Ám Fruzsi nem szeretne itt megállni.

„Idegenforgalmi diplomám van, és a lányok születése előtt egy budapesti turisztikai kisvállalkozásban voltam menedzser. Szépen fokozatosan haladtam előre a cégnél. A nagyobbik lányom, Lili születése után 3 hónappal már újra munkába álltam részmunkaidősként és otthonról. Ám amikor Liza, a 'kicsi' megszületett, teljes állású anya lettem. Ő már másfél éves, vele vagyok itthon.” – mesélte Fruzsi, aki azonban most már, hogy gyermekeitől néha akár 10 szabad percet is kap, úgy érzi, hogy ennél többre vágyik. Idegenvezetőként pedig minden vágya, hogy továbbra is azt csinálhassa, amit szeret: úgy megmutatni a fővárost, hogy érdekes legyen, ne csak egy külföldi számára, de akár egy budapesti számára. Sőt, egy gyermek számára is.

Sose voltam híve annak, hogy úgy mutassuk be a várost, hogy: nézd, ez itt a Bazilika, ekkor és ekkor épült, ilyen és olyan stílusban. Hanem úgy, hogy: nézd, ez itt a Bazilika. Tudtad, hogy egyszer leomlott a kupolája?

Ez még egy pestinek is érdekes, mert általában nem szokták tudni, hiába éltek itt akár egész életükben.” – mesélte az édesanya, aki azóta, hogy nagyobbik lánya is egyre érdeklődőbb az őt körülvevő világ iránt, sok időt tölt vele a városban és mutat meg számára egyre több mindent. „Sokszor már ő kérdezi, hogy ’Anya, mi ez a szobor?’.”

Így pattant ki Fruzsina fejéből az, hogy kifejezetten gyerekeknek tartana játékos idegenvezetést Budapesten. „Van már idegenvezetés kismamáknak, pici babás, akár hordozós szülőknek. De kifejezetten a gyerekeknek valóval még nem találkoztam. Úgyhogy gondoltam, én megpróbálom!”

Szívesen megmutatnám a gyerekeknek, hogy hol él együtt a páva és a gyík a belvárosban, hol van a város legkisebb múzeuma, melyik ajtó mögött robog el a Kisföldalatti, melyik magasabb: a Parlament vagy a Bazilika, vagy hogy hol sétálhatunk végéig a Duna vonalán és még sok-sok más érdekességet.

Sok oldal, applikáció foglalkozik a város gyerekbarát helyeivel, de a várossal gyerekszemmel már sokkal kevesebb.

Fruzsi július 16-án délelőtt meg is tartaná az első idegenvezetését gyerekeknek (és persze a kísérő szülőknek :) ), amelyre ingyen már lehet is jelentkezni a [email protected] e-mail címen!! A jelentkezőknek pedig Fruzsi elküldi a további infókat, részleteket, tudnivalókat. (Én a gyerekeimmel biztos ott leszek! :) )

Addig is, megkértem Fruzsit, hogy adjon pár tippet, mit érdemes megmutatni a gyerekeknek, hova érdemes elmenni turistáskodni velük, olyan helyre, amit tényleg élvezni fognak?

Íme Fruzsi 5 tippje:

  • Kolodko Mihály miniszobrainak megtalálása egy szuper és akár egész napos és nagyon szórakoztató program lehet a városban! Mekk Elek, a kockásfülő nyúl, a Főkukac, a tizennégykarátos autó, a Noé bárkája, a búvár, lufikutya, a Rubik kocka és a többi szobor megtalálásához ITT találhattok segítséget!
  • A Zrínyi utca-Október 6. utca sarkán található pocakos rendőr szobor, amely a Bazilikára néz is nagy kedvence szokott a gyerekeknek lenni. Pláne, ha megtudják, hogy a szobrász a saját nagypapájáról mintázta a szobrot, de egy posztos csendőr ruhájában, Zrínyi sapkában. „És a szemfülesek talán még magával a szobrásszal is találkozhatnak, néhány éve még rendszeresen kijárt a szoborhoz és hallgatta, hogy ki mit mond róla. Egyszer én is találkoztam vele!” – mesélte Fruzsi.
  • A Szabadság-téren üldögélő Brekit is nagyon szokták szeretni a gyerekek, aki télen sálat kap, hogy ne fázzon, a járvány alatt pedig valaki maszkot is adott rá, hogy biztosan egészséges maradjon.
  • Nagyon izgalmas a Március 15. tér is, ahol a földbe be van vésve a Duna vonala, így kvázi végig lehet rajta sétálni.
  • Azoknak a gyerekeknek pedig, akik szeretik a tömegközlekedést, nagyon ajánlom a Földalatti Vasúti Múzeumot. A Deák téri jegypénztáron keresztül lehet bejutni és csupán pár száz forint a belépő, de nagyon izgalmas látnivalók vannak ott. És érdekesség, hogy ez eredeti szakasza volt régen a kisföldalattinak, csak amikor a Deák téri csomópontot létrehozták, akkor elterelték. De a szemfülesek most is hallhatják, amikor elhalad a múzeum mellett a kisföldalatti.

Fruzsival a szülei szerettették meg úgy az utazást, mint Budapestet. „Általános iskolás voltam, amikor anyukám szervezett egy országjáró nyaralást. Abban az időben, amikor még telefonkönyvből nézte ki a szállodákat. Na, azt biztos nagy munka volt neki megszervezni. Két hét alatt jártuk be egész Nyugat-Magyarországot! Az a mai napig egy csodálatos emlék. Akár csak az a pályaválasztásomat meghatározó karácsony is, amikor Budapest útikönyvet kaptam tőlük. Óriási dolog volt, emlékszem, fogtam a könyvet, elindultam a városba és néztem, hol vagyok épp és mit látok, mit kell tudni a környékről, a látnivalókról. Persze, egy pici gyerekkel ez máshogy működik. Velük játékosan lehet megszerettetni ezt az egészet. Én ezen vagyok és remélem, hogy sok gyerekkel tudom megszerettetni majd a mi csodálatos fővárosunkat!”

Íme még néhány bizonyíték, hogy Budapest mennyire csodás! Nyáron ezekre a helyekre mindenképp látogassatok el!