Boldog szülinapot, Gisele Bündchen! 8 dolog, amit nem tudtál a 40 éves modellről

Borítókép: Boldog szülinapot, Gisele Bündchen! 8 dolog, amit nem tudtál a 40 éves modellről Forrás: Getty Images
Gisele Bündchen a világ egyik legjobban fizetett modellje, a Forbes a 100 legbefolyásosabb nő között tartja számon, saját divatmárkái vannak, emellett pedig feleség és kétgyermekes anya…

Gisele Bündchen 1980. július 20-án született a dél-brazíliai Horizontinában. Gisele-nek német felmenői vannak és bár a szülei folyékonyan beszélnek németül, ő soha nem tanulta meg a nyelvet. A modellnek 5 lánytestvére van, mindössze 13 éves volt, amikor őt és két húgát a szüleik beíratták egy modelliskolába. Egy évvel később felfedezte egy nemzetközi modell ügynökség, akik egy versenyre is benevezték Gisele-t, ahol második helyezést ért el. Karrierje ekkor kezdett beindulni, eleinte São Paulóba, majd New Yorkba költözött és egyre több munkát kapott. A 90-es évek végére Gisele már az egész világot körbeutazta: szerepelt a New Yorki és a Londoni fashion weeken és a Vogue címlapján.

2000-től kezdve egyre sikeresebbé vált, már a legnagyobb márkáknak dolgozott és ő is saját kollekciókkal rukkolt elő. 2005-től kezdve évekig ő volt a legjobban fizetett és a legkeresettebb modell a divatiparban. 2009-ben összeházasodott az amerikaifocista Tom Bradyvel, akivel két közös gyerekük, Vivian és Benjamin született. 2010 után színésznőként és a zeneiparban is kipróbálta magát, de a fő profilja a modellkedés maradt. Gisele még ma is az egyik legsikeresebb modell, aki aktívan jótékonykodik, emellett pedig anyaként és feleségként is helyt áll. Boldog születésnapot, Gisele Bündchen!

A galériánkban 8 érdekes tényt olvashattok Gisele Bündchenről!