Hogyan lesz valaki bíróból védikus asztrológus?

A jogászi hivatás választása nálam részben szülői irányítás eredménye volt. Apukám jogász, fiúnak várt engem, valahol az ő vágyát teljesítettem be azzal, hogy jogi pályára léptem, de mindig is éreztem, hogy ez nem az én utam. Persze tettem a dolgomat, jól tanultam, lediplomáztam és mivel tanulmányi szerződésem volt a bírósággal, így az egyetem után ott kezdtem el dolgozni. Büntetői bíróként vált világossá számomra, hogy ez nem az én világom.

Ezután dolgoztam a közigazgatásban is. A jogi pályafutásom évei alatt számos olyan helyzetet kaptam, ami egyre távolabb vitt ettől a szakmától. Sokáig ezt nem vettem észre. Ma már tudom, minden egyes történésnek megvolt a maga jelentősége.

2003-ban kezdtem el természetgyógyászattal foglalkozni, melyhez egy gyerekkori barátom édesapjának súlyos betegsége vezetett el. Elvégeztem a természetgyógyász képzést és azt vettem észre, hogy egyre többen fordulnak hozzám segítségért. 2007-ben végleg otthagytam a jogászi munkát és azóta csak a segítő szakmában dolgozom.

A védikus asztrológia felé mi vitt el? Mit kerestél?

Számomra az asztrológia a korona, az összes segítő módszer csúcsa. Mérhetetlen alázattal és tisztelettel vagyok aziránt, hogy megkaphattam, megszerezhettem ezt a tudást. De sok megtapasztaláson kellett átmennem, mire rátaláltam a védikus asztrológiára.

Természetgyógyászként Voll-féle biorezonanciás méréssel kezdtem el dolgozni és gyógyítani, idővel azonban úgy éreztem, ez nekem kevés. Rájöttem, hogy hiába adok gyógynövény cseppeket, a pácienseimnek ettől nem változik meg az életük, ha benne maradnak ugyanabban a negatív érzelemvilágban. Így hát elvégeztem a kineziológiát, és jó ideig ezt alkalmaztam.

Ezt követően sokféle módszert tanultam: mentálhigiénét, hogy legyen pszichológiai tudásom, coaching-ot, hogy olyan embereknek is tudjak segíteni, akik kicsit racionálisabban szemlélik a világot. Az alternatív módszerek közül alkalmazom többek közt a Spirituális Választerápiát, a Numerológiát, a Theta Healinget, az Access barst. Amikor úgy éreztem, csendesedik a lelkesedésem, arra vágytam, hogy új módszert tanuljak, ami új kihívást jelent és amit szenvedéllyel tudok végezni.

Amikor rátaláltam az asztrológiára, akkor éreztem azt, hogy végre megtaláltam a kirakós hiányzó darabját. Az asztrológia egy fantasztikusan komplex rendszer, amelynek a segítségével tudatosíthatjuk a problémát, olyan, mint egy utat mutató iránytű, a fenti módszerek pedig arra nyújtanak megoldást, hogy segítségükkel fel tudjuk oldani a blokkokat.

Hat éve foglalkozom védikus asztrológiával, előtte évekig nyugati asztrológiát is tanulmányoztam, de rájöttem, hogy az indiai vonal az én irányom.

Hogyan ismerted fel, hogy egy-egy módszer nem a te irányod? Mi hiányzott?

A lelkesedés. Sokszor éreztem azt, amikor egy-egy új módszert kitanultam, majd elkezdtem alkalmazni, hogy én abban nem vagyok benne. Ám amikor elkezdtem asztrológiával foglalkozni, megtapasztaltam, milyen a flow érzés. A mai napig rácsodálkozok, hogy bármennyit is dolgozok, nem fáradok el, megszűnik számomra az idő és egyre energikusabb és motiváltabb vagyok. Amikor azt látom, hogy megtörten, tanácstalanul érkeznek hozzám az emberek és boldogan, fénnyel a szemükben távoznak, akkor úgy érzem, ezekért a tekintetekért érdemes dolgozni.

A védikus asztrológiáról nem mindenki tudja, miben más, mint a nyugati asztrológia, amit legtöbben ismerünk. Mi ennek a rendszernek a lényege?

A védikus asztrológia a Védákra, India szent könyvére és ősi tudásanyagára épül, melynek segítségével beleláthatunk a múltba, jelenbe, jövőbe. Ez azonban még véletlenül sem a jóslás egy formája, hanem egy életbölcselet, amelynek alapját csillagászati számítások és több ezer éves tapasztalati megfigyelések adják.

A védikus gondolkodásmódban alap a reinkarnáció. Tanaik szerint az, amit mi halálnak nevezünk, csak a test halála, de a lélek tovább halad, hogy egy következő életében egy másik formát vegyen fel és fejlődhessen. A leszülető léleknek az a fő célja, hogy megtalálja az erre az életre vonatkozó feladatát és törlessze előző életekből hozott karmikus tartozásait. Amikor a lélek készen áll az újjászületésre, a fejlődésre, először kiválasztja azt a nagy feladatot, amit jelen életében meg akar tanulni. Ez az életfeladat, ám ezen kívül van egy karmikus feladatunk is, amely az ok-okozat törvényére épül: ha valamit nem oldottunk meg az előző életünkben, annak viselnünk kell a következményeit. Ha halálunk pillanatában visszatekintünk az életünkre és azt érezzük, hogy lezáratlanok, elvarratlanok maradtak bizonyos szálak, például negatív érzések maradtak bennünk valakivel kapcsolatban, akkor újra le kell születnünk, hogy megoldjuk vele a konfliktust.

Fontos szerepük van az életünkben a szüleinknek, gyermekeinknek, testvéreinknek, és a társainknak is: tanításokat hoznak nekünk és mi is nekik. A születési képletünkből látszik például az is, hogy milyen típusú társ passzolhat hozzánk, aszerint, hogy a személyiségünk fejlődéséhez kire van szükségünk. A lélek ugyanis egy bizonyos típusú „társ-minőséget” tervez be, annak függvényében, hogy mit kell megtanulnia. Ha előző életünkben pl. domináns, uralkodó, munkamániás személyiségek voltunk, akkor lehet, hogy aktuális életünkben egy ilyen típusú társunk lesz.

Mindez nem jelenti azt, hogy az életünk eleve elrendelt lenne. Szabad akarattal rendelkezünk, mindenki maga dönt a sorsáról. Az asztrológiai útmutató a horoszkópelemzéssel inkább a lehetőségeinket mutatja meg.

Magadon is mindig kipróbálod a tanult módszereket?

Igen. Amikor megtanulok egy új módszert, akkor mindig az az első, hogy tesztelem magamon. Úgy gondolom, hogy ha nálam működik, akkor másnál is fog és akkor is használom, amikor valamilyen nehéz feladatot, kihívást kapok az élettől. A legfontosabb tudás, amit a gyerekeimnek is átadtam, hogy önmagunkért vagyunk felelősek, mindig nekünk kell változtatnunk, változnunk, hogy egy rossz helyzetben megtaláljuk a megfelelő megoldást.

Szerinted miért tartjuk fontosnak testünk tisztán tartását, ápolását és miért nem evidens mindez a lelkünkkel kapcsolatban?

Nagyon nehéz szembesülni azzal, hogy van valamilyen hiányosságom. Könnyebb kifelé mutogatni és a másikat hibáztatni. Azt beismerni, hogy féltékeny, gyenge, irigy vagy rosszindulatú, gyáva vagyok, egyáltalán nem egyszerű. És az az igazság, hogy mindent a gyerekkorból hozunk. Aki nem kapott szeretetet, csak kritikát a szüleitől, akkor ő hogyan tudna másképpen viselkedni akár önmagával, akár a gyerekeivel szemben?

Furcsának tűnhet, de a sok-sok nehézsége ellenére én szeretem ezt a világot, amiben most élünk, mert rendelkezésünkre áll számtalan lehetőség, segítő eszköz, amelyekről évtizedekkel ezelőtt hazánkban még csak nem is hallottak. Mindenki megtalálhatja azt a módszert, ami a leginkább segíti abban, hogy önmagára találhasson.

Milyen tanácsot adnál egy szülőnek: melyek azok a dolgok, amelyeket feltétlenül tanítson meg a gyermekének, mert azzal megkönnyíti az életét?

Az én két gyermekem már fiatal felnőtt és látom, hogyan élik az életüket. Nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ha velem bármi történne, ők nélkülem is életképesek. És szerintem ez a legfontosabb, hogy megtanítsuk nekik az önállóságot. Ahogy a mondás szól: „A szegénynek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani arra, hogyan foghat halat.”

Arra is érdemes felhívni a figyelmüket, hogy vannak konfliktushelyzetek az életben, de ettől nem kell megijedni. Nem lehet mindig minden rózsaszín.

Meg kell tanítani őket a felelősségvállalásra: ha megígérnek vagy elvállalnak valamit, azért bizony vállalni kell a felelősséget, a következményeket nekik kell viselniük. És az adok-kapok egyensúlyának az átadása is fontos, hogy képesek legyenek befogadni, de adni is.

Mit gondolsz a kollektív és az egyéni felelősségvállalásról?

Szerintem mindig az egyén szintjéből kell kiindulni. Ha én arra törekszem, hogy jobb világot teremtsek, például azzal, hogy becsületes vagyok vagy felelősségteljesen elvégzem a munkámat, ezek az egyéni tudatossági szintek tudják emelni a nagy egésznek a tudatossági szintjét. Minden nézőpont kérdése: mindenre tekinthetek áldásként, lehetőségként és átokként is. Ha például esik az eső és nincs nálam esernyő, bosszankodhatok amiatt, hogy meg fogok ázni, ugyanakkor gondolhatok arra is, milyen jó a növényeknek a nagy szárazság után (és lesz például sok gyümölcs).

Vannak olyan felismeréseid, amelyekre csak később ébredtél rá?

Amikor bíró voltam, érzékeltem azt, hogy nem vagyok elégedett magammal. Stresszes voltam. Nem feltétlenül csak a munkám miatt, hanem azért is, mert azt éltem meg, hogy nem lehetek eleget a gyerekeimmel. Ebből például azt tanultam meg, hogy az érzéseinkre nagyon oda kell figyelni. De megtanultam azt is, hogy nem szabad aszerint élni, hogy mi a veled szemben támasztott társadalmi elvárás. Amikor úgy döntöttem, hogy felmondom a bírói állásomat, a környezetemben egy emberként próbáltak erről lebeszélni. Egy társadalmilag megbecsült pozíciót otthagyni az ő szemükben őrültségnek tűnt. Én viszont éreztem, egyre erősebben, hogy nem vagyok a helyemen és örülök neki, hogy fel mertem vállalni a valódi érzéseimet és váltottam. Akkoriban még csak sejtettem, ma már tudom, hogy életem legjobb döntése volt.

Megtanultam azt is, hogy oda kell figyelni arra, ha ugyanazt az információt több helyről kapjuk meg.

Azonban soha nem elég csak lelkesedni, bele is kell tenni az aktivitásunkat, az erőnket. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nehéz.

Mennyire törvényszerű, hogy az az út, lehetőség, ami nekünk van szánva, az könnyű lesz? Hogyan tekintsünk az elénk tornyosuló akadályokra?

Én ezt úgy hívom, hogy próbatétel. Amikor az emberben megfogalmazódik a váltás gondolata, de már az első lépésnél akadályba ütközik, például egy képzésre szeretne beiratkozni, de nincsen rá megfelelő anyagi forrása, ha már ott megakasztja a félelem és a bizonytalanság, akkor kaphat még újabb jelzéseket, de ha nem lép rá az útra, nem hisz abban, hogy meg tudja csinálni, akkor ott meg is reked.

És persze jó, ha van bennünk alázat, és hiszünk abban is, hogy van egy égi támogatottság és nem én vagyok a mindenható, hanem része vagyok egy jól működő gépezetnek.

A betegségeket is tekinthetjük jelzésnek?

Igen, mindenképp. Vannak először a gondolataink, az érzéseink és azt követik a testi tünetek. A betegségeknek lelki gyökerei vannak és egyfajta jelzésként foghatjuk fel, hogy nem jó az irány, változtatnunk szükséges valamiben.

Mi a helyzet az allergiákkal?

Az allergia hátterében belső irritáció áll, valamilyen, szervezetbe bevitt anyagot ellenségnek vél a test. A gluténérzékenység például az anyasággal, a befogadással, a férfi-női szerepek egyensúlytalanságával kapcsolatos. Nézzük meg a mai nőket! Vajon száz nőből hány van, aki tökéletesen elégedetten meg tudja élni az anyaságát és egzisztenciális helyét? A laktózérzékenység szintén a táplálással, befogadással kapcsolatos. Nagy transzformálódásban vagyunk most a tekintetben, hogy mennyire pusztítjuk a testünket azáltal, hogy a fogyasztói társadalom részeként mindig pörgésben és teljesítménykényszerben vagyunk.

Nekem a covid-helyzetnek az volt a pozitív hozadéka, hogy megkaptuk a lehetőséget, hogy befelé figyeljünk. De mi lett ebből? Rendelni kezdtünk ezerrel a neten, nem kapcsoltunk ki, sőt, még rosszabb lett a helyzet.

Rengeteg külső impulzus ér bennünket, amit egyszerűen nincs ideje feldolgozni az idegrendszerünknek! Csodálkozunk, hogy túlérzékenyek lettünk gluténre, laktózra, kazeinre és még sorolhatnám mi minden másra? Észre sem vesszük, hogy mennyi ideig pörgetjük a telefonunkon a képeket, üzeneteket, az pedig folyamatos inger az agyunk számára. Az idegrendszer nem bírja ezt a fajta terhelést, a testünk nem tudja tartani a tempót ezekkel a változásokkal.

A legfontosabb, hogy szeressük önmagunkat, a testünket és figyeljünk a jelzéseire, mint ahogy az érzéseinkre, belső sugallatainkra is érdemes hallgatni. Mert mindenre ott találjuk meg a válaszokat.

Nézd meg, kik azok a hírességek, akik hisznek az asztrológiában!