Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

F

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

"Kedves Anya,

Nem is tudom hol kezdjem. Először is talán ott, hogy tudnod kell, annak ellenére tisztellek és szeretlek, ami miatt most ezt a levelet fogalmazom neked. Sosem tudtam eddig szavakba önteni az érzelmeimet, rád borítani pedig végképp nem, hiszen tudom, hogy mennyire fontos neked önigazolást találni arra, jó szülő voltál, vagy-e. Nem hiszem, hogy van olyan, hogy tökéletes szülő, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak kisebb-nagyobb hibái, amikből aztán vagy tanul, vagy nem.

Olvasd el ezt is!

Így 25 év távlatában én azt látom, hogy téged legtöbbször a jóindulat és a szeretet vezérelt a velem kapcsolatos döntéseidben, de tisztán emlékszem olyan pillanatokra is, amikor az egód győzedelmesekedett a gyereknevelési elveid felett. Ahhoz, hogy én képes legyek viszonylag nyugodtan és mondhatni érzelemmentesen megfogalmazni neked ezt a levelet, jó ha tudod, hogy az elmúlt év napi szintű pszichológus látogatásai voltak szükségesek számomra. Azonban bocsáss meg, ha néhol elragad a hév...abból biztosan tudod majd, hogy valóban én írom e sorokat.

Kép
forrás: getty images

Nagyjából onnan vannak emlékeim, hogy iskolaérett lettem és ti apával azon vitatkoztatok, vajon nekem is jó lesz-e abba az iskolába járni, ahova a nővérem járt. Már akkor jól láthattátok, hogy gondok vannak velem: rosszul reagáltam bizonyos dolgokra, nehezen tűrtem a stresszes helyzeteket, a hangulatom pedig olyan volt, akár az időjárás. Emlékszem, egyszer, vagy kétszer elvittél valami dokihoz is, aki semmit nem tudott kezdeni velem, így inkább magad vetted kézbe az irányítást. Az iskola, ahol téged mindenki ismert, - mert régen ott dolgoztál-, és ahol a nővérem eminens tanuló volt, számomra maga volt a pokol.

De te csak erőltetted rám a kötelező dolgokat: versmondó versenyekre kellett mennem, zongorázni tanulnom, holott egyik sem kötött le soha és egyikben sem jeleskedtem. Mindezt azért, hogy bebizonyítsd magadnak, velem bizony minden rendben van.

Hogy is lehetett volna másképp, nem igaz? Ha egy gyereket már sikerült felnevelni, a másik is biztos ugyanúgy fog menni – gondolhattad. Hát, óriásit tévedtél.

Emlékszel a lázadásaimra? Amikor nem mentem haza, vagy amikor hónapokig emósnak öltöztem és hagytam, hogy azt hidd drogozom? Megérdemelted. Hogy miért? Mert mindent akartál látni, csak engem nem...
Élt benned egy elképzelt kép a csodás kislányodról, miközben én évekig szenvedtem a saját bőrömben, amit nap mint nap úgy éreztem, bárcsak le tudnék hámozni, rosszabb napokon tépni magamról.

Sosem tudtam mi a baj velem. Egyszer szárnyaltam és nagy dolgokat akartam véghez vinni, -te mindig „fel is ültél velem erre a vonatra”-, aztán szép nagyot zuhantam a végtelen mélységbe, amiről fogalmam sem volt, hogy teremhetett ott, ahol előző nap még semmi jele nem volt. Te komolyan még ekkor is azt hitted, hogy ezt majd kinövöm? Hogy ez valami kamaszkori micsoda, ami a másik gyerekednél nem volt, "de végülis nem vagyunk egyformák"?

Ma már tudom, hogy a szó legszorosabb értelmében én nem vagyok normális kettőnk közül, mégis nekem lenne szülőként annyi sütnivalóm, hogy észrevegyem, ezek mind-mind a gyerekem segélykiáltásai.

Kép
forrás: getty images

Jött a gimnázium, aztán még kettő másik. Már bőven 19 lehettem, mikorra végre sikerült felfognod, hogy nekem nem jó az átlagos oktatás, valami speciális tanrendre van szükségem ahhoz, hogy képes legyek a saját képességeimhez mérten fejlődni. Leérettségiztem, de mindezt úgy, hogy közben éreztem, csalódtál bennem. Arra számítottál, hogy többre, jobbra viszem. Hogy majd én is kiemelkedek valamiben, és tündöklök a színpadon, mint ahogy azt Julitól megszokhattad. Sajnos van egy rossz hírem: nem csak a csillogást vetted el tőlem ezzel, hanem a saját magamba vetett hitem egy részét is.

Aztán mikor már túl voltunk a „nehezén”, ott volt a papír a kezemben arról, hogy érett vagyok, jöttek az újabb elvárások.

Ez volt az első pillanat az életemben, amire emlékszem, hogy igazán kiálltam magamért, a saját véleményemért, akaratomért és nem, akkor sem jelentkeztem a felsőoktatásba. Biztos ciki volt neked, igaz Anya?

Helyette munkát vállaltam, beléptem egy másfajta mókuskerékbe, ami által sokszor még a maradék egyénisége is elvész az embernek és tapostam a malmot. Egészen addig, amíg a barátnőm azt nem mondta, költözzünk ki Angliába és próbáljunk ott szerencsét.

Neked persze úgy kellett ezt előadnom, hogy felkészülök az egyetemre és hogy nyelvet gyakorlok. Szerencsésnek mondhatod magad, hogy ez végül így is lett, bár tudnod kell, hogy nem annak indult.

Menekültem. El otthonról, a hamis tükrök elől, amiket elém tartottál. Így vagy úgy, de megálltam a helyem az angol nagyvárosban.

Volt, amikor jobban nélkülöztem, mint ahogy számítottam a nehezebb napokra, de ezek is megedzettek. Ott kinn kezdtem el rájönni, hogy én is vagyok valaki, hogy igenis képes vagyok egyedül dolgokra, bár kétségkívül nem olyan nagy volumenűekre, mint amilyenekre te szerettél volna rávenni. Gyakran beszéltünk a két év alatt, amíg kinn éltem és jól tudod, hogy akkor is voltak bőven mély pontjaim: egyik nap imádtam a munkát, amit csinálok, másnap pedig szinte felrúgtam volna mindent és mindenkit magam körül, különösebb ok nélkül.

Te mindeközben mit csináltál? Amit mindig: próbáltál helyezkedni, hogy nehogy kiess a kegyeimből. Tudom, hogy egy szülőnek a gyereke a legfontosabb, mégis esetedben valahogy úgy érzem, hogy nem törődtél igazán azzal, hogy segíts nekem, -az élet bármilyen területéről legyen is szó-, inkább csak arra fókuszáltál, hogy valahogy eldöcögjenek kettőnk közt, illetve köztem és a család közt a dolgok.

Kép
forrás: getty images

Juli korábban is sokszor megfogalmazta, hogy miért van az, hogy hozzá egészen máshogy viszonyultál, mint énhozzám. Állítása szerint, - és hajlok rá, hogy igazat adjak neki-, velem te a könnyebb utat választottad: amikor láttad, hogy az általad elképzelt nevelési módszer nem válik be, inkább rám hagytad a dolgokat. De így mégis honnan, kitől kellett volna bármit megtanulnom, Anya? Azt mondd meg nekem, milyen érzés látni, hogy a gyereked azért nem boldogul, mert te soha nem adtál neki hozzá megfelelő útmutatást, pusztán azért, mert nem tudtad, miként kell vele bánni.

Volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy félsz tőlem. A kiszámíthatatlanságomtól, attól, hogy megszakítom veletek a kapcsolatot, vagy ami még rosszabb: hogy kárt teszek magamban. Rettegtél ettől és ezért egy idő után inkább behódoltál nekem. A mai napig, ha akarnálak, úgy rángathatnálak, mint egy rongybabát a bábszínházban, mert már szinte nem mersz nekem ellent, vagy nemet mondani.

Pedig egy gyereknek, - legyen akármennyi idős a szülőjéhez képest-, nem erre van szüksége. Hanem leginkább következetességre, ok-okozati tanulásokra, akármilyen áron is. Én nem ismerem ezeket az orvosom által említett kategóriákat, mert soha nem lettek belém nevelve. Mindezt azért, mert te egy napon úgy döntöttél, ha már nem működik nálam a nagy pedagógiád és senki nem segít neked, - bár ki tudja kérted-e valaha is-, akkor inkább tűrsz, elviselsz, homokba dugod a fejed, mintha semmi közöd nem lenne ahhoz, hogy kivé váltam.

Most, hogy ennyi idősen vannak már barátaim, akik nem félnek beszélgetni velem és rávilágítani a természetemre, tulajdonságaimra, végre rávettem magam, hogy elmenjek néhány orvoshoz és kiderítsem, mi a fene baj van velem, amióta csak az eszemet tudom. Pedig ez sem az én dolgom lett volna, hanem elsősorban a tied, amikor az első furcsa jeleket tapasztaltad rajtam. Ja, hogy próbáltad? Hát nem voltál elég kitartó, Anya! Most még csak 25 éves vagyok, gyakran szárnyaló felnőtt, de még gyakrabban egy komplett roncs, akinek fogalma sincs mit kezdjen az életével.

A sokadig állásomat fogyasztom és nem évente történő váltással, mint mások: én van, hogy heteket sem húzok ki egy helyen. Nincs tartós párkapcsolatom, mert a srácok nem értik, hova tűnik belőlem egyik napról a másikra az a sugárzó, életerős nő, akinek vannak ambíciói; vagy mert akaratomon kívül néha, - vagy inkább sokszor-, kritikán aluli dolgokat teszek.

Kép
forrás: getty images

Képzeld Anya, nekem bipoláris zavarom van. Én magam, a „gyenge képességű” derítettem ki nagy nehezen, így közel a 30-hoz. Így már érted, mi okozta a nagy különcségemet? Vagy a színleltnek hitt szenvedéseimet, depressziós időszakaimat?

Tudom, most talán egy újabb valamit emelnél magad elé pajzsként, hogy erre érdemben reagálni tudj. De ne fáradj, a magad felállította diagnózisokat, - amiket a családnak évekig beadtál-, már mind hallottam. Például, hogy az apád volt ilyen és biztosan tőle örököltem, vagy hogy a terhességed alatt szedett gyógyszerek, netalán a születésemkor fellépő komplikációk miatt lettem olyan, amilyen. Egyszerűen az van, hogy nem volt igazad.

De még valamid nem volt, ami még ennél is rosszabb: akaraterőd és kitartásod. Mert én,- akinek talán sosem lesz gyereke, - a világ végére is elmentem volna a helyedben, hogy megtudjam, mi van a lányommal, ami miatt "nem normális".

Ehelyett te a kezdeti ellenállóból inkább kezes báránnyá avanzsáltál, aki mindig igazat ad nekem, rám hagy mindent, mintsem megint nézeteltérése támadjon velem, hogy aztán fennálljon az összeveszés lehetősége. Szerinted ezek után fura, hogy mások szerint túl nagy az önbizalmam és úgy érzem, hogy körülöttem forog a világ?

Neked az (is) lett volna a dolgod, hogy megtanulj engem kezelni és minden nehézség ellenére átadj nekem egy morális térképet az élethez. De szinte semmit nem adtál, csak kérdéseket nyitottál fel bennem.

Na jó, most már befejezem.

Még csak annyit, hogy próbáld meg elképzelni, mi lesz velem 20 év múlva, Anya! Te akkor talán már nem leszel köztünk, - bár ne így legyen-, én pedig végső kapaszkodó nélkül maradok. Ha most nem vagyok elég kitartó és nem akarok változni, gyógyulni, megérteni, akkor vajon mi leszek én 20 éven belül? Lesz-e igazi életem, lesznek-e céljaim és normális emberi kapcsolataim? Nem tudhatom, csak bizakodom. Ez már csak rajtam múlik, mert mára már megértettem, hogy a te feladatodat is nekem kell elvégeznem."

Olvasd el ezt is!

Mi az a bipoláris zavar?


A bipoláris zavar (másnéven mániás depresszió) egy igen komoly mentális betegség, mely rendkívül hullámzó hangulatingadozásokat okoz, amelyek akár hónapokig is kitarthatnak. A legtöbb beteg tizenéves korára mutat tüneteket, de diagnózisa a 20-as, 30-as éveikig is eltarthat. Magyarországon közel 100 ezren küzdenek a betegséggel, de természetesen nem mindenki számára sikerül megfelelő diagnózist felállítani.

A bipoláris zavart gyakran diagnosztizálják félre depressziónak, szorongásos zavarnak, vagy a személyiségzavar különböző formáinak, például borderline személyiségzavarnak.

A betegségben általában mániás és klinikai depressziós, hipomániás és kevert epizódok követhetik egymást.

Mániás diagnózis legtöbbször akkor állítható fel, ha a következő tünetek közül egyidejűleg legalább három, legkevesebb egy hétig fennáll:

Csökkent alvásigény

Fokozott önértékelés és beszédkésztetés

Könnyen elterelhető figyelem

Felfokozott aktivitás, nyugtalanság

Meggondolatlan cselekedetek

Depressziós diagnózis pedig akkor állítható fel, ha az alábbi tünetek közül legalább öt, minimum két héten keresztül fennáll:

Örömérzet csökkenése

Levert hangulat

Álmatlanság, aluszékonyság

Csökkent energiaszint

Koncentrációs, gondolkodási képességek csökkenése

Ok nélküli bűntudatérzés

Feleslegesség érzése

Jelentős súlygyarapodás vagy súlycsökkenés

Halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok

Öngyilkossági kísérletek

A mániás depressziót jelenleg nem lehet gyógyítani, de megfelelő kezelése mellett lehet vele teljes életet élni. Kezelésével kapcsolatban a fő hangsúly a betegség hosszútávon történő kontrollálásán van. Egy 'kiegyensúlyozott' állapot eléréséhez szükség van megfelelő szakorvosi és gyógyszeres kezelésre, valamint arra is, hogy a beteg valóban változtatni akarjon.

A betegség gyakoriságát mutatja, hogy ismert, híres emberek is gyakran küzdenek/küzdöttek a bipoláris zavar valamely formájával: így például Rene Russo, Catherine Zeta-Jones, Jean Claude Van-Damme, a nemrég elhunyt Carrie Fisher, valamint a feltételezések szerint a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja, Vincent Van Gogh is ebben szenvedett.

Tovább olvasok
50 lett Jennifer Lopez – tizenkét dolog, amit nem tudtál róla

1969. július 24-én született Jennifer Lopez. Nehéz elhinni, hogy ötven éves, hiszen éppen ezerrel turnézik, sztriptíztáncosnőt alakít a közelgő filmjében és nemrég eljegyezte a szerelme.

Muszáj néha hagynod a gyereket egyedül játszani – az ő fejlődése érdekében is

Elmúltak már azok az idők, amikor az anyukák csak kicsapták a kölköket az utcára játszani, aztán naplementéig nem is látták őket viszont. De tényleg így kell ennek lennie? Tényleg a szülő feladata, hogy reggeltől estig szórakoztassa a gyerekét?

Ezért érinti a te gyerekedet is a budaörsi iskolaigazgatók ügye

Vasárnapi hír, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrégiben visszadobta két budaörsi iskola igazgatójának pályázatát. Aki nem budaörsi, vagy a két iskola valamelyikébe jár a gyereke, azt hihetné, hogy ez az ő életére sehogy nem lehet hatással. Ezért mondom el, mit gondolok erről érintett szülőként.

Napi horoszkóp július 23.: a Mérlegek tudatosan tervezik a jövőt, a Nyilasok váratlan helyről kapnak segítséget

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Napi horoszkóp július 23.: a Mérlegek tudatosan tervezik a jövőt, a Nyilasok váratlan helyről kapnak segítséget

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

A hatéves György herceg ezen a paradicsomi helyen ünnepel

Legalábbis ha a bennfentesek célzásainak hinni lehet. Katalin hercegné ugyanis már átlagos állampolgár korában is egy Karib-tengeri magánszigetre járt a szüleivel, és Vilmos herceggel is többször leruccantak már ide, mióta családot alapítottak.

Segítség, rajongó a gyerekem!

Te is reménykedsz abban, hogy a Villám MCQueen-es pólókat lassan felváltják a Rolling Stones-os minták? Lehet, addig viszont jó eséllyel végig kell böjtölnöd egy Marcus & Martinus-korszakot és olyan rapperek matinékoncertjeire kell vinned a srácaidat, akikről sosem hallottál. Hogy minél jobban értsd és tudd, hogyan és miért rajong a gyereked, megkérdeztük a téma legnagyobb szakértőit.

Szokatlan ízpárosítások egészséges reggelikhez

Tökmag juharsziruppal és tahinivel, karfiol csokival, spenót ananásszal – senki sem mondhatja, hogy a reggeli a világ legunalamasabb étkezése, ha ilyen bevállósan párosítod az ízeket. És az egészségedre is jó hatással van a következő 3 édesség.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem